Alumnusa a szegedi egyetemnek a magyar irodalom két klasszikusa, József Attila és Radnóti Miklós. Ám előttük és utánuk is voltak és vannak költőpalánták, akik zsengéiket a szegedi egyetemisták és főiskolások újságjaiban publikálták, publikálják. „Belelapoztunk” – az SZTE Klebelsberg Könyvtár digitalizálási programjának eredményét mutató Contenta rendszeren belüli SZTE Egyetemi Kiadványok, illetve az UnivHistória repozitóriumban összegyűjtött – egyetemi újságokba, folyóiratokba. Íme: 11 vers, amelyet véletlenszerűen kiemeltünk a Szegedi Tudományegyetemről induló költők itt publikált művei közül 2020. április 11-én, a magyar költészet ünnepe alkalmából.
Csanády György: Gyérek a lángok
Mennyi, mennyi sok éjszaka van / Az egyiktől a másik fényig. / Szerelemtől a szeretésig.
Milyen, milyen nagy távolság van / Az egyiktől a másik nőig. / Temetéstől a temetőig.
Egyik csóktól a másik csókig / Mennyi, mennyi vágyunk elvásik. / Milyen, milyen sok könnyünk hull el / Zokogástól a kacagásig.
Forrás: Új Élet, 1922. szeptember 15.!
*
József Attila : A számokról
Tanultátok-e a számokat?
Bizony számok az emberek is,
Mintha sok 1-es volna az irkában.
Hanem ezek maguk számolódnak
És csudálkozik módfölött az irka,
Hogy mindegyik csak magára gondol,
Különb akar lenni a többinél
S oktalanul külön hatványozódik,
Pedig csinálhatja a végtelenségig,
Az 1 ilyformán mindig 1 marad
És nem szoroz az 1 és nem is oszt.
Vegyetek erőt magatokon
És legelőször is
A legegyszerűbb dologhoz lássatok –
Adódjatok össze,
Hogy roppant módon felnövekedvén,
Az Istent is, aki végtelenség,
Valahogyan megközelítsétek.
(1924 első fele)
Forrás: Egyetemi Élet, 1946/1.
*
Radnóti Miklós: Télre leső dal
Nyár volt; a templomok tornyaiért
árnyékuk misézett a napban s
a gazdagok hattyas tavain újra
fehér madarak úsztak csak és az ég !
s rozsdás földjeink csodás gyermekei
tovább fürödtek a Tisza felé
hajoló, halas patakokban !
Nyár volt pedig; de szegény menyasszony és
vőlegény előtt most sem nyílott ki
életük rózsafája! kék májusunk
vörös orgonát dobált fiatal
díszül kalapunkra; .már hóba bukó
esők tarka színeink nyomorítják s
takarót vár a fészkes vetés .”
(1930)
Forrás: Szegedi Egyetem, 1954. november 9-i szám
*
Veress Miklós: Időtlen csillogás
Mert nem voltál velem kézenfogott a kékség / Duzzadó dombtetőkre vezetett nesztelen / Hogy érezzem a fények fuldokló szívverését / S ne maradjak magam míg nem voltál velem
Pitypangok puha pelyhet fújtam szét tenyeremből / Hogy átszállják nyugodt nyaraink távolát / De meglebbent az ég haján a könnyű kendő / Megrázták nyugtalan sörényüket a fák
A halmok hajlatába hökkenő házak gyűltek / Nyomukban búza és bólongó rozs szaladt / Libahad gágogott a rossztetejű csűrbe / Szoknyájukat sikongva kapkodták az utak
Fészket villám rakott a tornyok tetejére / Tócsák perselyébe ezüstös csepp gurult / Izzadtra gyűrődött ösvények csipkeszegélye /Az eső meg elállt mint jött váratlanul
Hazám hivalkodó hűséggel meg se látott / Búval bujálkodó esővel rejtező / Szemérmetlen szerelmed és boldog vajúdásod /Titkával záporos a dünnyögő mező
Mintha török tatár német egy se lett volna / Kifestett árulás széttárt combú hitek / Fakadó esőkkel növeszted szabadnak újra / Rádkullancsult tanyáid s fürtös erdőidet
Unszoló útjaid vittek mindig világgá / Porzó perceimen zápor zakatolt / S boldogan csaholva adta kezembe ágát / Gyáva gyereknek az esőszagú bokor
Ez is ez a nyarat párolgó puha dombság / Melyből az ámulat szememnek mind kevés / Megőrzött mint éggé oldott otthontalanság / A hempergőző út és tócsafröccsenés
S hogy hálákodó zöldjét a szem igaznak mondja / Hajolt fürdött a fű s az üt szélére állt / Fölöttünk esti felhők gótikusívű tornya / Őmiatta hűvösen arany harangszavát
Mert nem voltál velem rikoltottak a rétek / Fürdőző füzesek futottak fénytelen / Alattunk málnások meleg máglyája égett / S füstje szemembe fúlt míg nem voltál velem
Időtlen csillogássá gyulladt ki minden erdő / Kék pára remegett mint hattyútáncú láng / Szikráit hallgatag fújtam szét tenyeremből / Hogy átszállják a lét nyugtalan távolát
Forrás: Szegedi Egyetem 1966. január 10-i szám
*
Géczi János : Babona
ne menj a rétre elveszel
ne menj a fűbe szétesel
ne menj a hóba elveszel
ne menj messzire elveszel
maradj itt itt Itt csendesen
míg rád talál a félelem
szempillák rácsa örök zárka – csendesen ülj
az idő márványba merevül
órák eszik a perceket
zálogul veszem véredet
szavanként fogy a szerelem
lélegzeteddel fogy testem
ne menj oda mert elvisznek
ne menj oda mert elfeledsz
ne menj oda mert elfeledlek
ne menj oda mert engem is
visznek
Forrás: Szegedi Egyetem 1977. szeptember 23-i számában
*
Zalán Tibor: Csoda-kert fájdalmunkból
Barátom kisfiának, akit
sohasem láthattunk meg
lám az út a csoda-kertbe
csillagokkal van kiverve.
Madár ha száll: ezüstlepke,
deres ágra telepedne
It a szánkó — égig .szánkázz,
szabadítsd föl a szivárványt!
Ha felülnél a lovamra:
tán a föld is meghasadna.
Lányok lobbanó szoknyája
hogyha piroslana táncba,
szomorú-szép arcocskádra
szerelemharmatot rázna.
Hogy vártuk, hogy megszülessél,
első sírással nevessél,
te csak mentél csoda-kertbe,
szívünk fölött énelkelve.
Kisfiú, kl elhagy mindent:
rádterítem legszebb ingem,
érted iszom legjobb borom —
vasalt árnyú hajnalokon.
Forrás: Szegedi Egyetem 1977. szeptember 23-i számában
*
Herbszt Zoltán: Kimondatlanul
A lány csók-bokor tövén / feléről lekerült a párta, / elpihent térde mozdulattalan / virágzó csönd a lánca.
Mozdul. Szempillája rebben. / Sírna talán de boldog. / Cigaretta a fiú kezében, / voltunk-e ily bolondok?
Leszünk. Csak kedvesünk karja / legyen gyümölcsteli ág. / szeretjük őt síránsunkig / szánkban elrágcsált virág.
Forrás: Szegedi Egyetem, 1980. szeptember 27.
*
Podmaniczky Szilárd: kamikaze
kivel fürkészi át hajnalán
a borús rezignált tartózkodás
nedves fürtjeit válla hajlatán
kivel távozik majd barokk lován
az éj az elgyöngült kardok
bonyolult suhogásától kísérve
elhullva évek zengő rangok
során a belső hangok színében
ázó súlyos hajnalon át
kivel sebzi meg tiszta vonalát
mikor a zuhanó testben
madárként ejti el magát
Forrás: Harmadkor, 1987/8
*
Darvasi László: Ausztrália
Míg Ausztráliában a birodalom
fennállásának 200. évfordulóját
ünnepelték, indián ősi akó szállt
partra Angliában, és népe
tulajdonának nyilvánította az
egykori anyaország földjét.
Ennyit hősiességről,
iróniáról,
földről.
Drága föld. Szőcs a napokban találkozik Suttinggal. / Elővigyázatosságból, s talán most, mert utuk / messzebb vezet, kerülik a fegyver, felkelés, vér, / forradalom, ellenség, ...'kifejezések magyar használatát'. / És ez a vágy már majdnem remény. / A világi ragyogás tollhegye ámde törékeny ékszer. / Tisztessége mondat? Stíluskényszer? / Sib, peniszes szó? Szó? Szavak? / Pompeji?
Ismerősek nekünk minden helyek. / Van szél, ami csak tátogó madarakat hoz, / felhőket soha. Amikor a költészet úgy döntött, / kiutazik Ausztráliából, már lemérte a két férfi, / mondatnyival mindig kevesebbet kell akarni / a biztos tudásnál, hogy a törékeny szív hangjai is / átdoboghassanak ezen a szűk résen, akár egy ismeretlen / földrész ismerős munkahangjai, / fák és földek íze, / fák és földek íze, / fák és földek íze...
Ha Szőcs és Sutting ott állnának, egymás mellett, / nyakukon kötéllel, az akasztófák erdejében, / néznék a másik arcát, nem szólnának. / Szemükben se félelem, se fájdalom. / S ahogy a hóhérok kiütnék a csapóajtókat, / lenne bármilyen gyors a halál, / már csak a két férfi szóüres helyét találná.
A megszálló birodalom kivégzésekért felelős tisztje / másnap reggel feladó nélküli, kézzel írt magyar / levelet szótározna.
„Pompeji egyik lávával betemetett lakásában / a még élő Úrnőt kutyája marcangolta. Tudja meg / tehát: ilyen hely kell a szerelemhez! / Az Ön kutyája is az idő. / A hatalom pedig hiábavalóságok gyönyörű sorozata, / melyben az uralkodás természetét apró vérkövekként / ékesít fel egy-egy eltitkolt vagy keresett szó, / talán épp a mi nevünk. / A költészet(vers) epikus kellé
Forrás: Harmadkor 1989/10
*
Lázár Bence András: Törje ketté
Medina Carmennek, egy fénykép alá
Kinyílt aztán az utolsó ablak is.
Ez legalább is, ahogy egy megcserélt
beszédhang a hallójárataimban,
nem marad magában egyszerű tény.
Semmit sem követeltem,
így aztán nem kaptam semmit.
A kezdetektől ez volt a terv.
Egy délelőtt kettétörése
szavakkal vagy éppen azok nélkül.
Csak a hajadban vagyok
egészen biztos ma is,
fekete, mint egy kémény szája.
Felkötve jobban áll.
A telefonkagyló túlsó végéről
tényleg csak
a beszédhang, a te hangod.
Könnyebb, mint egy kora nyári este.
Nincsen benne lopás.
Tisztább, mint egy tómeder,
fenyőktől beárnyékolt vízpart.
Nem akarok többet
az ablakokkal foglalkozni.
Törje ketté a hajad hullámzása
a nyarat.
Forrás: Szegedi Egyetem, 2010. május 10.
*
Hegedűs Anna: Nem véletlen
Aznap ott térdelve elgondolkoztam.
Hány forró egyesülés,
elhidegült kötődés,
férfiakarat,
női fondorlat,
makulátlan szerelem,
meddőnek hitt könyörgés
eredménye vagyok én...
Évszázadok, évmilliók láncolata
hátam mögött,
előttem a légüres tér,
de egy valamiben ma biztos vagyok:
nem véletlen,
bizony sehogy sem lehet véletlen,
hogy én itt vagyok!
Forrás: SZTEmagazin, Szeged, 2016. március 21.
SZTEinfo – Összeállította: Ú. I.
Illusztráció: SZTE Klebelesberg Könyvtár
További verses összeállításaink:
Versek a havasi esküvőn és Az őrült majom függelékeként
Az SZTE „Vers délben” programsorozatáról a magyar költészet napja alkalmából
József Attilától József Attiláig – Fölidézhető költemények, szavalatok az SZTE „Vers délben” program-sorozatából
Egyetemisták és professzorok a Dugonics téri szerkesztőségekben és kávéházban
