Bezár

SZTE Magazin

kiemelt_j

Hogyan viszi előre a tudományt a kutató?

Hogyan viszi előre a tudományt a kutató?

2020. május 05.
1 perc

Van-e folytonosság a tudományban? Mi a szerepe a tudományos munkában a „mester – tanítvány” viszonynak, a kutatócsoportoknak és a „magányos farkasoknak”? Többek között ezekről a kérdésekről is beszélt dr. Fülöp Ferenc akadémikus, a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar professzora, az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság elnöke Tráser László mikrofonja előtt.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A természettudományi kutatás egyik jellemzője a munka eredményének mérhetősége.

 

A tudományos teljesítményt, az iskola- és értékteremtő munkásságot, a tehetséggondozást is elismerte az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság azzal, hogy az újonnan alapított Pro Scientia Életműdíjat először dr. Telegdy Gyula akadémikusnak, az SZTE Általános Orvostudományi Kar nyugalmazott professzorának, a SZAB egyik korábbi elnökének adományozta a 2020. februári közgyűlésen. (Erről a jeles eseményről a SZAB Pro Scientia Életműdíj Telegdy Gyulának, az SZTE ÁOK nyugalmazott professzorának címmel tudósított az SZTE Hírportál.)

 

A tudomány „nagy öregjéről”, dr. Telegdy Gyuláról és a kutatói lét jellemzőiről az MTA SZAB jelenlegi elnökével, az SZTE GYTK professzorával, dr. Fülöp Ferenc akadémikussal, gyógyszerkutatóval Tráser László beszélgetett.


Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek