A szeptemberben induló szakokra az E-felvételi felületen lehet jelentkezni. A szabályok és tudnivalók a Felvételi tájékoztatóban olvashatók.

Miklósa Erika nevét nem csak Magyarországon, de a tengerentúl is jól ismerik: a kiskunhalasi születésű operaénekes bámulatos pályát járt be, többek közt Kossuth-díjjal és Liszt Ferenc-díjjal is kitüntették. Miklósa Erika a szegedi Liszt Ferenc Konzervatóriumban tanult, most pedig elkötelezett támogatója a fiatal tehetségeknek. A Szegedi Tudományegyetem Hallgatói Díjkiosztó Ünnepségének díszvendége volt december 5-én, ahol lehetőségünk nyílt interjút készíteni vele.
Szeretnél ingyen egy bringát? És mit szólnál egy ajándék hétvégéhez a Balaton közelében? Az ajándékokért cserébe járj bringával a munkahelyedre május 31-ig, és ezt rögzítsd az erre szolgáló ingyenes applikációval. Ráadásul az SZTE külön nyereményjátékkal buzdítja az egyetemi polgárokat a programhoz való csatlakozásra.
A Summer Work and Travel programmal Amerikába kiutazott fiataloknak hirdetett fotóversenyt az Amerikai Nagykövetség. A 2018-as program résztvevőitől olyan képeket vártak, amelyek Amerika rejtett kincseit mutatják be. A pályamunkákból rendezett fotókiállítás az American Corner Szeged szervezésében a Szent-Györgyi Albert Agórában nyílt május 14-én.
Ingyenes, nyári, élményalapú és beszédközpontú nyelvi foglalkozásokat kínál a Szegedi Tudományegyetem az intézménnyel együttműködő középiskolákban tanuló diákoknak. Az angol, francia, német, olasz, spanyol nyelvű foglalkozásokra május 20-ig lehet jelentkezni.
Időutazásra indultak az SZTE 2019. május 13-i Egyetemtörténeti rendezvény-sorozatának a résztvevői. A Báthory István által 438 éve alapított kolozsvári jezsuita „academia” kultúrtörténeti jelentőségére koszorúzási ünnepségen is emlékeztek. A tudományegyetem nagyságát és küldetését összegző tablókiállítás nyílt. Az intézmény 100 évvel ezelőtti kolozsvári száműzésének részleteit a készülő egyetemtörténeti kötet szerzői konferencián mutatták be.
Az idén 65 éves Prof. Dr. Szecsődi Ferenc hegedűművész, az SZTE Zeneművészeti Kar Vonós Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára ünnepi koncerttel és beszélgetéssel tekint vissza eddigi pályafutására az SZTE Dugonics téri központi épületében május 15-én, szerdán 19 órától.
Egyetemtörténeti megemlékezés-sorozattal idézi föl az SZTE 2019. május 13-án délelőtt históriájának fontos fordulópontjait.
Szakmai nappal várja a középiskolai tanárokat, a hallgatókat és a középiskolás diákokat az SZTE Alma Mater a május 17-én megrendezésre kerülő egész napos programjá.
Negyedszer gyűltek össze több város fiatal társulatai a Szegedi Egyetemi Színházi Találkozóra (SZESZT-re) április 26. és 28. között. Az immár hagyománnyá vált mini-fesztiválon három napig, öt helyszínen, egész délutánokat és estéket kitöltő programokon mutatták be a művészeti csoportok saját előadásaikat és ismerkedtek meg egymás színpadi módszereivel.
Az SZTE Általános Orvostudományi Kar Biokémiai Intézetében jártak 2019 tavaszán a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium diákjai tanárukkal. A három tanuló a tavaly decemberi Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny különdíjaként nyerte el a lehetőséget.
Újra megnyitotta kapuit a Szegedi Tudományegyetem arborétumának lepkekertje, ahol az állatvilág repülő virágai, trópusi pillangók figyelhetőek meg karnyújtásnyi távolságból.
Elsősorban egyetemisták munkáit vonultatja fel az április 26. és 28. közötti IV. Szegedi Egyetemi Színházi Találkozó. Az országos és egyben nemzetközi találkozóra a pécsi, a debreceni és a veszprémi egyetemi társulatok mellett Székelyudvarhelyről és Vecsésről is érkeznek fellépők.
Kihagyhatatlan koncert a „Kaláka 50 – Hét határon át”! A Kossuth és Prima Primissima-díjjal kitüntetett, 1969-ben alakult együttes fél évszázada gyarapodó daltermésének legédesebb darabjait nyújtja át ajándékként az SZTE Egyetemi Tavasz fesztivál közönségének. A jubileumi turné, a versek és dalok titkairól is kérdeztük a Kaláka zenekar vezetőjét, Gryllus Dánielt.
A Szegedi Tudományegyetem immár nyolcadik alkalommal rendezi meg a Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyt. Öt ország 71 magyar tanítási nyelvű középiskolájának 131 csapatából kerültek be a legjobbak a verseny április 12-i középdöntőjébe és 13-i döntőjébe.
„Elvarázsolja és extázisos önmegtapasztalásba ejti a publikumot…” a 4 zenész 7 nyelvű varázslata… Ilyen és ehhez hasonló médiabeli méltatások kísérik a 2009-ben induló Meszecsinkát. Az SZTE Egyetemi Tavasz koncertsorozatát 2019. április 11-én nyitó világzenei együttes énekesét és dalszerzőjét, a Szegedről indult Oláh Annamarit kérdeztük a Meszecsinka pályájáról.
Az SZTE Természettudományi és Informatikai Kara ismét megrendezte a három versenyt összefogó Középiskolai Tudományos Programot. A matematika, fizika és informatika versenyeken, április 5-én és 6-án, innovatív ötleteiket és látványos pályamunkáikat mutatták be a tehetséges középiskolások.
Az SZTE Elektronikus Tananyag Archívum után rövid időn belül újabb adatbázissal bővült az SZTE Klebelsberg Könyvtár Contenta repozitórium rendszere: elindult a Képtár és Médiatéka.
Ismét megrendezik az SZTE Természettudományi és Informatikai Karán a középiskolai diákoknak szóló kétnapos matematikai, fizikai és informatikai versenyeket. Az április 5-6-ai eseményen a diákok bemutathatják sikeres és izgalmas pályamunkáikat, laborlátogatásokon, bemutatókon és workshopokon vehetnek részt.
Ismét megrendezi az Eötvös Lóránd Szakkollégium az immár hagyománnyá vált Eötvözet Konferenciát. A rendezvényen közel 80 fiatal tehetség mutatja be tudományos munkáját. A háromnapos konferenciának, április 4-6. között a Szegedi Tudományegyetem TTIK Irinyi épülete ad helyet.
Az SZTE GYTK Gyógyszertechnológiai és Gyógyszerfelügyeleti Intézetét látogatták meg a budapesti Kosztolányi Dezső Gimnázium tanulói és tanárai. A gimnázium diákjai a 2018-as Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyen nyerték a lehetőséget, hogy betekinthessenek a GYTK laborjaiba és a kutatók munkájába.
„A szegedi diákok 1956. október 16-án a tudományegyetem Auditórium Maximumában nagygyűlést tartottak. Az itt megfogalmazott és országosan ismertté vált követelések készítették elő a forradalmat.” E két mondat szerepel majd azon a sztélén, amely az SZTE Auditórium Maximumát a történelmi emlékhelyek sorába emeli. A döntés hátteréről és következményeiről az SZTE 1956-os Emlékbizottsága elnökét és titkárát kérdeztük.
Fél idejéhez érkezett az SZTE „Duális és kooperatív képzések és azokat támogató szolgáltatások fejlesztése a Szegedi Tudományegyetemen” című projektje. A képzésfejlesztésben részt vevő karok szakmai találkozón mutatták be eddigi eredményeiket és további célkitűzéseiket.
Az SZTE Móra Ferenc Szakkollégium idén is megrendezi a középiskolások körében népszerű tehetséggondozó táborát. A programra elsősorban bölcsészet, társadalom és természettudományok iránt érdeklődő 10-12. évfolyamos középiskolás diákokat várnak. Jelentkezni május 15-ig lehet.
A Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj a Kormány által alapított ösztöndíj, melynek célja a magyarországi felsőoktatási intézményekben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező olimpiai/paralimpiai versenyrendszerben sportoló azon hallgatók támogatása, akik tanulmányaik ideje alatt eséllyel rendelkeznek arra, hogy olimpiai/paralimpiai versenyszámban Európa-bajnoki, világbajnoki vagy olimpiai/ paralimpiai érmet szerezzenek. Az ösztöndíjprogram jelentkezési határideje: 2019. március 22.
Közel 70 kiállító kínálta gyakornoki- és álláslehetőségeit az SZTE Tavaszi Állásbörzén. A régió legnagyobb álláskeresési fórumán a Szegedi Tudományegyetemmel szoros kapcsolatot ápoló EPAM System Kft. támogatását SZTE Alma Mater presztízsdíjjal ismerték el.
„A tehetségeket ki kell emelni” – hangsúlyozta Miklósa Erika, a szegedi egyetem egykori hallgatója, a világhírű operaénekes. A 2019. évi nőnap „ajándékaként” néhány adattal fűszerezve idézzük az SZTE Alma Mater Magazinból az SZTE hallgatói tehetségeit támogató művésszel készült interjú részleteit.
A Szegedi Tudományegyetem idén is bekerült a világ legjobb egyetemei közé. A QS tudományterületi listáin a legjobb eredményt a bölcsészettudományokon belül a nyelvészeti ágban érte el, de hagyományosan az orvosképzés területén is kiemelkedően szerepel. A sikerről Dr. habil Zakar Péter nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettest kérdezték az M1 Ma Reggel műsorában
Nyilvánosságra hozta a világ legjobb egyetemeinek tudományterületi rangsorait a Quacquarelli Symonds (QS). A listán a Szegedi Tudományegyetem több képzése is a legjobbak között szerepel.
A Szegedi Tehetség-HÍD Program már évek óta áll a középiskolai-egyetemi tehetséggondozás szolgálatában. Célja a középiskolás tehetségek felkarolása: a legjobb pályázóknak nyári tábort, mentori támogatást, szakkollégiumi tagságot vagy akár egyszeri egyetemkezdési támogatást biztosít.
A szeptemberben induló képzések e-felvételizőinek hitelesíteniük is kell jelentkezésüket: erre a jelentkezési határidőt követően - amennyiben ezt még nem tették meg - 2019. február 22. éjfélig van lehetőségük.
Technikai okokból két nappal tovább, február 17-éig adhatjátok le a jelentkezéseteket az E-felvételi rendszerében.
A hallgatói és oktatói kiválóságot középpontba helyező hazai rangsorok mellett a tudományos tevékenységet mérő nemzetközi listákon is évről évre előkelő helyen szerepel az SZTE. A QS World University Ranking szerint Magyarország legjobb egyeteme az SZTE, melyet több tudományágban is a világ elit egyetemei közé sorolnak. A hazai HVG rangsor a legjobb vidéki felsőoktatási intézményként tartja számon a szegedi egyetemet.
Színvonalas, ugyanakkor megfizethető kollégiumok, széleskörű albérletkínálat, kedvező árú szobák – ilyen szálláslehetőségek várnak rád, ha az SZTE-t választod.
Korszerű újításokat vezet be az SZTE Mezőgazdasági Kara: a cél, hogy a végzett szakemberek a digitális tudást az agrárszektorban is kamatoztatni tudják. A nemzetközileg is elismert kar felsőoktatási szakképzésekkel, alap- és mesterszakokkal várja a jövő agrárszakembereit.
Küldetésének tekinti a Szegedi Tudományegyetem a tehetségek felfedezését, a tehetséggondozást. Ennek egyik eszköze a középiskolások számára meghirdetett tanulmányi verseny. Az SZTE különböző karai által szervezett vetélkedők sorából több szempontból is kiemelkedik a Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny. A vetélkedő főszervezője, Szilassi Péter, az SZTE TTIK egyetemi docense összegzi tapasztalatait.
Február 9-én napközben karbantartást végeznek az Ügyfélkapun, ezért ebben az időszakban nem lehet majd hitelesíteni a felsőoktatási felvételi online jelentkezési lapját.
Idén is több száz érdeklődőt csalogatott a februári SZTE nyílt nap és szülői értekezlet az egyetem központi épületébe. A középiskolásokat friss felvételi tudnivalókkal, tippekkel, valamint az SZTE szakkínálatának és szolgáltatásainak bemutatójával várták.
A decemberi és januári, rendkívül sikeres kari nyílt nap után most a cset pörög az SZTE BTK Bagolyposta Facebook-oldalán: a Bölcsészkar idén már másodszor próbálja megkönnyíteni a karról tájékozódó középiskolások eligazodását és jelentkezéssel kapcsolatos döntését.
A Szegedi Tudományegyetem szakkínálatának és szolgáltatásainak bemutatása mellett a legújabb fejlesztésekről is szó esett a 2019. február 2-i programon. Középiskolásokat és a szülőket tájékoztatta a továbbtanulásról és a felvételiről második összegyetemi nyílt napján az SZTE. Az informálás kari nyílt napokon és cset-üzenetekkel folytatódik.
Szenzációs és a jövő kihívásaira válaszoló új képzéseket indít a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Természettudományi és Informatikai Kar (TTIK). A szoftverorientált villamosmérnök BSc és az üzemmérnök-informatikus BProf szakról a két, képzést irányító professzort – dr. Gingl Zoltánt és dr. Gyimóthy Tibort –, valamint az SZTE TTIK Informatikai Intézet oktatási ügyekkel foglalkozó helyettes vezetőjét, dr. Mingesz Róbert adjunktust kérdeztük.
A Szegedi Tudományegyetem évről évre arra törekszik, hogy érthető, fiatalos formában tájékoztassa leendő hallgatóit. Idén egy "új csapattag" is bekapcsolódott a munkába. "Berci" csetüzenetek formájában meséli el, hogy milyen Szegeden egyetemistának lenni, mennyibe kerül egy hallgató élete, de szívesen beszélget arról is, hogy mihez lehet kezdeni az SZTE-s diplomával. Az üzenetek mellett hasznos linkekkel, képekkel és videókkal egészíti ki mondandóját.
Mi történik, ha a választott szakotokon kötelező az emelt szintű érettségi, de nem éritek el a 45%-ot? Ilyenkor is sikeres az érettségi? Fontos kérdésre válaszolunk.
Ha egy felvételiző ugyanabból az idegen nyelvből emelt szintű érettségit és nyelvvizsgát is tesz, csak az egyikért kap többletpontot – hívja fel a figyelmet a felsőoktatási felvételi tájékoztató.
Idén felvételiztek és szívesen megjelölnétek pedagógusképzéseket is, de sok kérdésetek van? Meddig tart az osztatlan tanári képzés, minden szakon van pályaalkalmassági vizsga? Most minden kérdésre válaszolunk az osztatlan tanári képzésekkel kapcsolatban.
Ez az utolsó olyan felvételi időszak, amelyben még vannak olyan szakok, ahová nem felvételi követelmény az emelt szintű érettségi. Melyek ezek? Mutatjuk.
Friss felvételi tudnivalókkal és tippekkel, szakkínálatának és szolgáltatásainak bemutatójával várja a középiskolásokat a Szegedi Tudományegyetem szombaton 9 órától a Dugonics téri központi épületében. A program hagyományos értékeiről és újdonságairól a szülői értekezletet tartó dr. habil. Gellén Klárát, az SZTE oktatási rektorhelyettesét kérdeztük.
Tehetséges vagy valamiben? Akkor az SZTE Tehetségpont tagjai közt a helyed! Az SZTE Tehetségpont feladata a Szegedi Tudományegyetemen működő tehetséggondozó programok összefogása, a tehetséges hallgatók felkutatása és támogatása. Az SZTE START program pedig a középiskolás diákok egyetemi beilleszkedését, és későbbi szakmai fejlődését támogatja.
A Szegedi Tudományegyetemen rengeteg sportolási lehetőség közül választhatsz. A kötelező testnevelés kurzusok mellett ingyenes sport órák, konditerem, sőt uszoda is a rendelkezésedre áll. Mindemellett az egyetemi Sportközpont versenyekkel és sportos eseményekkel várja a vállalkozó szellemű hallgatókat.
A rengeteg különféle külföldi ösztöndíj minden egyetemi hallgatónak lehetőséget biztosít arra, hogy megismerjen világszerte külföldi országokat és kultúrákat. Ráadásul az így megszerzett nyelvtudás rendkívül hasznos lesz a munkaerőpiacon is.
Ismét meghirdeti SZTE START ösztöndíjprogramját a Szegedi Tudományegyetem, mellyel azokat a tehetséges, végzős középiskolai diákokat kívánják támogatni, akik idén első helyen jelentkeztek az SZTE valamely képzésére. A program célja, hogy a diákok számára segítse az átmenetet a középfokú- és felsőoktatás között. Az ösztöndíjat pályázat útján lehet elnyerni, a jelentkezési határidő: 2019. július 12.

Már a középiskolás éveim alatt megfogalmazódott bennem, hogy gyógyszerész szeretnék lenni. Azért választottam az SZTE-t, mert a Gyógyszerésztudományi Kar több mint 100 éves múlttal rendelkezik, valamint világszinten elismert, kitűnő professzoroktól tanulhatunk. Szeged egy szuper, élhető város: magában hordozza a nagyvárosi előnyöket, miközben megőrizte a kisvárosi hangulatot. Az egyetem számos diákrendezvényt szervez, ami tovább növelte számomra vonzerejét.
Dóczi Gabriella
GYTK, gyógyszerész
Számold ki az elsők között, hány pontod lesz az SZTE-n!
A pontkalkulátor összegyűjti az egyes szakoknál a plusz pontokat, ráadásul segít a Neked legmegfelelőbb szak kiválasztásában.
