Bezár

Internet

2017.

1 2 3 
2017. március 24.
1 perc

Bemutatták A nagypolitikától a hétköznapokig – A magyar holokauszt 70 év távlatából című tanulmánykötetet Budapesten, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában.

2017. március 24.
4 perc

Befejeződött az európai gravitációshullám-detektor, a Virgo fejlesztése – jelentette be 2017. február 20-án az Európai Gravitációs Obszervatórium (European Gravitational Observatory, EGO).

2017. március 24.
2 perc

A hatosztályos gimnáziumokban matematikából átlagosan Szingapúr eredményeit hozták a diákok, a gond az általános iskolában és a szakképzésben kezdődik - mondta Palkovics László oktatási államtitkár a PISA-eredményekről az Európai Bizottság 2017. évi országjelentésről rendezett budapesti konferenciájának panelbeszélgetésén.

2017. március 23.
2 perc

Az Európai Unió (EU) kríziseken keresztül fejlődik, az integráció hat évtizedes története azonban azt mutatja, hogy a nehézségeken mindig sikerült túllépni - jelentette ki az igazságügyi miniszter Szegeden.

2017. március 16.
2 perc

Magyarország egyetemeinek színi társulatai találkoznak március 17-től 20-ig Szegeden. A II. Szegedi Egyetemi Színházi Találkozó (SZESZT) célja Szeged kulturális életének színesítése is.

2017. március 14.
3 perc

Hat város kilenc középiskolájának delegációi találkoznak az Európai Parlament Modell XV. Nemzeti Ülésén. Az uniós kezdeményezésű „szerepjáték” résztvevőit 2017. március 9-15. között az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola látja vendégül. A program megnyitóját államtitkár-helyettes és EP-képviselő is megtisztelte jelenlétével.

2017. március 07.
2 perc

Szív- és vázizom-kutatási összefogás az alkalmazkodás, regeneráció és teljesítőképesség javítása érdekében.

2017. március 07.
1 perc

Volt szegedi egyetemi hallgatók immár szakemberként állnak a jelenlegi diákok mellé annak érdekében, hogy minél jobban megismerhessék az őket érdeklő szakterületet, tisztában legyen karrierlehetőségeikkel.

2017. március 07.
3 perc

Újabb fronton indul küzdelem a korai halálozás visszaszorítására Magyarországon. Ősztől elindul az országos vastagbélszűrés program, amelyre 6,57 milliárd forint áll rendelkezésre uniós és magyar forrásból – jelentette be Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere kedden, Budapesten. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár pedig arról beszélt, hogy a cél az, hogy 2019-ig 10 százalékkal csökkenjen a halálozások száma, ami évente 500 ember életét jelentené.

2017. március 07.
3 perc

Azt eddig is tudtuk, hogy baktériumok állnak számos emberi megbetegedés mögött: különféle gyulladásokat, mint a tüdő-, a mandula-, a középfülgyulladás, különféle fertőzéseket, mint a szalmonella, vérhas, kolera, és olyan ismert betegségeket is, mint a tébécé, skarlát, tífusz – baktériumok okoznak.

2017. március 03.
2 perc

Szegedi kutatók olyan alapvető mechanizmusokat térképeznek fel, amelyek a neurodegeneráció hátterében állhatnak.

2017. március 02.
1 perc

A Richter Gedeon Nyrt., a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), valamint az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SzBK) közös gyógyszeripari kutatás-fejlesztési projekten dolgozik, nőgyógyászati és biotechnológiai témában. A tavaly év végén indult, 4,89 milliárd forint költségvetésű közös projekt 2,83 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a Széchenyi 2020 program keretében.

2017. március 02.
2 perc

A Dél-Tiszántúl egykor legjellemzőbb növénytársulása, a pannon löszgyep fajait megőrző ötéves természetvédelmi munka kezdődik márciusban a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjében. A 67 millió összköltségű projekt célja a Körös-Maros Nemzeti Park térségében élő veszélyeztetett, ritka löszgyepi növényfajok természetes állományainak megerősítése. A nemzeti park területén lévő, több éve felhagyott szántókon a természetes löszgyepekhez hasonló fajkészletű és mintázatú élőhelyfoltokat alakítanak ki, a botanikus kertben szaporított őshonos növényfajok egyedeinek kitelepítésével és helyszíni magvetéssel.

2017. február 15.
2 perc

Hamarosan egy teljesen környezetbarát termékkel is fűthetünk. Egy szegedi kutatócsoport évek óta azon dolgozik, hogy értékes tüzelőanyagot állítsanak elő, méghozzá szén-dioxidból.

2017. február 14.
2 perc

A molekuláris gyógyászat lehetőségeit az alapkutatásoktól a betegágyig vizsgáló kiválósági központot hoznak létre uniós támogatással Szegeden. Az intézmény székhelye a lézerközpont melletti tudományos és innovációs parkban lesz, közölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA).

2017. február 14.
2 perc

A szupernóvák megfigyelése és leltározása az építkezés alatt sem szünetel. Két komoly, nyolcvan centiméter tükörátmérőjű, automatizált robottávcső épül a közeljövőben Magyarországon hatszáznyolcvanhétmillió forintból a legizgalmasabb csillagászati jelenségek megfigyelésére.

2017. február 13.
2 perc

Jelenleg két hallgató végzi gyakorlatát a duális képzés keretében, a hódmezővásárhelyi Hód- Mezőgazda Zrt.-nél. Feladataikról, és a gyakorlatról beszélgettünk Földesi Lászlóval, a Hód- Mezőgazda Zrt. termelési vezérigazgató helyettesével.

2017. február 09.
2 perc

Szeged - Közös történelmi gyökerek, színvonalas képzés, kellemes időjárás - ilyen okokat soroltak a külföldi diákok, ami miatt a szegedi egyetemet választották. A második félévben 174-en kezdik meg tanulmányaikat az Erasmus-programban - tegnap ismerkedtek a karok kínálatával.

2017. február 09.
2 perc

A tumorközpontban a kutatók azt vizsgálják a daganatmintákban, hogy mi váltja ki a rákos sejtek elszaporodását. A másfél milliárd forintos uniós támogatású program eredményeként korábban felfedezhető lehet majd a daganat – mondta Haracska Lajos, a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpontjának tudományos tanácsadója.

2017. február 09.
3 perc

Nemcsak úgy általában a rákhalálozásban járunk az élen az európai országok között, hanem a lakosságszámhoz viszonyítva a szájüregi rákok előfordulásában is. Az elmúlt 32 év alatt csaknem a négyszeresére nőtt a fej-nyak területen keletkezett daganatok miatt elhunytak száma. Ennek a betegségcsoportnak nem jók a kilátásai: ha nem fedezik fel idejében, nehezen műthető, megfelelő orvosi ellátás esetén is csak mintegy 50 százalékos az ötéves túlélés.

2017. február 07.
3 perc

Az MTA CSFK és a Szegedi Tudományegyetem közös pályázati sikere hozzásegíti a magyar kutatókat a világűr hatalmas energiájú és igen gyors folyamatainak – szupernóva-robbanások, gammakitörések és fekete lyukak okozta csillagpusztulások – vizsgálatához. A két új, 80 cm tükörátmérőjű, automatizált távcső nemcsak itthon, de a régióban is komoly fejlesztésnek számít.

2017. február 06.
1 perc

Február 15-ig jelentkezhetnek a középiskolások az egyetemekre, főiskolákra. A Szegedi Tudományegyetemen ezért a jelentkezés finisében még egy utolsó nyílt napot tartottak szombaton, ahol a diákok tájékozódhatnak a hallgatói életről, a nyelvtanulási és sportolási lehetőségekről, a külföldi ösztöndíjakról és a kulturális kínálatról is. Akik ott voltak, az online jelentkezési lap kitöltésében is segítséget kaptak.

2017. február 05.
2 perc

A világszerte erdőpusztulásokat és fakárosításokat okozó Armillaria, vagyis tuskógomba fajokat kutatják 2020-ig Sopronban és Szegeden – közölte a konzorciumvezető Soproni Egyetem az MTI-vel.

2017. február 03.
2 perc

Három új kurzussal segíti a tanulási nehézséggel küzdő egyetemistákat a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) egyetemi életvezetési tanácsadó központja, az ingyenes képzések fejlesztik a hallgatók logikai, gondolkodási és motorikus képességeit, növelik a tanulási hatékonyságot és az önbizalmat - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága pénteken az MTI-t.

2017. február 01.
2 perc

Változatos programokat kínál a tavaszi szemeszterben a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kulturális irodája és több művészeti csoportja az egyetem és a város polgárainak.

2017. január 24.
1 perc

Kilenc évre szóló megbízatása február elsején kezdődik. Paczolay Péter korábban az Alkotmánybíróság elnöke volt, a Köztársasági Elnöki Hivatalt is vezette, a Szegedi Tudományegyetem professzora, jelenleg római nagykövet.

2017. január 23.
1 perc

Új kutatólaboratóriumot alakítanak ki a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikáján. Őssejteket és szöveteket tenyésztenek laboratóriumi körülmények között, így már nem kell a beteg emberek vagy állatok szöveteit felhasználni a vizsgálatokra. Minderre 180 millió forint támogatást nyert az egyetem.

2017. január 20.
2 perc

A hatalmas érdeklődés ellenére is kulturáltan megfértek a diákok a Hungexpo területén tartott oktatási börzén, ahol az egyetemek informatív, sokszor látványos bemutatkozása mellett jó szórakozási lehetőségekből sincs hiány.

2017. január 20.
2 perc

A szervezők várják a kis és nagy diákokat - különösen a továbbtanulás előtt álló középiskolásokat - és minden fizika iránt érdeklődő látogatót.

2017. január 18.
2 perc

A helyes újraélesztés technikájáról készítettek oktató videót a szegedi sürgősségi osztályon dolgozók. A kisfilm jelnyelvi tolmács segítségével a hallássérülteknek is próbál segíteni, de bemutatják a félautomata defibrillátor használatát is.

2017. január 14.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem összes kara képviselteti magát a 17. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon, amelyet január 19-21. között rendeznek Budapesten.

2017. január 12.
2 perc

A tudósok a szájüregi rák és a fogágyi gyulladások korai felismerését kutatják Szegeden.

2017. január 12.
2 perc

Stratégiai megállapodás aláírásával erősítette meg eddigi együttműködését a Szegedi Tudományegyetem és az online mérőműszereket gyártó és forgalmazó Hobré Instruments BV. A kibővített kooperáció célja, hogy a partnerek kölcsönösen segítsék egymást az innovációs és oktatási tevékenységeikben, közös kutatás-fejlesztési projekteket indítsanak. A holland vállalat emellett támogatja az SZTE tehetséggondozási törekvéseit és részt vesz a duális képzésben is.

2017. január 12.
2 perc

A hazai felsőoktatási intézmények közül az elmúlt évekhez hasonlóan a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) végzett a legjobb helyen a világ zöld egyetemeit rangsoroló GreenMetric felmérésben – tájékoztatta az intézmény közkapcsolati igazgatósága csütörtökön az MTI-t.

2017. január 12.
1 perc

Február 15-ig jelentkezhettek a 2017-es felsőoktatási felvételire. Új cikksorozatunkban megnézzük, hányan kerülhetnek be a különböző egyetemekre és főiskolákra ebben az évben. 7. rész: Szegedi Tudományegyetem.

2017. január 09.
1 perc

440 millió forintot kapott a Szegedi Tudományegyetem az anyagcserezavarral összefüggő betegségek vizsgálatára. A kutatás során többek között azt tanulmányozzák majd, hogy mik lehetnek a szívelégtelenség kiváltó okai, és milyen folyamatok vezetnek szívkárosodáshoz.

2017. január 05.
3 perc

Tavaly év végén immár 28. alkalommal adták át a Novofer Alapítvány által 1989-ben létrehozott Gábor Dénes-díjat, amely a civil szféra legnevesebb műszaki alkotói elismerése. A díjalapító célja a műszaki-szellemi alkotások, a mérnöki munka, a technológiai fejlesztés terén nyújtott kiemelkedő teljesítmények népszerűsítése – az elismerést napjainkig 207-en vehették át. Az ünnepséget a Parlamentben tartották.

2017. január 05.
2 perc

A hazai felsőoktatási intézmények közül az elmúlt évekhez hasonlóan a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) végzett a legjobb helyen a világ zöld egyetemeit rangsoroló GreenMetric felmérésben - tájékoztatta az intézmény közkapcsolati igazgatósága csütörtökön az MTI-t.

2017. január 03.
2 perc

A megfelelő eszközt igyekeznek kiválasztani a folyékony táplálék elszállításához két hangyafaj egyedei a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatóinak kísérletei szerint, melyek eredményeiről az Animal Behaviour című folyóirat januári számában számoltak be.

1 2 3 

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek