Bezár

Az Egyetemről

Nyito_SZE_cimlapok

Március 15. a magyar újságok ünnepe is: 15 kuriózum a 100 éves szegedi egyetemi sajtóról

Március 15. a magyar újságok ünnepe is: 15 kuriózum a 100 éves szegedi egyetemi sajtóról

2021. március 12.
6 perc

A magyar sajtó napját március 15-én ünnepeljük. Az 1848-as forradalom nyitányaként e napon nyomtatták ki a magyar sajtó első szabad termékeit… 2021-ben a 100 éves szegedi egyetemi sajtóról és a tudományos újságírásról 15 érdekességet gyűjtöttünk össze március 15. alkalmából.

Fegyver és pajzs. „A jó sajtó (…) Támadó fegyver és védő pajzs egyszerre. Fegyver, mely lerombolja a haladásnak gátjait. Pajzs, mely megóvja a fejlődésnek gyönge csiráit” – olvasható az SZTE jogelődjének számító erdélyi universitas 1897. október 2-án induló Kolozsvári Egyetemi Lapok című újságja címlapján. Megszületett az „egyetemi ifjúságnak sajtó orgánuma, mely által a maga érdekeit a nagy közönség előtt megvédheti s azok iránt érdeklődést kelthet” – határozta meg a diáklapok küldetését a szerkesztő.


kolozsvari_001_001_pdf

 

Március idusa. Reklámokat és hirdetéseket is megjelentetett az először 100 éve jelentkező szegedi egyetemi újság. Az Új Élet II. évfolyamának 10. száma címlapján 1922. március 15. alkalmából nemzeti színű szalag fogta keretbe a vezércikket: „Nem volt forradalom és nem csinálta senki. Jött, mint a tavasz a télre és úgy pattant ki, mint duzzadó rügyből a virág…”


Uj_Elet

Acta birodalom. Az SZTE tudományos folyóirat-portfóliójába az SZTE Klebelsberg Könyvtár Contenta rendszerébe tartozó SZTE Egyetemi Kiadványok repozitóriumban több mint 60 féle Acta sorakozik. A világszínvonalú Acta Scientiarum Mathematicarum első megjelentetését a Ferenc József Tudományegyetem Barátainak Egyesülete finanszírozta. Az Acta Universitatis Szegediensis sorozat másik csúcstartója a „Sectio Historica”, amely 1957 és 2020 között 146 számban adott közre tanulmányokat a történelem korszakaiból.

 

Megmutatni. „Nyilvánosság elé lépünk, mert lelkünk odavágyik minden testvérünk elé, s szellemi kincseinket nem akarjuk csak magunknak megőrizni, hanem másoknak is meg akarjuk mutatni, hogy találják benne örömüket” – ígérte 1935-ös első számában a Délvidéki Ifjúság.

 

A szimbólum. Szegedi Híd a neve a Szegedi Egyetemi Ifjúság lapjának. A híd szimbólum. A híd embereket, közösségeket, felekezeteket, társadalmi osztályokat, népeket köt össze...! Híd akar a Szegedi Ifjúság lenni” – olvasható a címlapon. Az 1941-es 5. számban a Nobel-díjas rektor, Szent-Györgyi Albert is írt cikket. Az új diáklap politikai és művészeti mondanivalói mellett kitüntetetten foglalkozott a szegedi egyetem ügyével.

 

A számokról. „Az egyetem: universitas. Nemcsak a tudományok egyetemességét jelenti, hanem azt is, hogy benne a diákság és a tanárság egyetemben dolgoznak, együttesen. E kettő teszi az egyetemet…” – írta az egyetlen számot megélt diáklap. Az 1946-ban jelentkező Egyetemi Élet a címlapján József Attila: A számokról című versével üzen olvasóinak: „… Adódjatok össze, / Hogy roppant módon felnövekedvén, / Az Istent is, aki végtelenség, / Valahogyan megközelítsétek.”


egyetemi_elet_001_pdf_jj

 

A SZEGY küldetései. „Az egyetemi újságnak mindenek előtt hallgatóinak jó tanulmányi eredményeiért való küzdelemben kell gyorsanható eszköznek bizonyulnia” – határozta meg a korabeli párttitkár a Szegedi Egyetem küldetését az első, 1953. január 26-i lapszámban. A SZEGY története nagy részében helyet adott a szegedi egyetemista költők és szépírók zsengéinek, a grafikusok és fotósok illusztrációinak.

 

uj_idok_lapjai_k

Sajtócentrum a Dugonics téren. A szegedi felsőoktatási intézmények lapja, a SZE abban a Dugonics tér 12. szám alatti épületben született, ahol anno a város első napilapja, a Szegedi Napló és később a Délmagyarország elődjének számító Szeged szerkesztősége talált otthonra. Innen indult a Tiszatáj folyóirat, amelynek archívumát is az egyetemi bibliotéka repozitóriuma őrzi. Itt működött a Szeged Városi Nyomda és a Szent Gellért Nyomda, majd a JATE első könyvkiadója.

 

Aetas és Pompeji. „Elsődleges célunk a hallgatók tudományos munkájának elősegítése, továbbá az is, hogy ezeknek - természetesen rövid ismertetés formájában – fórumot is biztosítsunk…” – kezdődik az 1973-ban alapított Aetas, a „JATE BTK történelem szakos hallgatóinak időszakos kiadványa” szerkesztőbizottsági beköszöntője. A tudományos és irodalmi folyóiratok tára az SZTE Egyetemi Kiadványok repozitórium. Itt olvasgathatjuk például az 1968-ban indult Bölcsészt és az 1984-ben született Harmadkor, vagy az 1990-98 között az „irodalom, művészet, bölcselet” világába kalauzoló Pompeji számait.

 

Három testőr +. „A HÖK-kentő első számát tartod kezedben. A lap kizárólag a JGYTF hallgatói számára készült. Tartalmilag legtöbb információt a most rajtoló főiskolásoknak írtunk, sok olyasmit, amit az ’öreg rókák’ már ismernek” – ajánlotta magát az új diáklap. A 1996. szeptember 18-án debütáló első számban bemutatják a „három testőrt”: a hallgatói önkormányzat -jét, a történészhallgatók Belvedere Meridionale folyóiratát és az angol nyelvű Barracks Times újságot – tanulóknak, tanároknak és másoknak.


hokkento_1996_001_001_pdf_j

 

Sajtótótükör. 2012 őszén az egyetemi sajtó 90 évét, 2013 tavaszán a Szegedi Egyetem 60 évét mutatta be 16 tablón a Klebelsberg Könyvtár egyetemtörténeti gyűjteményének két munkatársa, Ráczné Mojzes Katalin és Kámán-Gausz Ildikó. Az egyetemi sajtótükör része az idegen nyelvű kiadvány is – az Americana újságtól kezdve a GeMa magazinon át a Tiscia ökológiai folyóiratig.


egyetemisajtotortnetikilltas
Egyetemi sajtótörténeti kiállítás a 2012-2013. tanévben.

 

A tudományos újságírás műhelyei az egyetemi lapok?Az értelmiségi lét lényeges komponense az értő, intelligens olvasás, amit csak igényes szövegekkel lehet elsajátítani” – fogalmazott 2013. évi sajtónapon Szabó Gábor akadémikus. Szerinte „nagy igény mutatkozna a színvonalas tudományos – különösen a természettudományos – ismeretterjesztő újságírásra, hogy a társadalom ne gyanakodva tekintsen a tudósokra, és a tudósoknak ne állandóan védekezve kelljen dolgozniuk. Ehhez pedig nem a kutatók, hanem sokkal inkább a képzett szakújságírók értenek.”

 

gytk
Diákújságírók - téma: gyógyszerészképzés az SZTE-n.


Diákújságírók a szegedi egyetemről. Gyakorlatorientált újságírói ismereteket kínált a 2015. június 22-26. közötti tudománykommunikációs tábor. A középiskolás diákújságírókat vendégül látó szegedi egyetemi sajtó bemutatta a résztvevőknek a Tisza-parti universitas képzési kínálatát is.


diaktabor_galeria
Siker az SZTE Tudománykommunikációs diáktábora.

 

Lapcsaládban. Az elmúlt közel 70 évben folyamatosan megújuló SZEGY 2012 óta Szegedi Egyetem Magazinná, 2019 óta Szegedi Egyetem Magazin lapcsaláddá bővülve mutatja be az SZTE sokszínűségét és kiválóságát. A SZEM lapcsalád tagja az Alma Mater Magazin, az Anno Magazin, a Heuréka Magazin, a SZTE Klinika Magazin, a Szegedi Egyetem Magazin, a SZTEminárium Magazin. A SZTEmagazinok – kibővülve a Mozaik és Multimédia rovattal – elérhetőek a folyamatosan frissülő SZTE Hírportálról is.


SZE_cimlapok_1953_2013_k

 

Hírarchívum. Az SZTE Univhistória repozitórium több mint 900 periodika, több mint 8000 lapszámnyi egyetemi újság és hallgatói lap cikkeit tartalmazza. A SZTE Klebelsberg Könyvtár Egyetemi hírarchívumban gyűjti a szegedi egyetemről 1921 óta megjelent papíralapú és online híradásokat, köztük hanganyagokat és videókat. Böngészhetünk az egyetemi, hallgatói életről 1581-től napjainkig.


Összeállította: Újszászi Ilona

Illusztrációk: SZTE Klebelsberg Könyvtár,

Archív fotók: SZTE NKI

 

Korábban írtuk:

13+1 szépírás a szegedi egyetemhez kötődő lapokban

 

11 vers a szegedi egyetem egykori és mai polgáraitól az április 11-i költészet napi ünnepen

 

Az első szegedi diáklapoktól napjainkig

 

Az egyetemi sajtó egykor és most

 

Két háború között: a szegedi sajtó fénykora

 

Megjelent a hallgatói egyesület lapja! – Nem csak egyetemistáknak

 

Igazodási pontot nyújtani

 

A Délvidéki Ifjúságtól a Szegedi Hídon át a Délvidéki Szemléig

 

Egyetlen számot élt az Egyetemi Élet

 

Felolvasóest és verspályázat: a jubiláló egyetemi sajtó ünnepei

 

Az első szegedi diáklapokat mutatták be a Sajtóklubban

 

Sajtóklub: Milyen újságot olvastak és írtak a szegedi egyetemisták?

 

Egyetemi sajtótükör és ifjúságtörténeti kiállítás nyílik

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek