Bezár

SZTEhírek

dijatado

Az SZTE szakemberei is segítették a csillagászati diákolimpikonok felkészítését

Az SZTE szakemberei is segítették a csillagászati diákolimpikonok felkészítését

2024. szeptember 23.
2 perc

Idén 17. alkalommal Brazíliában rendezték meg augusztus 17. és 27. között a Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiát (IOAA). A magyar csapat tagjainak kiválogatását és felkészítését az SZTE csillagászai is segítették a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont kollégái és a szakma országos képviselői mellett.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az évente megrendezett verseny a nemzeti válogatókon legjobb helyezést elért középiskolás diákok csillagászati tudását méri össze szerte a világból. A 2024-es eseményen 53 ország csapata találkozott a Rio de Janeirotól 110 kilométerre lévői Vassourasban.

A magyar csapat válogató versenyének lebonyolítását, valamint a kerettagok olimpiára történő felkészítését az SZTE csillagászai és PhD hallgatói zsűrizéssel, pontozással, valamint távcsövek és mobil planetárium díjmentes biztosításával is támogatták – tudtuk meg Hegedűs Tibortól, az SZTE Bajai Obszervatórium igazgatójától. A magyar csapat tagjai: Elekes Dorottya (Fasori Evangélikus Gimnázium, Budapest), Vári Gergely Péter (Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Budapest), Milbik Csongor László (Révai Miklós Gimnázium és Kollégium, Győr), Dobák Bálint (Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Budapest) és Horváth Zsóka (Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg). A diákok 1 arany-, 1 ezüst-, valamint 2 bronzéremmel tértek haza a nemzetközi versenyről. Egyetemünk is büszke lehet az elért eredményekre.

csapat

A Szegedi Tudományegyetem továbbra is komoly erőfeszítéseket tesz a diákolimpiáztatás szakmai színvonalának biztosításáért, a Kárpát-medencei (különös tekintettel a külhoni) magyar nyelvű gimnáziumokkal, azok fizika-, és informatika szaktanáraival, valamint csillagászati egyesületeivel történő kétoldalú kapcsolattartásért – mondta el Hegedűs Tibor. Az igazgatótól megtudtuk: az SZTE szakemberei az idei évtől kezdve már nem csak a csillagászat, de az űrkutatás terén is létező versenylehetőségek tekintetében (pl. CANSATLab, rakéta-modellezés) is segítik az újabb és újabb generációk bekapcsolódását, továbbá a jelentkező diákok tanárait információs anyagokkal, továbbképzéssel és laborháttérrel fogják tudni támogatni. A legtehetségesebb diákokkal, akik egyéni diák kutatási programba fogtak, már most is mentorálási kapcsolatban állnak.

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek