Bezár

Internet

Szakemberektől tanulhatnak a SZTE-s hallgatók

Szakemberektől tanulhatnak a SZTE-s hallgatók

2017. március 07.
1 perc

Volt szegedi egyetemi hallgatók immár szakemberként állnak a jelenlegi diákok mellé annak érdekében, hogy minél jobban megismerhessék az őket érdeklő szakterületet, tisztában legyen karrierlehetőségeikkel.

Négy hónapon, vagyis egy egyetemi féléven át tart az alumni mentorprogram, mely a keddi nappal vette kezdetét a Szegedi Tudományegyetemen. A program célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a volt és jelenlegi SZTE-s hallgatókat aszerint, milyen szakterületen szeretnének elhelyezkedni a munkaerőpiacon. A hallgatók mentoráltként követik végig azt a személyt, aki mellé rendelték őket, így reális szakmai képet alakíthatnak ki a gyakorlatról, és kipróbálhatják az elméletben tanultakat.


Fodor Márk, az NNG Kft. szoftverfejlesztője is a mentorok csapatát erősíti, döntésében személyes tapasztalatok játszottak közre. “Már alapszakosként elkezdtem nézelődni a munkaerőpiacon. Megállapítottam, mennyit kell még belefektetnem abba, hogy egy piacvezető cégnél tudjak elhelyezkedni szoftverfejlesztőként. Sok ismerőssel, barátokkal beszélgettem arról, mit érdemes az önéletrajzba beleírni, hogyan célszerű készülni egy állásinterjúra. Irigylem azokat a mentoráltakat, akiknek lehetőségük volt csatlakozni ehhez a programhoz, mert annak idején nekem nem volt ilyen lehetőségem.”

A mentortevékenység ötletével azután barátkozott meg igazán, hogy egyik ismerősének segített szakmát váltani. Ez az, amely őt motivációval tölti el, s azt kívánta, ugyanezt érezze minden mentorált és alumni a félév során.


Link: szegedma.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    feb
    5
    Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, Sófalvy előadóterem (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15.)
    08:45 - 15:10
    Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, Sófalvy előadóterem (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15.)
    08:45 - 15:10
  • *
    feb
    6
    Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.
    10:00 - 12:00
    Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.
    10:00 - 12:00
  • feb
    7
    SZTE ETSZK épületei
    09:00 - 13:00
    SZTE ETSZK épületei
    09:00 - 13:00
  • *
    feb
    9
    IH Rendezvényközpont 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.
    18:00 - 20:00
    IH Rendezvényközpont 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.
    18:00 - 20:00

Kapcsolódó hírek