Bezár

SZTE Magazin

Migren_nyito

Csokoládé is okozhat migrénes rohamot

Csokoládé is okozhat migrénes rohamot

2020. május 18.
4 perc

Bármilyen meglepő, egy migrénes roham kialakulásában akár pár falat csokoládé is ludas lehet, de nem minden esetben és nem mindenkinél. Mint ahogy dr. Szok Délia, az SZTE SZAKK Neurológiai Klinika egyetemi docense elárulja, a migrént provokáló ételek és italok figyelembe vétele mellett nagyon fontos a szakemberrel történő konzultáció.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aki még nem élt át egy hosszú órákon át tartó migrénes rohamot, el sem tudja képzelni, micsoda belső pokol vezet el végül egy csendes, lesötétített szoba nyugalmához: az illető már csak arra vágyik, hogy lefekhessen, és a külvilágból semmiféle inger ne érjen el hozzá. Mint ahogy dr. Szok Délia, az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ (SZAKK) Neurológiai Klinika egyetemi docense utal rá, legalább százféle fejfájástípus létezik, és ebből az egyik leggyakoribb a migrén. A magyar lakosság közel 12 százaléka, vagyis minden száz emberből tizenkettő érintett. (Az első helyen az úgynevezett tenziós típusú fejfájás áll, amit a magyar népesség kb. 60-70 százaléka átél élete során néhány alkalommal.)


– Ha valaki migrénes, jó eséllyel élete végéig elkíséri ez a kiszámíthatatlan időközönként, rohamokban jelentkező, erős, lüktető, típusosan féloldali fejfájással járó betegség – hangsúlyozza Szok Délia. Ennek az elsődleges fejfájástípusnak (a másodlagos vagy tüneti csoport, amikor egy másik betegség, például magas vérnyomás, influenza vagy zöldhályog miatt jelentkezik a fájdalom a fejben) az okáról még nincsenek pontos ismereteink, a nagyon intenzív kutatások ellenére az orvostudomány még adós a miértekre adott válasszal. A roham időtartama egyéntől függően elég változatos, a pár óra hosszától kezdődően akár 72 órás is lehet. Ennek a betegségnek jelentős gazdasági és társadalmi kihatása is van, ugyanis a fejfájásroham alatt az egyén majdhogynem cselekvőképtelenné válik, az életminősége jelentősen romlik, nem tud gondolkodni, és teljes mértékben munkaképtelen lesz.


Szok_Delia


És hogy mi történik ilyenkor az agyban?
– Migrénes roham során az agy idegsejtjei, a neuronok fokozott ingerlékenységi állapotba, a normál működésből egy stimulált, kóros állapotba kerülnek – fogalmaz a docens, aki arra hívja fel a figyelmet, hogy bár a magyar lakosságból közel 1 millió embert érint ez a probléma, nagyon kevesen fordulnak szakemberhez a panaszukkal, inkább a patikában kapható fejfájás-csillapítókkal próbálják túlélni a kritikus órákat. Pedig van jóval hatékonyabb és megnyugtatóbb megoldás is.


A szegedi Neurológia Klinika Fejfájás ambulanciáján évente rendszeresen közel ötszáz migrénes pácienst gondoznak. Ilyenkor nemcsak arra van lehetőség, hogy a beteg végre elmondhassa egy szakembernek az életét alapjaiban megkeserítő kínokat, hanem hogy például koponya MR-vizsgálat segítségével kizárjanak más, az agyat érintő betegséget is. A tapasztalatok szerint nagyon sokan félnek az agydaganat lehetőségétől. – Ezen kívül többféle, csak receptre kapható gyógyszeres terápia áll rendelkezésre, egyrészt a gyakori rohamok megelőzésére szolgáló farmakonok, másrészt pedig a már kialakult erős tünetek csökkentésére például a hatékony triptán tartalmú készítményeket is fel lehet írni – részletezi a docens. Meglepő, de bizonyos ételek és italok fogyasztása is provokálóan hathat egy-egy migrénes roham kialakulására, ezzel kapcsolatosan is tájékoztatást kaphatnak a Fejfájás ambulancián az érintettek.


*


Provokáló ételek és italok

Egy migrénes roham kialakulásában szerepet játszhatnak bizonyos ételek és italok az arra érzékeny személyeknél. Ilyen például a magas kakaótartalmú csokoládé, a vörösbor, a fagylalt, egyes fűszerek vagy csípős ételek.


*

A migrén tünetei: féloldali, lüktető, erős fejfájás, ami gyakran hányingerrel, esetleg hányással jár, gyakori a hang-, a szag- és a fényérzékenység.


*


A tenziós típusú fejfájás tünetei: kétoldali, körkörös, abroncsszerű nem lüktető fejfájás, a beteg azt érzi, olyan, mint ha „satuban lenne a feje”, kívülről nyomná, szorítaná a fájdalom. Nem olyan erős, mint a migrén, inkább enyhe vagy közepesen erős. Jelentkezhet enyhe hányinger is.


*


Fejfájással küzdő hírességek

Nem kíméli a migrén a híres embereket sem. Több világsztár komolyan küzd a betegséggel, többek között: Serena Williams, Ben Affleck, Janet Jackson és Elle Macpherson.


SZTEinfo - Lévay Gizella


További részletek: a Szegedi Egyetem Magazin lapcsaládhoz tartozó Klinika Magazin 2020/1. számában, amely letölthető az SZTE Hírportál SZEM aloldaláról.


migren


További cikkek a Klinika Magazin 2020/1. számából:

Az átmeneti időszak betegsége a felső légúti fertőzés

A muzsika is gyógyíthatja a lelket

A kékfény-terhelés új kihívás a szemészetben

Zolnay Kriszta gyógyszerész elárulta a jó patika receptjét

Egy aprócska kisfiú hősies küzdelme az életért

Áttörést várnak a szegedi klinikán az új fejlesztésű mély agyi stimulációs implantátum alkalmazásától

Nincsenek természetes antibiotikumok

Fogvesztéssel és újabb betegség kialakulásával járhat a fogágybetegség

Az alvás a természet orvosa

A CigiSzünet segít letenni a cigarettát

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek