Bezár

Internet

Közös kutatást kezdett a Richter, az SZTE és az MTA

Közös kutatást kezdett a Richter, az SZTE és az MTA

2017. március 02.
1 perc

A Richter Gedeon Nyrt., a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), valamint az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SzBK) közös gyógyszeripari kutatás-fejlesztési projekten dolgozik, nőgyógyászati és biotechnológiai témában. A tavaly év végén indult, 4,89 milliárd forint költségvetésű közös projekt 2,83 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a Széchenyi 2020 program keretében.

A Richter tájékoztatása szerint a SZTE mintegy 671 millió forint, az MTA SzBK 268 millió forint támogatást kapott. A Richter 1,897 milliárd forint támogatás mellett több mint kétmilliárd forint saját forrással vesz részt a közös projektben.


A konzorciális együttműködésben megvalósuló kutatás olyan K+F technológiák kifejlesztését tervezi, amelyek hozzájárulnak a biotechnológiai úton előállított fehérjegyógyszerek hatásmechanizmusának, illetve a fellépő mellékhatások kialakulásának megértéséhez.


A célok között szerepel egy a már Richterben meglévő licenc alapján történő rekombináns hormon, illetve egy gyógynövény alapú nőgyógyászati készítménycsalád fejlesztése is. A sikeres preklinikai fejlesztést követően klinikai vizsgálatok végzését is tervezik.


Link: innoportal.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    feb
    5
    Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, Sófalvy előadóterem (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15.)
    08:45 - 15:10
    Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, Sófalvy előadóterem (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15.)
    08:45 - 15:10
  • *
    feb
    6
    Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.
    10:00 - 12:00
    Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.
    10:00 - 12:00
  • feb
    7
    SZTE ETSZK épületei
    09:00 - 13:00
    SZTE ETSZK épületei
    09:00 - 13:00
  • *
    feb
    9
    IH Rendezvényközpont 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.
    18:00 - 20:00
    IH Rendezvényközpont 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.
    18:00 - 20:00

Kapcsolódó hírek