Stratégiai jelentőségű együttműködési keretmegállapodást kötött a Szegedi Tudományegyetem és a BYD Auto Hungary Kft., amely új gyakornoki lehetőségeket nyit a hallgatók előtt, és erősíti az SZTE gazdasági-társadalmi beágyazottságát. A partnerség új szintre emeli az egyetem és a kínai autógyártó közös szakmai és kutatási törekvéseit.
A Szegedi Tudományegyetemen ma 94 doktort avattak. Összesen 6 kar hallgatói vették át a PhD-fokozatukról és a habilitált doktori címükről szóló oklevelet. A legtöbben az orvostudományi területen szereztek magasabb tudományos fokozatot, és jogászok, bölcsészek, közgazdászok, valamint gyógyszerészek is voltak a kitüntetettek között.
A Szegedi Tudományegyetemen már hagyomány, hogy közös ünnepségen veszik át oklevelüket a habilitált és a PhD fokozatot szerzett doktorok. Még mindig jellemző, hogy a doktori diploma megszerzése után tömegesen hagyják el az országot a szakemberek. Németh János: Az évfolyamban sokan kimentek külföldre, de én megtaláltam Magyarországon azt a helyet, ahol jól érzem magam, Székesfehérváron, tehát még nem szerepel külföld a terveimben. Most 94-en végeztek, és vették át oklevelüket. Hetvenkilencen PhD-fokozatot kaptak, tizenöten habilitált doktori címet, azaz az egyetem által adható legmagasabb címet értek el. Mivel az egyetem egyre több pályázatot nyer, több kutatóra is szükség van.
Patai Roland: Szeretném a kezdett utat tovább folytatni nem a pályaelhagyók táborát erősítem, hanem az oktatáson belül a kutatást részesítem előnyben az idegtudomány területén
Kata Diána: Jelenleg az egyetemen tudományos segédmunkatárs vagyok a laboratóriumi medicina Intézetben és itt szeretném folytatni a pályafutásomat. A Szegedi Tudományegyetem 19 doktori iskolájában több mint hétszáz doktorjelölt tanul, a negyedük külföldi.