Bezár

SZTE Magazin

aknyito

Példaértékű pályán az SZTE alumnája, Dr. Asztalos Kata

Példaértékű pályán az SZTE alumnája, Dr. Asztalos Kata

2021. augusztus 13.
5 perc

15 éve került kapcsolatba a Szegedi Tudományegyetemmel Asztalos Kata. A korábbi OTDK győztes hallgató mára oktatóvá vált, aki az egyetemi tehetségek gondozásáért is sokat tesz új munkakörében. Január óta ugyanis ő a Mathias Corvinus Collegium szegedi képviselet-vezetője. Karrierje, tudományos és oktatói sikerei miatt sokak példaképe lehet.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Dr. Asztalos Kata 2006-ban felvételizett az SZTE Zeneművészeti Karra, ahol már hallgatóként elkezdte kutatásait a zenetudomány és a zenetörténet területén. Nyitottságát és tudásvágyát az is jelzi, hogy 2008-2009-ben Olaszországban is képezte magát, a pármai Conservatorio Arrigo Boiton. Hazatérve 2011-ben az Országos Tudományos Diákköri Konferencián elnyert első és harmadik helyezése megerősítette abban, hogy jó úton jár. Elhivatottságát és szorgalmát mindennél jobban jelzi, hogy 6 hónap alatt szerzett felsőfokú nyelvvizsgát román nyelvből, mert úgy gondolta, hogy csatlakozik Angi István professzorhoz, aki abban az időben Kolozsváron, a Gheorghe Dima Zeneakadémián tanított. Az élet és a professzor váratlan nyugdíjazása ezt a tervét keresztülhúzta, de a nyelvtudás és a sikerélmény megmaradt, ebből adódott az új irány a doktorálását illetően: az oktatáselmélet.


A doktori iskolában művészethez kötődő, de empirikus kutatással kezdett foglalkozni. Témavezetője, Csapó Benő professzor irányításával, 2014-től tanársegédként, majd később főállású adjunktusként dolgozott az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanító- és Óvóképző Intézetében öt évig.


akweb


2019 egy újabb nagy fordulatot és sikert hozott: a Zeneakadémia Kodály Intézetébe hívták tudományos munkatársnak, jelenleg is végez kutatásokat az Intézmény számára. Sok helyre hívták, de az SZTE mindig meghatározó része volt az életének.


- Szerencsére megmaradt a kapocs az Alma Materemmel. Tavaly óta a zenepszichológia tárgy tartozik hozzám a Bartók Béla Művészeti Karon, amit nagy lelkesedéssel végzek. Így 15 éve mindig volt olyan szál, amivel az SZTE-hez kötődtem. Ez egyfajta biztonság és plusz motiváció. Szegeden egyetemistának, később oktatónak lenni ad egy olyan érzést, ami frissen tartja az embert. Egy folyamatos fejlődési-tapasztalási úton járok- mondta el Dr. Asztalos Kata.


A zene iránti szeretete családi eredetű, énekművész szakon végzett. Az SZTE hagyományteremtő Doktori ünnepségén ő olvasta fel az eskü szövegét. 2013-tól a Doktoranduszok Országos Szövetségének tisztségviselőjeként szerzett, Kárpát-medencére kiterjedő tapasztalatai predesztinálták a legújabb feladatára is. Január óta a Mathias Corvinus Collegium szegedi központjának kialakításán, elindításán dolgozik képviselet-vezetőként. Az MCC 10 éves kortól kínál iskolán kívüli képzéseket a tehetséges és szorgalmas diákok számára.


akinfoanyagweb


- Szegeden korábban nem működött képzési programja az MCC-nek, így teljesen új szereplők vagyunk a város oktatási palettáján. Izgatottan várjuk, hogy megtöltsék a fiatalok az épületet, szeptembertől még a Tisza Lajos körút 85-ben. A jelenleg is zajló felújítás befejeztével, a szegedi regionális tehetséggondozó centrumunk, a Bartók Béla Művelődési Ház korábbi épülete lesz majd. Az MCC nem csak diákok képzését valósítja majd meg a falak között, hanem megóvja az épített kulturális örökséget, ugyanis befejezi az elakadt felújítást és visszaadja az épület régi pompáját. Az Egyetemi Program Juniorképzésére felvételt nyert hallgatókat egy belvárosi bérház lakásaiban tudjuk elhelyezni. Ez a „szolgáltatás”, a lakhatás biztosítása is hozzájárul ahhoz, ami az egyik fő célkitűzésünk, a közösségépítés. A másik, hogy olyan plusz tudást adjunk a nálunk tanulóknak, amivel értékes és hasznos tagjaivá válhatnak a szűkebb és tágabb környezetüknek, amelynek idővel vissza is tudják adni, amit tőlünk kapnak- tudtuk meg a szegedi képviselet-vezetőtől.


IMG_2755
Az MCC szegedi központjának sajtótájékoztatóján, Prof. Dr. Szabó Gábor prorektor társaságában.


Az SZTE-re idén felvételt nyert és a második évfolyamot szeptember kezdő hallgatók, a Juniorképzés keretein belül vehetnek részt az MCC projektjében. 


- Szeged nagy egyetemi város, amelynek felsőoktatási intézménye a QS ranglistán a legjobb magyar egyetem, így kiváló terep a Juniorképzésre. Itt tehetséggondozással foglalkozni nagyon szép és hálás feladat. Ebben az évben igyekeztünk megszólítani a szeptembertől első- és másodéveseket. Nekik nyújtunk egy olyan plusz „gyorsító pályát”, ami nagyon hasonló az angolszászoknál már régóta ismert college rendszerhez. Az egyetemtől függetlenül, de az SZTE-vel szorosan együttműködve biztosítunk lehetőségeket: tutoriális, kiscsoportos és egyéni képességfejlesztésre épülő képzéseket adunk a hozzánk felvételizett diákoknak. A felvételi most zárult, pontos számokat még nem tudok mondani, de az már látszik, hogy egy nagyon erős, felkészült és tehetséges csapattal tudjuk elkezdeni a Juniorképzést heteken belül. Minden területről érkeztek hozzánk hallgatók a természettudományi kartól, a jogi érdeklődésű fiatalokig. Interdiszciplinárisan működünk, amihez az egyetem kiváló alapot ad. Olyan tudást szeretnénk átadni a hallgatóknak, ami jól használható akár az egyetemi tanulmányaikban, akár az életpályájuk során. Lesz például logika kurzusunk, amelyben nagy szerepe lesz az érvelés- és vitatechnikának, kiemelhető még a számos lehetőség közül a „Világ nagy kérdései” című kurzussorozat, amelyben az MCC oktatói hálózatát is megmozgatjuk. Vendégül látjuk majd az MCC Visiting Fellowship Programjának keretében Magyarországon kutató és oktató vendégprofesszorokat, akik két héttől egy évig terjedő időtartamot töltenek hazánkban. Ezek az alkalmak izgalmas lehetőséget jelenthetnek majd az SZTE hallgatói számára is, hiszen programjaink jelentős része nyilvános és ingyenesen látogatható lesz – emelt ki néhány fontos összetevőt az MCC egyetemistáknak szóló Juniorképzéséből Dr. Asztalos Kata.


Az MCC abban is segít, hogy a náluk tanulók csatlakozzanak Szeged pezsgő kulturális életéhez, sőt saját programokat is szerveznek majd. Jelenleg aláírás alatt van egy szorosabb, részletes együttműködési megállapodás az SZTE és az MCC között, ami mindkét intézmény számára előnyöket biztosít.


DSC_0144

 

- Az MCC minden képzése ingyenes, a bentlakás is. Mi a tehetséget keressük és támogatjuk. Rövidtávon abban bízom, hogy szeptemberben megtelik élettel az MCC jelenlegi központja. Képzéseink felmenő rendszerben indulnak, és számításaink szerint a következő 10 évben közel 1000 fiatalnak tudunk majd támogatást nyújtani abban, hogy érett gondolkodású, céltudatos és a környezetéért és önmagáért is felelősséget vállaló felnőtté váljon. Ezt az MCC jelmondata nagyon jól összefoglalja: „Bonus intra melior exi - Jó emberként lépj be és még jobbként távozz” - zárta gondolatait az SZTE alumnája.

 

Korábban is írtunk Dr. Asztalos Katáról itt.


 

SZTEinfo – Lévai Ferenc

Fotó: Samu Angelika, Bobkó Anna

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek