Bezár

SZTEhírek

Egyetemi élet

|<(1) <(10) 11 12 13 
2014. január 23.
3 perc

Szabadkán és Zentán is rengeteg középiskolás fiatal érdeklődött a szegedi egyetemi képzési kínálata, a szegedi felsőoktatási lehetőségek iránt.

2014. január 21.
2 perc

Szelfiversenyt hirdet középiskolásoknak a Szegedi Tudományegyetem Életvezetési Tanácsadó Központja. Nem kell mást tenni, mint ötletes szelfit készíteni Szent-Györgyi Alberttel, és részt venni a nyereményjátékban. A jobbnál jobb fotók beküldési határideje 2014. február 5.

Kínai nyelvoktatás

2014. január 21.
4 perc

A Szegedi Tudományegyetem 2014. február 8-án nyílt napra várja a felvételizést tervezőket és szüleiket a Rektori Hivatal épületébe (Szeged, Dugonics tér 13.). A továbbtanulásról szóló cikksorozatunk alábbi részében bemutatjuk, hogy milyen idegen nyelveken tanulhatnak a szegedi egyetemen a felvételt nyert hallgatók.

phd_avatas

2014. január 19.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem Szenátusa 2014. január 17-én a József Attila Tanulmányi és Információs Központ kongresszusi termében ünnepélyes keretek között doktorrá avatott 90 doktoranduszhallgatót.

2014. január 17.
2 perc

Középiskolásokat, szülőket, pedagógusokat tájékoztat folyamatosan a továbbtanulási lehetőségekről, a felvételi eljárásról a Szegedi Tudományegyetem. Például 2014. január 15-én a Baján megrendezett pályaválasztási kiállításon is képviseltette magát az SZTE.

Szabó István Oscar-díjas filmrendező és Prof. Dr. Szabó Gábor Rektor Úr átadja Szakács Eszternek a Sófi Ösztöndíjat

2014. január 16.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem 2014. február 8-án nyílt napra várja a felvételizést tervezőket és szüleiket a Rektori Hivatal épületébe (Szeged, Dugonics tér 13.). A továbbtanulásról szóló cikksorozatunk alábbi részében bemutatjuk, hogy a tavalyi évhez képest hogyan változott az állami ösztöndíjas helyek száma az SZTE-n.

kollegium

2014. január 15.
7 perc

A Szegedi Tudományegyetem 2014. február 8-án nyílt napra várja a felvételizést tervezőket és szüleiket a Rektori Hivatal épületébe (Szeged, Dugonics tér 13.). A továbbtanulásról szóló cikksorozatunk alábbi részében bemutatjuk, hogy milyen szálláslehetőségek közül választhatnak a felvételt nyert hallgatók.

Alma_Mater_weekend
2014. január 14.
5 perc

A Szegedi Tudományegyetem 2014. február 8-án nyílt napra várja a felvételizést tervezőket és szüleiket a Rektori Hivatal épületébe (Szeged, Dugonics tér 13.). A továbbtanulásról szóló cikksorozatunk alábbi részében bemutatjuk, hogy milyen sportolási lehetőségek közül választhatnak a felvételt nyert hallgatók.

kerekasztal_kiemelt

2014. január 13.
8 perc

Milyen ma és milyen legyen a hazai felsőoktatás nemzetközi képzési palettája? E kérdésre keresték a választ a „Nemzetköziesítés 2014” című nemzetközi képzés- és marketingfejlesztési workshop résztvevői. A Magyarországon egyedülálló programot az SZTE szervezte.

tik2

2014. január 13.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem szenátusa 2014. január 17-én 11 órakor a József Attila Tanulmányi és Információs Központ Kongresszusi termében tartja nyilvános ünnepi doktorrá avató ülését.

holland_csapatkep

2014. január 10.
2 perc

Immár hagyománynak számít, hogy meglátogatja a város és az egyetem látványosságait holland hallgatók egy csoportja. A hallgatók a városnézés mellett érdekes előadáson és kvízjátékon is részt vehettek.

2014. január 10.
6 perc

Tíz felsőoktatási intézmény képviselői cserélnek eszmét 2014. január 13-án arról, miként fejleszthető az idegen nyelvű képzési kínálat és a nemzetközi marketingtevékenység.

nyíltnap

2014. január 09.
5 perc

A Szegedi Tudományegyetem 2014. február 8-án nyílt napra várja a felvételizést tervezőket és szüleiket a Rektori Hivatal épületébe (Szeged, Dugonics tér 13.). A továbbtanulásról szóló cikksorozatunk alábbi részében a határon túli jelentkezőknek szóló információkat kötöttük csokorba.

ponthuzo

2014. január 08.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem 2014. február 8-án nyílt napra várja a felvételizést tervezőket és szüleiket a Rektori Hivatal épületébe (Szeged, Dugonics tér 13.). A továbbtanulásról szóló cikksorozatunk alábbi részében az idén várható pontszámokról és követelményekről adunk információt.

erasmus_hallgatok_kiemelt

2014. január 08.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetemről jelentkezett a legtöbb oktató Erasmus-ösztöndíjra a 2012/2013-as tanévben a magyar felsőoktatási intézmények közül. Az EU 27 éve indította az ERASMUS felsőoktatási ösztöndíj-programját, amelyre évről évre egyre több egyetemi polgár jelentkezik.

2014. január 07.
2 perc

Négynapos képzést rendez szegedi oktatók közreműködésével a Tempus Közalapítvány a TÁMOP-4.2.4B/2-11/1-2012-0001 projekt keretében „Felsőoktatási nemzetközi marketingismeretek felsőoktatási intézmények munkatársai számára a dél-alföldi régióban” címmel Szegeden január 9-10-én és 16-17-én.

|<(1) <(10) 11 12 13 

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek