Olvassunk novellát! – Szilágyi Zsófia, az SZTE irodalomtörténész professzora ajánlásával

A novella műfaját ünnepli és két, nagyszabású könyvkiadói vállalkozást kapcsol össze prof. dr. Szilágyi Zsófia irodalomtörténész. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar professzora válogatásában és ajánlásával kaphatjuk meg a múlt század magyar novella termésének a legjavát.

 

A szerkesztőt, prof. dr. Szilágyi Zsófia a legújabb, mert 2018-ban a Noran Libro Kiadó Modern dekameron-sorozatában megjelent, Huszadik századi magyar novellák című kötetéről kérdeztük a 90. Ünnepi könyvhéten. Ám az itt fölvonultatott 43 író művét kóstolgatva a 2019. június 12-i beszélgetésen óhatatlanul szót kellett ejtenünk a másik, a Palatinus Kiadó gondozásában napvilágot látott, 5 részből álló, 20. századi magyar novellák című sorozatáról is. Hiszen a több mint 150 rövid-prózát fölvonultató 1905–1920, 1921–1938, 1939–1956, 1957–1979 és 1980–2000 közötti időszakokra bontott 5 kötetet is prof. dr. Szilágyi Zsófia állította össze és látta el utószóval.

Miért szerethető az antológia?

 

– Egy irodalomtörténészt, aki esetenként szerzőként, máskor kritikusként és antológia szerkesztőként, gyakran könyves beszélgetések moderátoraként, és persze egyszerű olvasóként is működik, miként képzeljünk el a könyvhéten?

– Imádtam, főleg gyerekkoromban a Szép versek antológiát, a fényképek miatt. Jókat lehetett játszani, például azt keresni, hogy melyik szerző hány évig adta le ugyanazt a fotót önmagáról. Kritikusként írni egy ilyen antológiáról szörnyen nehéz feladat… A könyvsátrak között sétálgatni és nézelődni manapság már ritkábban szoktam. Most új könyvem nincs, de mindig van, amire figyelek. Például Závada Pál új, Hajó a ködben című regényére. Évek óta várjuk, hogy Péterfy Gergely a Kitömött barbár után ismét új szöveggel jelentkezzen, s ez most bekövetkezett: kézbe vettem, mert már otthon van az új regénye, A golyó, amely megölte Puskint. De izgalmas vállalkozás az Ezentúl lesz banán! – novellák a rendszerváltozásról című kötet is, ez ráadásul egy novellaantológia. Érdekel, mert harminc év távolságból lehet rálátni a rendszerváltásra, novellák segítségével. Ezek külön érdekessége, hogy az ifjúság vagy a gyerek szemszögéből közelítenek a fordulat témájára...

– Tehát novella is szerepel a figyelmét kiváltó kötetek között… És mégiscsak jelen van a 2019-es könyvünnepeken ön is, hiszen a válogatásában 2018-ban megjelent Huszadik századi magyar novellák című kötetet nemrégiben bemutatta az SZTE BTK „Könyvtermés 2019”, majd az SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság által szervezett szegedi könyvheti programon. Miért különleges ez az antológia?

– A XX. századi novellisztikát tekinti át a Noran Libro Kiadó Modern dekameron-sorozata. A különböző nemzetek novellatermését reprezentálja az eddig megjelent 16 kötet. E sorozatban a francia, brit, olasz, orosz, német, cseh, lengyel, skandináv, kínai, indiai, osztrák, latin-amerikai, román, spanyol, szlovák kötet után, a sorozat zárásaként jelent meg a Huszadik századi magyar novellák című kötet…

 

– A magyar kötetet lefordítják-e a sorozatban korábban megjelent nemzetek nyelvére?

– Szép terv lenne, de nem tudok arról, hogy a magyar antológiát lefordítanák az említett kötetekhez kötődő nyelvekre… A Noran Libro Kiadó felkérésére a szerzők születési dátuma szerinti sorrendbe rendeztük a szövegeket, minden írótól 1-1 mű fért az 580 oldalas könyvbe.

– Hogyan döntötte el irodalomtörténészként és szerkesztőként, hogy íróink közül „kik mutathatják meg az egészet”, vagyis kik reprezentálhatják a XX. század rövid-próza termését?

– E szempont alapján egyáltalán nem könnyű válogatni a múlt század gazdag magyar novellairodalmából. E nehézségről a Huszadik századi magyar novellák kötet végén, A szerkesztő jegyzetében is írtam.

 

– A „bőség zavarát” segít elképzelni, ha kezünkbe vesszük a 20. századi magyar novellák című sorozat 5 kötetét, ugyancsak prof. dr. Szilágyi Zsófia szerkesztésében. Miért vállalta, hogy két különböző kiadó kérésére szemezget a múlt századi magyar rövid-prózából?

– Jellemzően napilapokban és folyóiratokban, esetenként az írók önálló köteteiben láttak napvilágot a novellák az előző században. Fontos feladatnak tartom e forráshelyek fölkutatását, és a gazdag szöveg-együttesből antológiába rendezni kevéssé ismert olvasmányokat. Válogattam, de a területi sokszínűség visszaadására is ügyelnem kellett. Erre például a Noran Libro Kiadó szerkesztője, a Nagyváradról származó Kőrössi P. József is nagy hangsúlyt fektetett. A javaslatára és „önkritikát gyakorolva” emeltem be a Huszadik századi magyar novellák kötetbe, például, az elsősorban regényíróként ismert Szilágyi István: Foggal és bütyökkel című szövegét. De az arányok fönntartásában az irodalomtörténészi tapasztalat is segített.

 

– A Móricz és Kosztolányi életmű avatott kutatójaként, több antológia szerkesztőjeként miért tartja lényegesnek a novellát olvasmánynak ajánlani?

– Az utóbbi időt jellemző „regénykényszer” ellenpontjaként. Ugyanis a regény műfaja felé törekvés a kiadókat és a szerzőket is jellemzi, mert azt feltételezik, hogy az olvasók csak a regényeket szeretik. Holott szerintem a magyar irodalom húzóágazata a novella, különösen a XIX. század végétől. Ráadásul a novella nagyon időszerű műfaj, hiszen az oktatásban is jól használható. Ezért is fontos, hogy újabb és újabb antológiák jelenjenek meg.

 

 

 

Az újság műfajújító és -mentő?

 

– Az írók többségének első publikációja újságokhoz kötődik, jónéhány alkotó szerkesztőségi munkatársként kereste meg a napi betevőt – derül ki a Huszadik századi magyar novellák című kötet végén olvasható szerzői életrajzokból is. Mi az újságok szerepe a magyar novellairodalomban?

– A XIX. század végi „sajtórobbanás” eltart egészen Trianonig. Ez a leggazdagabb sajtó és hírlapi kultúra nemcsak Budapestre, hanem a középméretű városokig minden település életére jellemző. Szegedtől kezdve Baján át Csongrádig több helyi lap is létezik. Ezek az újságok óhajtják a szövegeket. E szövegéhség miatt a novellaírás „termelő ágazattá” válik az írók számára. A novella megújulását is elhozza ez a korszak, hiszen kialakul a tárcanovella műfaja. E tárca nagyságú felületen nem csupán hétvégén, hanem hétköznap is irodalmi igényű olvasmányokat kínáltak a lapok.

 

– A kereslet felől jött létre a kínálat?

– Sok-sok példa bizonyítja, hogy az író azt (is) ír, amit kérnek tőle. Folyamatos újságírói munkássággal is jellemezhető Krúdy, Kosztolányi, Móricz pályája. Az újabb és újabb „dolgozat” mellett sok szövegváltozatot is új műként értékesítettek a szerzők. Volt olyan, hogy egy szereplőt, máskor csak a címet vagy a kezdő mondatot cserélte ki a szerző.

 

– A novellaváltozatok e kuszaságában miként tud eligazodni, mely változatot tekinti eredetinek és javasolja az antológiabeli közlésre a szerkesztő?

– Ismerek olyan Kosztolányi-novellát, amely tizenöt különböző lapban jelent meg, több helyen is úgy, hogy eredeti tárca”. A múlt század elején ugyanis nem ért össze a különböző újságok olvasóközönsége. Trianon, majd 1945 után csökken a lapok száma, zsugorodik az írók publikációs lehetősége.

 

– A Trianonig napvilágot látó sok-sok novella között milyen gyöngyszemekre bukkant?

– Nagy eséllyel számíthattam arra, hogy a rengeteg novella között remekművekre bukkanhatunk. Nyilvánvaló: az egyetlen Kafka Margit regényeivel és novelláival nem lehet „kipipálni” a XX. századi magyar női prózairodalmat. Ezért, bár a pozitív diszkriminációt nem kedvelem, kerestem a méltatlanul elfeledett szerzők között a nőket. Így bukkantam a Nyugat-korszakból például a Baumgarten-díjas Kádár Erzsébetre, aki e folyóirat novellapályázatain többször is nyert és súlya volt a férfi szerzők mellett, ám a személyes sorsa tragikusan alakult… Vagy ráleltem az ugyancsak Baumgarten-díjas Bohuniczky Szefire, aki a Nyugat munkatársa volt, ennek ellenére méltatlanul keveset emlegetjük... Innen nézve még jobban látszik, hogy az ezredforduló áttörést hozott a női prózairodalomban, a regények és a novellák műfajában is.

 

– A Nyugat számaiba a számítógépünkről vagy az okostelefonunk segítségével is belelapozhatunk. Ma is érdemes-e folyóiratokat olvasni?

– Számomra Tar Sándor: Nóra jön című novellája éles emlék. Ezt a szöveget az Alföld című folyóiratban olvastam. Máig fel tudom idézni azt a különleges érzést, amikor egykorú olvasóként nem kötetben, hanem folyóiratban találkozom egy olyan novellával, amitől a lélegzet benn akad… Tehát átélhető, milyen lehetett, amikor a Nyugat legfrissebb számába belelapozott az akkori irodalomkedvelő, elolvasta Móricz Zsigmondtól a Hét krajcárt …, s fölkiáltott: „Hoppá! Ki ez? Mi ez a szöveg?”

 

– Minden antológia kiválthatja „a be nem válogatott szerzők” sérelmeit. És az irodalomtörténészek sem ismerhetnek egy-egy korszakból minden jelentős szerzőt és művet. Ki segíti ilyen új és újabb élményhez, illetve a szelektálásban a szerkesztőt?

– Az ember az egész pályafutása alatt figyel a csemegékre. A kollégák szóbeli elmondása is segíthet. Például a szinte senki által nem ismert szerzőt, Sziráky Judithot éppenséggel kedves tanárom, a Széchenyi-díjas Szegedy-Maszák Mihály irodalomtörténész ajánlotta a figyelmembe. Ha ő nem mondogatja, hogy higgyem el, jó szerző Sziráky, akkor talán nem olvasom el a Ködbent, és nem biztos, hogy beemelem a Huszadik századi magyar novellák közé ezt az ’56-os menekülés-történetet. Ezt azért is érdemes kiemelni, mert e szövegen meg lehet mutatni egy középiskolai irodalomórán is az ’56-os időszakot jellemző, nem egészen nyílt, de fölismerhető beszédformát. Ugyanígy figyeltem arra, hogy például a Széchenyi-díjas Thomka Beáta irodalomtörténész kit és mit elemez, illetve mire fókuszál például Mészöly Miklós életművéből. Az is segített, amikor utána néztem, hogy a Nyugat után mi történt, s figyeltem, az Újhold és a Magyar Csillag milyen novellákat emel ki közléssel. Ugyanakkor ismerem a kortársakat, köztük a saját könyveimet gondozó Kalligram Kiadó szerzőit, így például Solymosi Bálintot. Előfordult az is, hogy a Huszadik századi magyar novellák kiadói szerkesztője javasolta például az erdélyi Karácsony Benő szövegének a beválogatását, amit kénytelen voltam elhárítani, mert nem várhattuk ki, amíg az általam kevéssé ismert szerző teljes életművét fölszántom.

 

 

Leltár helyett ciklusok?

 

– Az átlagolvasó és a közoktatásban új olvasmányok ajánlásával irodalomkedvelőket nevelgető pedagógusok számára is iránytű lehet az alábbi, ön mint irodalomtörténész által is „hitelesített” névsor. A Huszadik századi magyar novellák című nemzeti antolgiában Bródy Sándor, Békés Pál, Csáth Géza, Csurka István, Darvasi László, Déry Tibor, Esterházy Péter, Ferdinandy György, Galgóczi Erzsébet, Gelléri Andor Endre, Gerelyes Endre, Gion Nándor, Grendel Lajos, Hajnóczy Péter, Hunyady Sándor, Kaffka Margit, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Krúdy Gyula, Lázár Ervin, Lengyel Péter, Mándy Iván, Mészöly Miklós, Móricz Zsigmond, Nádas Péter, Nagy Lajos, Németh László, Ottlik Géza, Örkény István, Parti Nagy Lajos, Sánta Ferenc, Spiró György, Szabó Magda, Szilágyi István, Sziráky Judith, Tar Sándor, Tersánszky Józsi Jenő, Tolnai Ottó kapott helyet. Mégis: miért pont ők?

– Figyelembe kellett vennem, hogy A Huszadik századi magyar novellák című válogatásnak ugyanúgy reprezentálnia kell a címben megjelölt célt és tükröznie az arányokat, mint ahogy mondjuk az orosz vagy a német novellairodalomból merítő kötet is szigorú válogatás. Ez azt is jelentette, hogy figyelembe kellett vennem az itteni alapelvet: egy szerző egy művel lehet jelen. Mégis: nagyon különböznek e nemzeti antológiák, hiszen például, ha jól emlékszem, a Réz Pál által szerkesztett kötetben nincs 1945 utáni francia novellista…

 

– Mindkét antológiájában, tehát a Huszadik századi magyar novellák című egykötetes válogatásban és a 20. századi magyar novellák című sorozat 5. könyvében, azaz a 20. századi magyar novellák, 1980–2000 címűben egyaránt elolvasható – többek között – Darvasi László: A veinhageni rózsabokrok, Gion Nándor: Mint a felszabadítók, Mészöly Miklós: Anyasirató, Spiró György: Apámmal a meccsen című szövege. Mi a magyarázata az ismétlésre?

– Vagy azért döntöttem így, mert a kortárs szerző – hál’ istennek – még le nem zárt életművében nehéz súlyozni, vagy azért, mert az adott szöveget találtam a leginkább korfestőnek. Irodalomtörténészként is tapasztalom: nemcsak egy nagyregény, hanem egy pár oldalas szöveg is jellemezhet egy korszakot, egy történelmi helyzetet.

 

– A 20. századi magyar novellák, 1905–1920 című kötet ajánlója szerint itt: „…vannak barátok, mint Móricz és Karinthy, rokonok, mint Kosztolányi és Csáth Géza vagy a Cholnokyak, ritkábban emlegetett írások képviselik Szép Ernőt, Molnár Ferencet vagy Tömörkény Istvánt. A sort pedig ki más kezdheti és végezheti, mint Krúdy Gyula…” A 20. századi magyar novellák, 1921–1938 című antológiában „…egymás mellett szerepelnek például Gelléri Andor Endre és Kádár Erzsébet, Krúdy Gyula és Földi Mihály, Tamási Áron és Bohuniczky Szefi remeklései”, de itt is helyet kapott Móricz. A 20. századi magyar novellák, 1939–1956 című antológia szereplője lett – többek között –: Mándy Iván, Örkény István, Sánta Ferenc, Sarkadi Imre, Németh László, Móricz Zsigmond, Örley István, Déry Tibor. Mi a magyarázata a köteteken belüli rendszernek, vagy például annak, hogy Móricz Zsigmond három könyvben is szerepel különböző novellákkal?

– A kísérletezésre is lehetőség kínálkozott, hiszen megbeszéltük a kiadóval, hogy a címben nem szerepeltetünk olyanféle minősítést, hogy például „legszebb” vagy „legjobb” novellák. Igyekeztem úgy válogatni, hogy az iskolai szöveggyűjteményekben szereplő novellák helyett a legjelesebb szerzőktől is újdonsággal szolgáljunk. Legkevésbé a XX. század közepén mozgok otthonosan, ebből az 1936–1956 közötti korszakból lehetett a legnehezebben kiválasztani azokat a műveket, amelyek érvényesen reprezentálnak. Nehéz döntést igényelt például egy asztalfiókban maradt novella besorolása.

 

– A 20. századi magyar novellák, 1957–1979 című antológiában – a fülszöveg szerint – az olyan „érdemtelenül ritkán emlegetett alkotók mellett, amilyen Csörsz István, Simonffy András vagy Sziráky Judith, feltűnnek olyan alkotók, akik a magyar rövidprózának máig meghatározó alakjai”, illetve olyan „alkalmi novellisták”, mint Nádas Péter, Szabó Magda, Esterházy Péter. A 20. századi magyar novellák, 1980–2000 cím alatt néhány szerző – köztük az irodalomtörténész másik „kedvence”, Tar Sándor, továbbá Békés Pál és Bodor Ádám – több művel is reprezentálja munkásságát. Itt a legifjabb szerző a Szegedi Tudományegyetemen végzett Grecsó Krisztián. De a szerkesztő „szegediségét” is visszatükrözi a kötet, hiszen az itteni felsőoktatáshoz kötődő olyan szerzők is helyet kaptak e kötetben, mint Darvasi László, vagy Podmaniczky Szilárd, vagy Solymosi Bálint.

– Én dönthettem el, hogy milyen korszakhatárok mentén tagolhatók a 20. századi magyar novellák, mikor a Palatinus Kiadó fölkérésre, de terjedelmi korlátokkal nem nehezített körülmények között dolgozhattam szerkesztőként a 2011 és 2015 között megjelent 5 kötet összeállításakor. Elfelejtett szerzők is belekerülhettek az antológiába, illetve olyan szövegek, amelyek eddig kötetben nem, csak folyóiratban láttak napvilágot. Egy-egy kötetet felépíthettem, a konzervatív idő- és betűrendet „átugorva” ciklusokba rendezhettem a műveket. E sorozatban egymás mellé kerültek azok a művek, amelyek szerintem felelnek egymásra vagy éppen ellenpontjai egymásnak. Úgy dolgozhattam, mint egy szerző, amikor a saját műveit szerkeszti kötetté.

 

 

Kiből lehet érettségi tétel?

 

– Az ön kezéből kikerülő antológiákat az olvasó, de az olvasóvá nevelésben kulcsszerepet játszó pedagógus számára is iránytűt adó utószó zárja. Egyik tanulmányában a műfaj megújítói közül kiemelte az Örkény egyperceseivel rokon bélyegnovellát, Békés Pál alkotásait. De a posztmodern irodalomban mondjuk egy Esterházy Péter-szöveget nem biztos, hogy novellának minősíthetünk… A minden irodalmi válságot túlélő novella hol tart ma?

– A kiadók kevésbé lelkesek, ha novelláról van szó. A szerzőket a kiadójuk a regény felé tolja – de sokszor saját döntésük is az, hogy megpróbálkoznak a regényírással, időnként a nagyobb olvasói siker reményében.. Miközben – szerintem – írói alkat kérdése is, hogy kinek milyen műfaj „áll jól”. Mondjuk Szvoren Edinát nehezen tudom elképzelni regényíróként. Tompa Andrea pedig sokkal jobban ír regényt, mint rövidprózát. Azért említem kettejüket, mert mindketten Libri díjas szerzők…

 

– Ami azt is bizonyítja, hogy a mai novellisták között is akad sikeres szerző… Nehéz e műfaj művelői mellett érvelni, értékeit képviselni például a Libri irodalmi díj zsűrijében, melynek ön is tagja? Egyáltalán: a populáris irodalomban hol a novella helye?

– A regény mindent visz a populáris irodalomban. Ám az úgynevezett magas irodalomban a novella rangos helyet foglal el… Igaz, e műfajt anno a napilapok tartották fenn. És ez a felvevő piac egyre szűkebb, hiszen lapok és irodalmi folyóiratok szűnnek meg. Ez tény, mint ahogy örvendetes a jelenség: az internetes lapok között is akad már, amelyik tárcanovellára kér föl kortárs magyar írókat: az index.hu tárca rovatában Grecsótól Dragománon át Lackfiig jelen van a mai irodalom.

 

– Mily módon ösztönözhető még a novella-irodalom?

– Az ÉS irodalom rovatában évente négy szerzőt kérnek föl, s köztük most két szegedit – Darvasi Lászlót és Turi Tímeát olvashatunk. Ez is ösztönző, hiszen havonta egy szöveget kell alkotniuk. Szerintem az íróvá válás természetes útja a novella, amit a lapok és szerkesztőségek ösztönzésére szállítaniuk kellett az íróknak. Nekem tetszett a Holmi folyóirat kezdő vagy záró mondat folytatásra meghirdetett pályázata, vagy az Irodalmi Jelen pályázata és a Magyar Napló 30 novellapályázat 2019. A különböző antológia pályázatok is ösztönöznek írásra. Fontos: ha egy író ráérez arra, hogy ez az ő műfaja, akkor ne érezzen kényszert sem ő, sem a kiadó, hogy elkanyarodjon innen a regény felé.

 

– Hogyan lesz a novellából regény?

– Az egyik útja az, hogy az összekapcsolható novellák ciklussá szerveződnek. Valójában a Trónok harca is novellafüzérnek tekinthető a körbezárt történetek, más-más narrátor – és így tovább – miatt. De a popularitásban sokkal inkább a regény tarol, mint a novella, esetleg a novellaszerű fejezetekből összeálló regény

 

– Ám a köz- és a felsőoktatásban tanítók szerint a mai ifjak a rövid szövegekre „specializáltak”. A mai szerzők közül kit ajánl, mondjuk az érettségi tételeket összeállítók figyelmébe?

– Egy novellát – szemben a regénnyel – könnyebben lehet elemezni, e szövegen keresztül bemutathatók a prózaírási technikák… A 2000-es év mint korszakhatár tette szinte lehetetlenné, hogy olyan szerzők, akiknek a pályája elkezdődött ugyan, de jelen századunkban váltak novellistává, nem kerülhettek bele egyik válogatásba sem. Így például Szvoren Edina, aki szerintem ma az egyik legjobb magyar novellista, de Tóth Krisztina is azok közé tartozik, akiket érdemes olvasni.

 

Újszászi Ilona

Fotók: Ú. I.

A 90. Ünnepi Könyvhétről írtuk:

Az SZTE utcára viszi a tudományt a 90. ünnepi könyvhéten is

Könyvhét 2019 – Grecsó Krisztián, az SZTE volt hallgatója ajánlásával nyílt meg az olvasmányok ünnepe

*

Könyvhét 2019 – Alma materében, rendhagyó irodalom órán beszélt Gellérfi Bence, az SZTE munkatársa első verskötetéről

Könyvhét 2019: „A hagyománnyal próbáltam meg legózni” – mondta Pál Sándor Attila a Balladáskönyvéről

Könyvhét 2019 – Jogtudósok titkai és titkosszolgálati múltjuk

Könyvhét 2019 – A polisz fogalma közelebb visz bennünket a megapolisz megértéséhez

Könyvhét 2019 – Az SZTE hallgatóját, Pejin Leát kérdeztük a Nyugati csiga körfűrésszel álmodik című első kötetéről

Könyvhét 2019 – A kétszáz évvel ezelőtti mindennapokról és a jogi kultúra fejlődéséről is vallanak a jobbágyvégrendeletek

Könyvhét 2019 – Társasjátékokkal rendhagyó tanórát prezentáltak, a Dugonics téren bemutatóztak az SZTE történelem szakos hallgatói

Könyvhét 2019: Lehetséges? – az SZTE TTIK mesterszakos hallgatójának mesekönyve a környezetvédelemről