Világbajnoki bronzérmet nyert az SZTE vízilabdázója

Az SZTE Szeged női vízilabdacsapatának több tagja is a Szegedi Tudományegyetem hallgatója. A legutóbbi nemzetközi sikert a 20 év alatti magyar válogatottal Tátrai Szonja érte el a korosztályos világbajnokságon. A magyar csapat a dobogó harmadik fokára állhatott fel a rangos nemzetközi versenyen. Ennek kapcsán kérdeztük a válogatott és az SZTE Szeged kiválóságát.

- Miért éppen a vízilabda?

- 8 éves koromban kezdtem el vízilabdázni, de mondhatom azt is, hogy már az uszodában születtem. Édesapám Tatabányán edző, 3 hónapos koromtól jártam az uszodába, szóval ott nőttem fel. Miután megtanultam úszni, nem volt megállás, szépen lassan beleszerettem a vízi sportokba. Az úszást annyira nem éreztem magaménak, hiányzott a társaság és ezt találtam meg a vízilabdában. 11 évet játszottam Tatabányán, de ennyi idő után kellett a változás. Amikor Varga Tamás, aki a szegedi csapat vezetőedzője felkeresett, hogy szívesen látna a csapatában, akkor azért volt min gondolkoznom, hiszen a családom és az addigi életem oda kötött a városhoz, viszont szükségem volt a változásra, így eligazoltam az SZTE Szegedi Női Vízilabda Egyesülethez. Nem is bántam meg. Számomra legfontosabbak (családom, barátaim) támogattak benne és igazuk volt. Második éve játszom itt és kitartok amellett az elhatározásom mellett, hogy igenis jó döntést hoztam akkor. A csapatom nem nagy létszámú, viszont annál több a tehetség, mindenkinek vannak olyan képességei, amik csapattá tesznek bennünket. Arról nem is beszélve, hogy bármikor számíthatunk egymásra, kicsit olyanok nekem, mint egy második család. 

-Miért az SZTE?

-2020 márciusában az élet úgy hozta, hogy Szegeden folytathattam a vízilabdás pályafutásomat, ami azt is eredményezte, hogy a városba költöztem. Az SZTE minden tekintetben jó választásnak bizonyult, ugyanis az élsport mellett megtapasztalhatom az igazi egyetemista életet. Arról nem is beszélve, hogy minden ismerősömtől csak pozitív véleményeket hallottam az intézményről, valamint a volt gimnáziumomban az osztályfőnököm is itt végzett, szóval sokan bíztattak a döntésem meghozatalában, amit azóta sem bántam meg.

-Miért a pszichológia?

-Gyerekkori álmom vált valóra azzal, hogy felvételt nyertem erre a szakra, valahogy mindig is tudtam, hogy ezt akarom tanulni, ez az, ami igazán érdekel. Első szándékból a sportpszichológia lehetősége az, ami felkeltette az érdeklődésemet, hiszen benne van minden, amivel foglalkozni szeretnék. Azt gondolom, hogy a sportolóknak szükségük van arra, hogy fejlesszék magukat lelkileg, kibeszéljék a nehézségeiket, a frusztrációjukat és megoldják a lelki problémáikat. Ebben szeretném segíteni a magyar sportot, ugyanis véleményem szerint nemcsak a test, de a lélek „tréningezése” is nagyon fontos.

-Az egyesületi és válogatott szintű versenysport mellett hogy fér bele a tanulás az időbe?

- A napjaim általában elég mozgalmasan telnek, sosem tudok unatkozni. Vannak persze nehezebb napok, de ilyenkor veszek egy mély levegőt és megyek tovább. Nem mondom, hogy nem szoktam panaszkodni a környezetemben lévőknek, ugyanis szoktam, viszont soha nem cserélném el az életemet semmire. Kaptam a sporttól egy olyan rendszert, ami köré tudok tervezni, ez adja a mindennapjaim alapját. Olyan szempontból van hátránya is, hogy nem tudok minden olyan órán részt venni, ahol szeretnék, viszont a tanáraim nagyon segítőkészek, ha bármi probléma merül fel, mindig találunk megoldást rá. Szerencsésnek érzem magam, ugyanis azt csinálom, amit szeretek, mind az iskola, mind pedig a magánélet tekintetében.

- A válogatottság hogyan került képbe?

-12 éves koromtól kezdve járok tehetség gondozókra/válogatott edzésekre. Az elején még inkább a programhoz való hozzászoktatáson volt a hangsúly, sok fiatalt hívtak be ezekre a felkészülésekre. Aztán ahogy egyre idősebb lettem, elkezdtem érezni, hogy igenis van jelentősége annak, ha valaki tagja ezeknek a csapatoknak. Minden nyáron, miután a bajnokságoknak vége, kezdetét veszi a válogatott felkészülés, amely teljesen más, mint a klubbokban végzett munka. Az biztos, hogy egy érzelmi hullámvasút minden alkalommal, hiszen a tét és a verseny is sokkal nagyobb, mint amihez hozzá van szokva egy sportoló, de ehhez a feladathoz kell felnőni. Szerencsésnek érzem magam, ugyanis 2 alkalommal is sikerült megugranom az elvárásokat. 2017 nyarán az Ifjúsági Európa Bajnokságon 3. helyezést, még 2021 őszén a Junior Világbajnokságon szintén 3. helyezést ért el a csapatom. A junior volt az utolsó „utánpótlás” világverseny, innentől kezdve már az Universiade és a felnőtt csapatok jöhetnek szóba. Hogy mit tartogat számomra a jövő, azt nem tudom, mindenesetre erre a 2 éremre örömmel és büszkeséggel fogok visszaemlékezni.

-Mi a cél a sportban és a civil életben?

-Azt az elvet vallom, hogy merni kell nagyot álmodni! Az edzőm szokta azt mondani, hogy a munka és a hit együtt adja a sikert. Nos, én is valami hasonlót gondolok erről. Tényleg nem tudom még, hogy mit hoz a jövő, de az biztos, hogy ugyanolyan keményen fogok dolgozni mindenért, mint eddig is. A célom az, hogy befejezzem az egyetemet és el tudjak helyezkedni pszichológusként, segíthessem a hozzám hasonló sportolókat, akiknek igenis szükségük van arra, hogy segítsenek nekik. A sporttal kapcsolatban pedig megfogadtam egy nagyon fontos dolgot: addig fogom csinálni, míg boldoggá tesz! Eddig ezzel nem volt probléma, remélem ez örökké így is marad!

SZTEinfo/Lévai Ferenc

Fotó: MVLSZ, SZNVE (Szabó Luca)