Bezár

SZTE Magazin

Multimédia

1 2 3 
2018. július 25.
1 perc

A Magyar Diabetes Társaság felméréséből kiderült, hogy 2001 és 2014 között 71%-kal nőtt a diabéteszes betegek száma. Dr. Várkonyi Tamás, az SZTE ÁOK Diabetológiai Munkacsoport tagja válaszolt a cukorbetegséggel kapcsolatos kérdésekre.

2018. július 25.
1 perc

Mi az oka az Alzheimer-kórnak? Erre a kérdésre is válaszol Pávics László professzor. Az SZTE ÁOK Nukleáris Medicina Intézetét vezető egyetemi tanárt a ma még gyógyíthatatlan betegséggel kapcsolatos kutatásokról kérdeztük.

2018. június 01.
2 perc

Csapatmunka eredménye az idei, a 89. Ünnepi Könyvhét szegedi rendezvénysora – hangsúlyozta a program összeállítását koordináló Somogyi-könyvtár munkatársa, Andóczi-Balogh Éva. Több mint 50 közreműködő – köztük számos egyetemi polgár is – dolgozik a mintegy 130 program sikeréért a 2018. évi könyvünnepen.

2018. január 08.
1 perc

A hármashatár mentén a kisebbségek együttélésének vizsgálatába bekapcsolódtak az SZTE Bölcsészettudományi Kar Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék oktatói és hallgatói is. Az elkészült interjúk válogatása – a közvetítőként használt angol nyelvre fordítva – kisfilmként is megtekinthető.

2018. január 04.
1 perc

Minden tizedik ember epilepsziás – derült ki a Szegedi Tudományegyetem egészségtudományi karai által szervezett Szent-Györgyi Napok 2017. évi programján. Az epilepszia betegség kezelhetőségének részleteiről a PTE professzora, Dóczi Tamás beszélt.

2017. október 26.
1 perc

Az egyetemi kutatók publikációinak egyik következménye, hogy az adott felsőoktatási intézmény milyen helyet foglal el a toplistákon. Ezt a jelenséget is nagyító alá teszi a felsőoktatási stratégiák átalakulását elemző tanulmány.

2017. október 24.
1 perc

A jövőről Yuval Noah Harari: Homo Deus, a Holnap rövid története című műve kapcsán az SZTE két dékánja - Prof. Dr. Bari Ferenc, SZTE ÁOK és Prof. Dr. Gyenge Zoltán, SZTE BTK – beszélgetett.

2017. szeptember 20.
1 perc

"Nem kell félni." Óv a szenzációkeltéstől a trópusi betegségekkel kapcsolatos hírek hátterét magyarázó szakértő, Bálint Gábor, az SZTE ÁOK orvos professzora.

kiemelt_tanevnyito2017

2017. szeptember 13.
1 perc

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

IMG_7365

2017. augusztus 28.
1 perc

A születések száma növekszik, a terhességmegszakításoké csökken. Többek között a demográfiai folyamatokról, a szülő korba lépők dilemmáiról is megosztja tapasztalatait Németh Gábor, az SZTE ÁOK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája igazgatója.

Kiemelt_ELI_Krausz_MG_6509

2017. augusztus 22.
1 perc

Hogyan kötődik a Szegedi Tudományegyetemhez az ELI-ALPS kutatóközpont? Miért látogattak el a tudományos létesítménybe az SZTE Lézerek az orvos- és egészségtudományban című nyári egyetemének a résztvevői? A kérdésekre az SZTE ÁOK dékánja válaszol.

2017. augusztus 03.
1 perc

A Magyarországon és az Európában szokatlanul tartós hőhullám miként hat az egészségünkre? Az afrikaihoz hasonló időjárás Afrikában honos betegségeket is hozhat? A kérdésekre az SZTE trópusi betegségekkel foglalkozó orvosprofesszora válaszol.

2017. augusztus 01.
1 perc

A stroke világnapja alkalmából az agyvérzés megelőzésének lehetőségéről is beszélt Vécsei László akadémikus, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karhoz és az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központhoz tartozó neurológiai klinika professzora.

Kiemelt_felveteli_MG_8610

2017. július 27.
1 perc

Több mint 6500 gólya kezdheti meg tanulmányait 2017 őszén a Szegedi Tudományegyetemen. A korábbi évekhez hasonlóan emelkedik a Szegeden tanuló külföldiek aránya. Az SZTE Általános Orvostudományi Kar képzéseiről Bari Ferenc dékán tájékoztatott.

kiemlet_EFOP361nyito

2017. június 17.
1 perc

Az SZTE és a Gál Ferenc Főiskola több mint 3,6 milliárd forint uniós támogatást nyert arra a több tudományterületet összekapcsoló kutatási programra, amely középpontjában az egészségállapottal kapcsolatos vizsgálatok állnak a fogantatástól kezdve egészen az időskorig.

_MG_5010

2017. május 29.
1 perc

"Sebészeti katedrális". Így minősítette Bari Ferenc, az SZTE ÁOK dékánja a Petri Gáborról elnevezett új klinikai tömböt.

2017. május 16.
1 perc

Mit jelent a vertikális, multi generációs, tehetséggondozó iskolarendszer? A válasz: a Szegedi Tudomnyegyetem közreműködésével formálódó Szegedi Tudós Akadémia.

2017. május 14.
1 perc

Több mint egy évtizedes múltra tekint vissza az a szegedi fogászati konferencia, mely egyedülálló lehetőséget teremt a tudományos vitára és tapasztalatcserére világhírű előadók részvételével. A magyar Fogorvosok Egyesületének elnökével Dr. Nagy Katalinnal Soós András beszélgetett.

2017. május 01.
1 perc

Jancsó Miklós Emlékérem és Jutalomdíj elismerést vett át Janka Zoltán. Az SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika egyetemi tanára ebből az alkalomból A biológiai és farmakopszichiátria tudományos üzenete címmel tartott előadást.

2017. április 25.
1 perc

Miről ismerjük fel a szklerózis multiplexet?

2017. április 23.
1 perc

A műszerek miként segítik az orvoslást? A kérdésre az SZTE ÁOK Nukleáris Medicina Intézetében kaptunk választ.

2017. április 18.
1 perc

Az ELI-ALPS, az szegedi lézeres kutatóközpont épületében hamarosan kezdődhet a kutatómunka.

Kiemelt_VersmondoTPL

2017. április 13.
1 perc

A XIV. Egyetemi Tavasz Vers délben programján, 2017. április 11-én Tóth Péter Lóránt, Radnóti-díjas versmondó szavalta József Attila Születésnapomra című versét és részleteket a költő Curriculum Vitaé-ből.

_MG_0737

2017. április 10.
1 perc

A XIV. Egyetemi Tavasz Vers délben programját Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház színművésze nyitotta meg 2017. április 10-én Radnóti Miklós Nem tudhatom című versével.

2017. április 09.
1 perc

Az orvosképzésben jeleskedő SZTE ÁOK a külföldi hallgatók bizalmáért a nemzetközi felsőoktatási térben versenyez.

2017. március 08.
1 perc

A magyar tudományos és művészeti élet képviselői közül tizenegy embert, köztük Bálint Gábor szegedi belgyógyász professzort választotta tagjává az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia.

2017. március 03.
1 perc

Egyedüli résztvevői Kelet-Európából a szegedi idegkutatók, gyógyszerészek és biológusok az EUROHEADPAIN programnak. Az uniós projektben az SZTE kutatók fő feladata a migrén új gyógyszerjelölt-vegyületének a tesztelése.

Kiemelt_klinikai_tomb

2017. február 26.
1 perc

Új épületbe költözött a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Sebészeti klinikája. Az egészségügyi intézmény újdonságait az igazgató, Lázár György professzor mutatja be.

kiemelt_Fabian_SzabadG

2017. február 21.
1 perc

Szabad Gábor kutatóorvos és Fábián Tamás geográfus hunyt el Etiópiában, merénylet áldozataként. A 2012. január 17-i tragédia ötödik évfordulóján az MTA SZAB székházban emlékeztek Szabad Gábor bőrgyógyász adjunktusra.

kiemelt_Fabian_SzabadG

2017. február 21.
1 perc

Szabad Gábor kutatóorvos és Fábián Tamás geográfus hunyt el Etiópiában, merénylet áldozataként. A 2012. január 17-i tragédia ötödik évfordulóján az MTA SZAB székházban emlékeztek Szabad Gábor bőrgyógyász adjunktusra.

2017. február 01.
1 perc

A kivételes orvos tanárok közé tartozó Szontágh Ferenc, a szegedi egyetem egykori szülész-nőgyógyász professzorának tanítványai és tisztelői Szontágh Ferenc Asztaltársaságot alapítottak.

2017. január 09.
1 perc

A Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központról, az SZTE részvételével induló projektről Bari Ferenc, az SZTE Általános Orvostudományi Kar dékája beszél.

2016. december 21.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar 2016-2017. tanév első félévére tekint vissza Prof. Dr. Bari Ferenc dékán, akit Tráser László kérdezett.

2016. december 19.
1 perc

A karácsonyi ünnepkörről a teológus plébános Benyik Györgyöt kérdezte Tráser László.

2016. december 06.
1 perc

Minárovics János, a Szegedi Tudományegyetem fogászati klinika professzorát a szájüregi rák korai felismerését célzó kutatási programról kérdezte Tráser László.

2016. november 29.
1 perc

A Dél-Alföldön élő mozgásszervi és belgyógyászati immunbetegségekben szenvedő betegeknek nyújt magas szintű ellátást a Szegedi Tudományegyetem újonnan alapított Reumatológiai és Immunológiai Klinikája.

2016. november 27.
1 perc

Pártbizottság döntött a szakorvos sorsáról. Tráser László egy 1956-os történet főszereplőjét kérdezte.

2016. október 21.
1 perc

A Vers délben programsorozat részeként 2016. október 19-én Reményik Sándor Eredj ha tudsz című versét is szavalta Kelcz Dávid egyetemi hallgató.

2016. október 18.
1 perc

"Miért fogtam fegyvert?" Először beszél 1956-os "titkáról" Baradnay Gyula, az SZTE sebész professzora.

2016. október 15.
1 perc

A Magyar Fül- Orr-, Gége és Fej- Nyaksebész Orvosok Egyesülete a Szegedi Tudományegyetemen tartotta kongresszusát.

2016. október 13.
1 perc

Faludy György Monológ életre halálra című versét szavalta Dr. Kosztolányi József egyetemi docens 2016. október 12-én a 21. Őszi Kulturális Fesztivál Vers délben programján.

kiemelt_BeslinAnita

2016. október 10.
1 perc

A 21. Őszi Kulturális Fesztivál Vers délben programján, 2016. október 10-én Beslin Anita, az MTVA szerkesztő-műsorvezetője Simai Mihály Költő most kell szólanod című versét szavalta.

2016. szeptember 20.
1 perc

Új szakaszába lépett az ELI és az élettudományok közötti kapcsolat felkészülése, mindinkább formálódik a kutatócsoport és az ÁOK közötti kapcsolat, egyben megmutatkoznak a kutatás lehetőségei. Dr. Bari Ferenc professzort kérdezte Tráser László.

2016. szeptember 13.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetemen is megkezdődött a 2016-2017-es tanév. Az SZTE ÁOK idei tanévének kilátásairól és várható feladatairól prof. dr. Bari Ferenc dékán beszélt. A kérdező Tráser László.

2016. augusztus 28.
1 perc

2016. augusztus 29-től új helyen működik az SZTE ÁOK Sebészeti Klinika, ahol igazán korszerű, modern körülmények között gyógyíthatnak, dolgozhatnak prof. dr. Lázár György klinika igazgató munkatársai.

2016. július 29.
1 perc

Izgalommal várja a tanévkezdést a hazai és külföldi gólya egyaránt, miként oktatóik. Bari Ferenc professzort, orvoskari dékánt Tráser László kérdezte.

2016. július 06.
1 perc

Betegágyak Őrzői címmel jelent meg Szekszárdi Miklós szerkesztő, tv riporter és sajnos tapasztalatait klinikai betegként is gyarapító szerző könyve, a szegedi egyetemi klinikák ápolóiról.

2016. május 23.
1 perc

Dr. Ambrus Ritával, az SZTE Gyógyszerésztudományi Kar adjunktusával a Halas Rádió műsorvezetője beszélgetett arról, hogyan lehet a boldog családi életet és a tudományos karriert összehangolni.

kiemelt_versdelben_egyederika

2016. május 12.
1 perc

A 13. Egyetemi Tavasz Vers délben programján, május 12-én Egyed Erika az SZTE Kulturális Iroda kulturális szervezője szavalta az Egyetemi Verspályázat első három helyezettjének műveit.

kiemelt_versdelben_NYE_GM

2016. május 10.
1 perc

A 13. Egyetemi Tavasz Vers délben programján, május 10-én Mc Salty és Mc Gres magyar költők verseiből és saját szövegeikből állítottak össze egy remek produkciót.

1 2 3 

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek