Bezár

Internet

Az SZTE gyakorló iskolája látja vendégül az Európai Parlament Modell hazai diák képviselőit

Az SZTE gyakorló iskolája látja vendégül az Európai Parlament Modell hazai diák képviselőit

2017. március 14.
3 perc

Hat város kilenc középiskolájának delegációi találkoznak az Európai Parlament Modell XV. Nemzeti Ülésén. Az uniós kezdeményezésű „szerepjáték” résztvevőit 2017. március 9-15. között az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola látja vendégül. A program megnyitóját államtitkár-helyettes és EP-képviselő is megtisztelte jelenlétével.

Az Európai Parlament Modell, a MEP a középiskolások 1994-ben, holland kezdeményezésre indult kulturális, politikamentes, nonprofit programja. A MEP nemzetközi mozgalomban Magyarország 2002 óta vesz részt. Jelenleg 9 kiválasztott iskola, mint egy-egy EU-tagállam delegál MEP-képviselőket. Az évente más-más városban szervezett MEP Nemzeti Ülésen a diákok sokféle tudást megszerezhetnek az EU intézményrendszerének működéséről, tanulmányozhatják a különböző szakpolitikai témákat, miközben fejlődhet vitakészségük és kritikai gondolkodásuk. A MEP XV. Nemzeti Ülését 2017. március 9-15. között a Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola szervezi.


“A világ, benne Európa átalakulóban van. A régi összeomlása és az új születése közötti átmeneti időben az a feladatunk, hogy a régi fogalmak alapján szerveződő rendszereket, így az EU-t is átformáljuk” – fogalmazta meg az összejövetel lényegét a rendezvényt megnyitó szónoklatában a MEP XV. Nemzeti Ülésének elnöke, Kiss Lóránt, a vendéglátó iskola 12. osztályos diákja.

A MEP-ben az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola Görögországot képviseli. Ausztriát a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola (Székesfehérvár), az Egyesült Királyságot a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium (Budapest), Franciaországot a Kazinczy Ferenc Gimnázium (Győr), Finnországot a Földes Ferenc Gimnázium (Miskolc). Hollandiát a Varga Katalin Gimnázium (Szolnok), Írországot a Ferences Gimnázium (Szentendre), Magyarországot az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium (Budapest), Németország pedig a Deutsche Schule/Budapesti Német Iskola (Budapest).


“A MEP XV. Nemzeti Ülésének résztvevői kortársaik számára példát adnak közéleti szerepvállalásból. A statisztikák szerint ugyanis a 15-29 éves korosztály tagjainak mindössze 1-2 százaléka politizál aktívan és 10 százaléka passzív érdeklődő” – hangsúlyozta Illés Boglárka. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára a fiatalokat érintő problémakörök közül – a 2016. évi ifjúságkutatás eredményeire hivatkozva kiemelte: Magyarországon csak 12 százalék alatt mozog az ifjúsági munkanélküliség, ami nemzetközi összehasonlításban is rendkívül alacsony.

“Ez nem játék. Ez maga a tapintható történelem” – jelentette ki Ujhelyi István. Az Európai Parlament képviselője köszöntőjében arra is emlékeztetett, hogy a MEP XV. Nemzeti Gyűlésének megnyitójához közeli pillanatokban az EU-tagállamok elsőszámú vezetői is találkoznak. “Most formálódik az az Európa, amelyet a mai gyermekekre hagynak örökül a jelen döntéshozói.”


A MEP-program megnyitója után a diákok a nyolc bizottság ülésein, majd Lobbi-napon vettek részt. A plenáris ülésnek 2016. március 13-14. között a szegedi SZAB-székház ad otthont. A MEP-képviselők munkáját szakértők figyelik és értékelik. A legjobban szereplő MEP-képviselők jutalma egy külföldi utazás, amelynek résztvevői bepillantást nyernek a valódi Európai Parlament munkájába.


Link: szegedma.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek