weboldal_nyito_hallgatobarategyetemivaros

Szegeden vagy Budapesten tanulj?– Összegyűjtöttük érveinket Szeged mellett

Az egyetem kiválasztásánál nemcsak intézményt, de várost is választasz. Ez éppen olyan nehéz döntés lehet, mint az, hogy mit és melyik egyetemen tanulj. Ne aggódj, mi ebben is segítünk Neked! Összegyűjtöttünk most néhány dolgot, hogy miért is érdemes Szegedet választanod!


Szegeden féléves bérlettámogatást igényelhetsz, hogyha államilag támogatott képzésben veszel részt. Így jelentős összegeket spórolhatsz meg, hiszen nem kell bérletre költened. Ha nem szeretsz a menetrendhez igazodni, és a megállóban várakozni, sőt, még sportolni is szeretsz, hozd el bringádat! Ha még nincs sajátod, akkor sem kell lemondanod a tekerésről! Vásárolj szuper áron egy használt kerékpárt, és fedezd fel a várost két keréken! Miért éri meg befektetni egy bringába? Mert Szeged igazi kerékpárosbarát-város, szinte bárhova eljuthatsz a kiépített bicikliutakon.


Ha viszont egy fergeteges buliból szeretnél hazamenni, de pár pohár után már felelősségteljesen nem ülnél bicajra, akkor taxival is könnyen hazajuthatsz. Ráadásul sokkal olcsóbban, mint Budapesten: a tarifa alapdíj 550 forint, míg a fővárosban ez 750 forint.


Egyetemi éveid nagy részét a tanulás és az órákon való részvétel tölti majd ki, de emellett fontos, hogy a kikapcsolódásra, mozgásra is maradjon időd és pénzed. Szegeden szuper sportolási lehetőségek közül választhatsz. Az uszodában az SZTE diákjait kedvezményes jegy árakkal, az esti úszáson pedig ingyenesen várják. Az SZTE Sportközpontja is kedvezményesen biztosít a hallgatók számára különböző mozgásformákat, de az egyetem konditermébe is válthatsz bérletet.


Szegeden a szórakozást is kevesebb pénzből úszhatod meg: koncertjegyeket már 2000 forint körül vásárolhatsz, míg Budapesten ez sokszor a duplájába kerül. Ha színházba mennél, a napfény városában 3700 forintból ezt is megteheted, míg a fővárosban ez 5500 forint körül mozog. Ha csak beülnél valahova a barátaiddal, Szegeden akkor is jobban jársz: egy presszó kávét már 350 forinttól fogyaszthatsz, míg Budapesten ez 500 forint. De ha inkább söröznél, akkor is jó hírünk van számodra: míg a fővárosban 770 forintért vehetsz egy korsóval, addig Szegeden 450 forintból megúszod.


Ha pedig nincs kedved főzni, de ennél gyorsan valami táplálót, akkor jó hírünk van számodra: egy kétfogásos ebéd menüt már 1500 forintból tudsz venni. Ugyanez Budapesten viszont már 2200 forint lenne.


Szolgáltatások terén is sokkal olcsóbb a Tisza-parti universitas. Szegeden a szépségedre se kell sokat költened: 4000 forintból egy műkörmös megcsinálja a manikűrödet, de a fodrásznak is átlagosan ennyit kell fizetned egy új frizuráért. A sok tanulás és gép előtt görnyedés után szuper felfrissülést nyújthat egy masszázs, melyre már szintén 4000 forinttól benevezhetsz, míg Budapesten ugyanezt 7000 forint körül tehetnéd meg.


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


jiang_xuezhiJiang Xuezhi - GTK: gazdálkodás és menedzsment

Az SZTE a világban és Magyarországon is jó hírű egyetem. Nagyszerű élmény itt tanulni. Az oktatók szakmailag kiválóak, a hallgatótársak kedvesek és nyitottak a külföldi kultúrák felé. A kellemes hangulatú kari rendezvények segítik a beilleszkedést és lehetőséget nyújtanak új barátságok kialakítására.



Major NoemiMajor Noémi – TTIK, molekuláris bionikai mérnök

Azért jelentkeztem az SZTE-re mert az országban csak két egyetemen érhető el a molekuláris bionikai mérnök szak. Mivel Szeged egyetemi város, így ezért választottam inkább Szegedet. És milyen jól is tettem! A tanároknak nagyon jó hírük van, kedvesek, segítőkészek és fiatalok. A képzés rendkívül gyakorlatias, sokszor van laborgyakorlatunk, ami igazán hasznos lesz majd a jövőben. A sok gyakorlat miatt pedig teljesen más a képzés, érdekes és izgalmas.





További hallgatói vélemények >>>