jubileum_szte_Rovatfejek_jubileum100_trianoni

100 éve: A szegedi egyetem ügye Trianon árnyékában

Az első világháborút lezáró békeszerződés körüli kényszerek idején harcban állt Szeged vezetése az iskolaigazgatókkal és a fenntartó minisztériumokkal az épületek átadásáról vitázva, számolgatva a kolozsvári egyetem befogadásának költségeit. Az SZTE Klebelsberg Könyvtár Contenta rendszerébe lépve belelapoztunk a Délmagyarország 100 évvel ezelőtti lapszámaiba.

„A szegedi egyetem kérdésében nemsokára döntés várható, ami remélhetőleg kedvező lesz a városra nézve” – ígérte a Délmagyarország 1920. május 13-án. „A szegedi egyetem elhelyezése” című információ arra is kitért, hogy „az alsó- és felsőtanyai gazdatársadalom, egymástól teljesen függetlenül, 800 aláírással 75 000 gazda nevében feliratot nyújtott be a polgármesterhez, amelyben arra kéri a kultuszminisztert, hogy Szeged kultúrája érdekében kedvezően intézze el az egyetem kérdését.

 

A szegedi királyi Ítélőtábla elhelyezéséről az igazságminiszter leiratát ugyanúgy ismertette a Délmagyarország, mint 1920. május 15-i számában azt a levelet, amit Menyhért Gáspár jogi dékán írt a polgármesternek kérve, hogy nem csak az ítélőtábla egy emeletét, hanem az egész épület átengedését kívánja a Szegedre tartó kolozsvári egyetem. „A harmadik leirat dr. Gaál Endre tanácsnokhoz érkezett dr. Korb Flóris tanártól, aki leszögezi, hogy az egyetemnek feltétlen szüksége van az ítélőtábla, leszámoló-hivatal, állami kereskedelmi és az állami főgimnázium épületére”.


0448_Dugonics_ter_1910

 

Az egyetem elhelyezésének kérdése néhány középiskolát különösen közelről érdekel. A városi felsőkereskedelmi iskola is a kilakoltatás veszedelmének van kitéve s ezért az iskola leánynövendékeinek szülei, Leinzinger Gyula gyógyszerész vezetésével megjelentek kedden a polgármesternél s kérték, hogy a jól berendezett iskolát tartsák meg a jelenlegi helyén. A polgármester biztosította a szülőket, hogy az iskola elhelyezése esetén kifogástalan épületet fognak az iskola számára igénybe venni. A küldöttség megnyugodva távozott” – adta hírül a szegedi napilap a 100 évvel ezelőtti május 19-én.

 

 

Helykeresés a túlzsúfolttá lett városban

 

„Most arról folynak a tárgyalások, hogy a kolozsvári egyetemet helyezzék ideiglenesen Szegedre. Mert abban senkisem kételkedik, hogy az áthelyezés nem lesz nagyon hosszú tartamú, pláne állandó. Nos, mi ezt azt időleges elhelyezkedést is nyereségnek tartjuk a város kultúrájára” – hangsúlyozta a szegediek álláspontját a Délmagyarország 1920. május 23-i címlapja.


Egyetem_elhelyezes_prblema_dm_1920__117_pdf

 

A világháborút lezáró béketárgyalások idején Szeged túlzsúfolt várossá lett, ahol „emberek, hivatalok, iskolák, intézmények alig tudnak elhelyezkedni, ahol különös szerencse, kiváló ügyesség kell ahhoz, hogy valaki lakást tudjon magának rekviráltatni, ahol hivatalokban hivatalokat halmoznak” – vázolja a helyzetet a névtelen cikkíró.

 

„Szegény, lakóhelyükről kiüldözött testvérek lepik el a várost, akik összeszorultságban laknak és élnek nyomorúságosan, élhetetlenül. És még mindig jönnek, napról-napra, többen és többen. Az iskolák legnagyobb része 6-7 évig katonai célokat szolgált” – sorolja a problémákat az újságíró. „A város nem gondoskodott szükséglakásokról, a lakáshiány egyre nagyobb méreteket ölt. Ide jön tehát az egyetem, amely a következő épületeket veszi igénybe:

Magyar királyi ítélőtábla, MÁV leszámoló-hivatal, állami főgimnázium, állami felsőkereskedelmi iskola és a III. kerületi polgári fiúiskola.”


fogimnazium_j

 

Mit szólnak az épületek elvesztéséhez az intézmények vezetői? A cikkíró megszólaltatja az 500 diákjáról gondoskodni kívánó Tóth Józsefet, a magyar királyi állami felsőkereskedelmi iskola igazgatóját; a 700 növendéke sorsáért aggódó Pazár Bélát, az állami főgimnázium igazgatóját. Ugyanúgy tiltakoztak az iskola áthelyezése ellen, mint a III. kerületi polgári iskolát vezető kollegájuk. Baranyi Gyula kimondta: „A város nevében a tanács bőkezűen felajánlotta az állami épületeket, a sajátjából pedig semmit sem áldoz az egyetemre. Hat évig tanítottunk idegen épületben, redukált óraszámmal. Ezt meg lehetett tenni a háború alatt, de ma már nem lehet folytatni ezt a tanítási módot. A mi iskolánk fontos missziót teljesít, tanulóink 50 százaléka idegen anya-nyelvű” – utalt 735 diákjára.


0612

 

A MÁV igazgatósága is tiltakozott. A királyi ítélőtábla épületét viszont „már átengedte az igazságügyminiszter az egyetem céljaira, kikötve, hogy a városnak megfelelő elhelyezéséről kell gondoskodnia”.

 

„Azt a célunkat, hogy az egyetem Szegedre jöjjön, minden egyéb érdek fölé kell helyezni” – jelentette ki dr. Gaál Endre kultúrtanácsnok.

 

A műépítész „Korb Flóris költségvetése szerint az épületeknek csak maga az átalakítása 7,800.000 koronájába kerülne a városnak. Azt is megtaláltuk a műépítész leiratában, hogy a központi leszámoló-hivatal palotájában az egyetemi tanárok lakásait, az egyetemi internátust és a menzát akarják elhelyezni – árulta el a cikkíró.

 

„Nem kell majd csodálkozni azon, ha tényleg megesik, hogy az egyetemnek 300 hallgatója sem lesz, ami a fenntartását sem tudja majd biztosítani. Ha pedig a hallgatóság száma százakra megy, hol tudja őket elhelyezni a város a mai lakásviszonyok között, az élelmezési viszonyok pedig miként biztosítják ellátásukat?” – kérdezte a névtelen újságíró. Az iskolák, a diákok és szüleik érdekeire hivatkozva azzal zárta mondandóját: „a kérdést, hogy a kolozsvári egyetemet a város mostani túlzsúfoltságában helyes-e, sőt lehet-e idehelyezni, még egyszer, alaposan kell megfontolni”.

 

Szeged megtelt. „Temesvár felől isméi százával jöttek a menekültek. Hetvenhét vagon telt meg velük, a szerencsétlenekkel, akiknek el kellett hagyniok régi családi fészküket, vagy mert kiűzte őket a barbárság, vagy mert nem tudtak megbékülni az idegen uralom önkényével. Majd mind intelligens ember: papok, tanárok, tanítók, tisztviselők” – írja a Délmagyarország tudósítója, aki beszélgetett a szegedi „főállomáson” veszteglő vagonokban lakókkal.

 

„Egy idősebb tisztviselővel beszéltünk, ki Zsombolya után csatlakozott a transzporthoz. Szabadkáról jött és elmondotta, hogy ott a szerbek legutóbb Gyóni Géza emlékét rombolták le. Egyébként csütörtökön éjjel ismét 100 vagonnal jönnek menekültek és kiutasítottak Horgos irányából” – zárul a tudósításnak indult riport.

 

 

Nemzetgyűlés előtt a szegedi egyetem és a békeszerződés ügye

 

A békeszerződés aláírásának kényszeréről szólt a nemzetgyűlés május 26-i vitája.

A Délmagyarország is címlapon hozta a magyar békedelegáció vezetőjének beszédét. Gróf Apponyi Albert kifejtette: „A békeszerződés, alá nem írása roppant kockázat, a nemzet legfőbb kincseivel való vabank lett volna, jobbnak látszott aláírásunkkal szentesíteni azt a békeszerződést, amely az ország területét megcsonkítja. A szerződést kisérő pót-levél a hatalmaknak azt a szándékát fejezi ki, hogy a szerződés igazságtalanságait majd békés megegyezéssel igyekeznek jóvátenni. Ez az egyetlen vigasztaló momentum az egész békeszerződésben.”

grof_Apponyi_A

A békeszerződés a bosszú-mentalitás megrögzítése, megrögzítése egy olyan mentalitásnak, amely ma már nincsen, amely főszempontjában Magyarország meggyengítését tűzte ki céljául maga elé. Ez a megrögzítés olyan időben történt, amidőn Magyarország egyáltalában nem hallathatta szavát. Ez a megrögzítés nem felel meg már a mai mentalitásnak és a mentalitás megváltoztatásának alapja nem érzelmi momentum, nem valami hirtelenül egyszerre felébredt rokonszenv, hanem egyszerűen a főbb politikai belátás, az az észlelés, hogy Kelet-Európa rendjének leghatásosabb biztositéka egy belül konszolidált, kifelé akcióképes Magyarország – érvelt a gróf.

 

„Az aláírásnak meglesz az az előnye, hogy összeköttetésbe léphetünk az idegen kormányokkal, az idegen közönséggel és zavartalanul folytathatjuk propaganda-munkánkat és akikre egy pillanatig sem szűnök meg gondolni, hozzájárulhatunk elszakadt testvéreink helyzetének megkönnyítéséhez” – folytatta mondandóját.

 

Viharos tapssal fejezte ki a nemzetgyűlés egyetértését, mikor Apponyi elmesélte: Párizsban „Mindig csak arra gondoltam, … Széchenyi mondaná-e most is túl sokat idézett halhatatlan mondását, hogy ’Magyarország nem volt, hanem lesz’. Most meg vagyok győződve róla, hogy megismételné ezt a mondását ma is, de hozzátenné: ’Rajtatok áll!’

 

A városi napilap május 29-én „A kolozsvári egyetem” című hírben tudatta: „Dr. Gaál Endre kulturtanácsost pénteken meglátogatta hivatalában dr. Kari Lajos kolozsvári egyetemi tanár és megbeszéléseket folytatott a tanácsnokkal az egyetem elhelyezésének kérdésében. A professzor semmi újat nem közölt, de bizonyosra veszi, hogy a kormány Szegedre helyezi az egyetemet.”

 

„A szegedi egyetem ügye a nemzetgyűlés előtt” – címmel május 30-án közzétette a Délmagyarország, hogy „A polgármester budapesti útja alkalmával felkereste Tóth Lajos kultuszügyi államtitkárt, akivel az egyetem elhelyezésével kapcsolatban folytatott tárgyalásokat. Az államtitkár kijelentette, hogy az állami kereskedelmi és állami gimnázium épületének kiürítése körül nehézségek merültek fel. Megígérte, hogy legközelebb Szegedre küldi megbízottját, hogy újabb helyszíni szemlét tartson s a nehézségeket lehetőleg eloszlassa. Tudtára adta a polgármesternek az államtitkár, hogy a kolozsvári egyetem Szegedre helyezése tárgyában törvény-javaslat készül, amely rövid időn belül a nemzetgyűlés elé kerül. A város tanácsa fel fog írni a közoktatásügyi miniszternek, hogy az iskolák kiürítését legkésőbb július elején rendelje el, mert a szükséges javításokat nem tudják majd kellő időben befejezni.”

 

 

Megszűnő napilap a magyar jövőről

 

„Elháríthatatlan akadályok, amelyekkel képtelenek voltunk megbirkózni, arra késztették a Délmagyarország kiadóhivatalát, hogy a lap szüneteltetését határozza el” – jelentette saját háza tájáról a szegedi újság.

„Május 22-én múlt tíz éve, hogy a Délmagyarország első száma, országszerte szenzációt keltve, megjelent. A szerkesztőség és a kiadóhivatal mindvégig azon volt, hogy a várakozást, melyet ez első szám nyomán működéséhez fűztek, kielégítse.

 

A Délmagyarország megjelenése keddtől kezdve szünetelni fog. A kiadóhivatal megszakítás nélkül folytatja működését és mostani helyiségében (Boldogasszony sugárút 4., földszint) délelőtt 9-12-ig áll a közönség rendelkezésére. A Délmagyarország nyomdája pedig, Szeged legújabb és legmodernebbül felszerelt nyomdája, megkezdi munkásságát Szeged kereskedelmi és ipari életében.”

 

Vezercikk_JGy_dm_1920__123_pdf


A Délmagyarország utolsó lapszámában címlapra került gróf Apponyi Albert levele, amelyben válaszol az Új Nemzedék című napilap vezércikkére.

 

Miért kell aláírni a békeszerződést? A címbeli kérdésre a gróf elárulja: „Mikor a végleges békefeltételeket nekünk megküldték, tíz napi határidő akkép volt megállapítva, hogy annak lejártáig csak igennel vagy nemmel válaszolhatunk.”

 

„Ennek a rettenetes szerződésnek aláírását egyedül az ellenállhatatlan kényszerhelyzet igazolhatja és a kormány is, magam is, egyedül ezzel indokoltuk meg” – érvelt Apponyi.

 

Ki írja alá a békét? – teszi föl a kérdést a szegedi napilap május 30-i száma. Mert még bizonytalan, hogy ki írja majd alá a versaillesi Nagy Trianon-kastélyban a békeszerződést. Ugyanis „Millerand május 22-iki jegyzéke szerint a szövetséges és társult hatalmak számítanak arra, hogy a béke a magyar kormány nevében a kormány egy vagy több meghatalmazott tagja által lesz aláírva. E kívánság elöl a magyar kormány nem térhetett ki és ezért a csütörtöki minisztertanácson elhatározta, hogy a békeszerződés aláírásával gróf Teleki Pál külügyminisztert bízzák meg. Gróf Teleki hétfőn utazik el Versaillesbe.

Más jelentés szerint Teleki Pál, mint Erdélynek, az elszakított résznek szülötte, nem írhatja alá a békét. Ezért e feladat vagy Soós honvédelmi, vagy Benárd népjóléti miniszterre hárul.”

 

A 100 évvel ezelőtti bizonytalanságban Magyar jövőnk útja címmel vezércikkben fejtette ki Szeged költője, Juhász Gyula: „Én hiszem és vallom, hogy a magyarság küldetéssel van itt e földön, nagy, szent, örök, végzetes eleve elrendeléssel és hogy hivatását, az isteni parancsot, be fogja tölteni magyarán és emberül. Csak magára számíthat, de az egész világnak tesz szolgálatot, mint mindig, hosszú és dicsőséges története folyamán. Első volt, amely kivette részét háborúból, forradalomból, első legyen, amely békét, rendet, harmóniát és önmagán is nyert diadalt hirdet a világnak!

 

SZTEinfo – összeállította: Ú. I.

Fotók: SZTE Klebelsberg Könyvtár

 

Korábban írtuk:

100 éve: Kolozsvárott megszűnik a magyar egyetem, amelyet Szeged befogadni készül

Évfordulók: Címlapon a szegedi egyetem ügye

Évforduló: A Szegedi felsőoktatás története

Miért fontos, hogy ismerjük a Szegedi Tudományegyetem intézményi gyökereit?

Az SZTE centenáriumára készülő egyetemtörténeti kötet szerzői találkoztak

Közös egyetemtörténeti kutatást indít az SZTE és a kolozsvári BBTE

Készül a második egyetemtörténeti kötet – Közösen tárják fel a forrásokat a szegedi és a kolozsvári történészek

A kolozsvári egyetem háborús napjait mutatták be az SZTE-n

Nagyító alatt egyetemünk története

Egyetemtörténeti konferenciát tartottak az SZTE-n

Kiállítással emlékeznek Cholnoky Jenőre

Egyetemtörténeti kiállítás nyílt a TIK-ben

Az Egyetem neve:
Szegedi Tudományegyetem
Rövidített megnevezése: SZTE
Székhelye: Szeged, Dugonics tér 13.
Postacíme: 6720 Szeged, Dugonics tér 13.
Központi telefonszáma: (62) 544-000

C_evszammal

Az egyetem megnevezése külföldi kapcsolataiban:
latinul:
Universitas Scientiarum Szegediensis
angolul:
University of Szeged
németül:
Universität Szeged
franciául:
Université de Szeged

Az egyetem alapítója:
Országgyűlés

Az egyetem felügyeleti szerve:

Innovációs és Technológiai Minisztérium