Bezár

Internet

Átfogó képet kapnak a mezőgazdaságról

Átfogó képet kapnak a mezőgazdaságról

2017. február 13.
2 perc

Jelenleg két hallgató végzi gyakorlatát a duális képzés keretében, a hódmezővásárhelyi Hód- Mezőgazda Zrt.-nél. Feladataikról, és a gyakorlatról beszélgettünk Földesi Lászlóval, a Hód- Mezőgazda Zrt. termelési vezérigazgató helyettesével.

A duális képzés keretében emelt óraszámban végezhető a gyakorlat, a hallgatók által választott helyen. Gyakorlati lehetőséget kínál a Hód- Mezőgazda Zrt. is, ami kapcsolatban áll a Gödöllői Agrártudományi Egyetemmel, illetve a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karával. Jelenleg ebből a két intézményből tölti a cégnél gyakorlati idejét 1-1 hallgató.


Tavaly szeptemberben csatlakozott a vállalat a duális képzéshez, azzal a nem titkolt céllal, hogy kineveljék a jövő mezőgazdasági dolgozóit. „Nehéz a munkavállalók pótlása, ezért a képzéssel talán tudunk olyan pluszt adni a hallgatóknak, megismertetve velük a céget, hogy esetleg utána a Hód- Mezőgazda Zrt.-nél vállaljanak munkát” – mondta el Földesi László.


Az ő feladatuk széleskörű, így egy átfogó képet kaphatnak a mezőgazdasági termelésről. Igyekeznek úgy koordinálni munkájukat, hogy az a tantervvel összhangban legyen. A jelentkezés során először önéletrajzot és motivációs levelet kér a cég, majd ez alapján hívják be a fiatalokat egy elbeszélgetésre. A kiválasztást követően pedig egy munkaszerződés köttetik a hallgatóval, így természetesen bér is jár neki, ami a mindenkori minimálbér 60%-a. Ezt nem csak a gyakorlat időszakában, hanem szorgalmi időszakban is kézhez kapják a gyakorlaton résztvevők.

A Hód- Mezőgazda Zrt.-nél több ágazattal is megismerkedhetnek a diákok, hiszen tevékenységük közt megtalálható az állattenyésztés, a növénytermesztés, illetve a vetőmag előállítás is. A munkaadó célja az, hogy a diákok mindent megismerjenek, átlássák először a tevékenységek folyamatát, majd külön-külön jobban belemélyedve az adott ágazat munkájába, megtanulják azt.


Link: promenad.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek