Az írás terápia – vallja a filozófia szakos szegedi doktorandusz, Kolumbán Adrienn

– Már gyerekkorodban tudtad, hogy az írással szeretnél foglalkozni? Voltak- e erre utaló jelek?

– Kiskoromban egész füzeteket rajzoltam tele. Később derült ki, hogy ezekkel a rajzokkal nem a művészi tehetségemet akartam megvillantani, hanem történeteket próbáltam elmesélni a rajzokon keresztül. A prózai énem mutatkozott meg. A versírás még nem jelent meg a gyerekkoromban, viszont már akkor nagyon szerettem a verseket. Szavalóversenyekre jártam, mániám volt, hogy minél több mondókát, ritmusos költeményeket tanuljak meg. Talán ezek voltak a jelek.

Karakterek a rajzlapon

– Ezek a rajzok mit ábrázoltak, hogyan néztek ki?

– Pontosan nem emlékszem, de mindig ugyanazokat a karaktereket rajzoltam. Ez bizonyította azt, hogy ezek összefüggő történetek. Szívesen rajzoltam le a természetben található dolgokat, mesefigurákat, de akadt köztük kitalált, tévében látott karakter is.

– A karakterek a későbbi verseidben is megjelentek?

– Szerintem nem, mert később már nem meseszerű költeményeket írtam. Viszont például a természeti képek továbbra is megjelentek.

– Hány évesen írtad meg az első költeményedet? Mi volt a címe?

– Az első írásom egy mese, amit egy pályázatra írtam. A történet egy kislányról szól, aki az erdőben összebarátkozik egy falevéllel, „akinek” nagyon szép történeteket mesél. A legelső versemet viszonylag későn írtam meg, körülbelül 16 vagy 17 éves lehettem. Az előzményeket, a cím nélküli próbálkozásokat inkább szösszeneteknek nevezném.

– Az adott életszakaszok meghatározták a verseidet? Észrevehetők-e verseiden az életkorok változásai?

– Igen. Tini koromban sokkal több depresszív jellegű verseket írtam. A viszonzatlan szerelem a kamaszkorom legjellemzőbb témája volt. A szerelem keresése szintén kiolvasható a verseimből. Ahogy idősödtem, egyre inkább az univerzálisabb témák kezdtek el foglalkoztatni. Az otthon fogalma fontos téma volt felnőttkoromban. A szerelem is jelen volt, de inkább általánosságban véve.

A művészet közelében

– Az írás mellett foglalkozol- e mással is? Mivel?

– A művészet áll a leginkább közel hozzám. Ennek az az oka, hogy művészeti iskolába jártam 12 évig képzőművészeti szakon, azon belül is a kerámia volt a fő tantárgyam. Mai napig érdekel a festészet, a rajz, a fotózás. Ezekkel hobbi szinten foglalkozom. A BA képzést a nagyváradi egyetemen végeztem magyar nyelv és irodalom szakon. Ez a szak nagyban hozzájárult ahhoz, hogy el tudjak mélyülni az irodalom világában. Az irodalom egy olyan állandó dolog az életemben, ami gyerekkoromtól kísér az életem végéig.

– Mikor jöttél rá arra, hogy ilyen tehetséggel rendelkezel, hogy írással kell foglalkoznod?

– Ötödikes koromban a magyar tanárnőm észrevette, hogy jól tudok fogalmazni. Minden órára kellett vinni egy szöveget bizonyos műfajban. Elolvastatta velem az írásaimat az osztály előtt hangosan, mindig nagyon megdicsért. Adott nekem ötöst, és evvel ösztönzött arra, hogy egyre jobbakat írjak. Biztatott arra, hogy pályázatokra küldjem az alkotásaimat. Ez volt az a pillanat, amikor azt éreztem, nekem evvel kell foglalkoznom.

– A szüleid egyengették az utadat ezen a pályán?

– Anyukám az elejétől kezdve támogat, mai napig lelkes olvasóm. A szüleim teljes mértékben szabad kezet adtak a pályaválasztás során. Mikor az irodalom szak mellett döntöttem, nem volt semmilyen szemforgatás a részükről.

Versenyezni jó!

– Részt vettél- e különböző versenyeken, pályázatokon?

– Kétszer jelentkeztem irodalom országos tantárgyversenyre Romániában. Jó élmények maradtak meg bennem ennek kapcsán. A felkészülés a versenyre adott egy kis pluszt, a magyar órán tanultakon kívül. Igényeltem azt, hogy minél több időt szenteljek a magyar nyelv és irodalomra. Részt vettem egy meseíró pályázaton a faleveles mesémmel, ami később be is került egy könyvbe. Később pedig a Székely Hargita Alapítvány által hirdetett pályázatokra jelentkeztem. Ezeknek legtöbbször a szülőföld a témája. Az alkotásokért cserébe elvittek minket táborozni a Balatonra. Számomra ez hatalmas élményt jelentett. Egyetemista koromtól kezdve a Kortárs hangon irodalmi pályázatra, a Tabéry Géza novella pályázatra, különböző esszé pályázatokra küldtem el az írásaimat. Általában mindig értem el helyezéseket. Külön örültem az első helyezésnek. Mikor Szegedre költöztem, akkor találkoztam először az SZTE Nemzeti és Közkapcsolati Igazgatóság versíró pályázati felhívásaival. Ezekre rendszeresen írtam, és díjazott is lettem.

– Hogyan hatnak rád az elért eredmények?

– A visszajelzések nagyon jól esnek. A helyezések motiváltak arra, hogy folytassam az írást és ne hagyjam abba. Számomra a visszajelzések sokkal többet érnek, mint a díjak. A díjakat szöveges értékelések kísérik, amikből rengeteget lehet tanulni. Engem ez motivál arra, hogy egyre jobb és jobb legyek.

– A Szegedi Tudományegyetem által hirdetett vers pályázatok közül melyiken vettél részt?

– Először a Re-Ady egyetemi verspályázatra neveztem, ahonnan Áldásadás a vonaton című versemmel második helyezéssel tértem haza. Másodszorra sikerült első díjat nyernem az Ezért vagy itthon, ezért születtél című verssel.

– Melyik jelentett számodra a legtöbbet?

– Igazából mindegyik. A verseny önmagában nagyon klassz dolog. Nálam fiatalabb embereket arra szoktam ösztönözni, hogy ha csak tehetik, minél több versenyre pályázzanak. Ezek mindig valamit hozzátesznek az emberhez. Nagyon sok kapcsolatot tudtam teremteni a versenyeknek köszönhetően, egyfajta kapcsolati hálót tudtam kiépíteni a segítségével. Megismerkedtem a többi versenyzővel, akikkel mai napig jó szakmai viszonyt ápolok.

– Hogyan viseled a negatív kritikákat?

– Nagyon nehéz ezeket kezelni. Általában letörik az embert, de belőlük lehet fejlődni. Egyszer az egyik mentorom azt mondta, amikor nem arattam akkora sikert, hogy ha minden tökéletes lenne, nem lenne semmi, ami továbbra is motiválna. Beláttam, hogy igaz, kell a kritika ahhoz, hogy bebizonyítsam igen is meg tudom csinálni jobban.

Kányáditól József Attiláig

– Az írás számodra karrierlehetőség vagy hobbi?

– Inkább hobbiként kezelem. Nem tartom magamat írónak vagy költőnek. Az írásra terápiaként tekintek. Segít feldolgozni az életben adódó nehézségeket. A problémát a versbe való illesztéssel tudom megoldani. Ha egy ilyen vers megszületik, akkor tudom, hogy egy bizonyos dolgot elengedtem vagy lezártam az életemben.

– Főként milyen stílus, hangvétel jellemzi a verseidet? Tükrözik a személyiségedet?

– Tükrözik, minden esetben saját élményeket írok meg. A 20. századi modernizmus keveredik posztmodern elemekkel a verseimben. A motívumok közül gyakran visszatérnek a biblikus vagy mitikus elemek. Hangulatilag elégikus hangvételű verseket szoktam írni.

– Milyen gyakran írsz? Mennyi időbe telik megírni egy verset?

– Viszonylag rendszertelenül. Évente 1-2 vers születik meg. Csak akkor írok, ha az életemben történik egy igazán jelentős dolog. Nekem a versírás egy elég hosszú folyamat. A gondolat megszületik, és hónapokig ott motoszkál a fejemben. Mikor leülök és elkezdem leírni a gondolataimat, akkor néhány óra alatt be is fejezek egy bizonyos változatot. Ezt aztán hetekig csiszolgatom, hozzáadok, elveszek.

– Ki a kedvenc magyar költőd? Ki inspirál?

– Kányádi Sándor. Azért, mert az ő költészetében a népies jelleg és a modern formakezelés szintézise jelenik meg. Nagyon intellektuális líra az övé. A népies költészete közel áll hozzám, mert emlékeztet az erdélyi otthonom környezetére. Rajta kívül szeretem még József Attila, Pilinszky, Kosztolányi költészetét.

– Gondolkodtál- e már azon, hogy a jövőben saját verses kötettel jelentkezz?

– Igazából nem nagyon gondolkodtam ezen. Úgy érzem, ahhoz sokkal több verset kellene írnom. Egyelőre még nincs tervben az önálló verskötet.

SZTEinfo – Berecz Blanka

Fotó: K. A.

További információ:

Kolumbán Adrienn: Áldásadás a vonaton

Kolumbán Adrienn: Elengedtelek egészen

Kolumbán Adrienn: Székely viccek pragmatikai elemzése