A 91. Ünnepi Könyvhét számos lenyűgöző programmal várja az érdeklődőket Szegeden. 2020. szeptember 15-én Kovács Vera: Utak az erdőben című kötete került terítékre Grand Caféban.
Hosszú ideje foglalkozik a hajléktalanság kérdésével Kovács Vera, az Utcáról Lakásba Egyesület egyik alapító tagja. Az Utak az erdőben című interjúkötetéről Kékesi Márk Zoltán, szociológus, a szegedi Grand Café munkatársa, valamint Szentistványi István, az AKUT Egyesület volt önkormányzati képviselője beszélgetett a 91. Ünnepi Könyvhét szegedi programján.
Egy könyv elkészítési folyamatát ismerhette meg, illetve a hajléktalanság helyzetébe kaphatott betekintést a Grand Café közönsége 2020 szeptember 15-én. Az Utak az erdőben című interjúkötetben huszonkét hajléktalan ember élettörténetét foglalja össze a szerző. A könyv megírásának célja a figyelemfelkeltés és a tájékoztatás a nehéz sorsú emberek életéről.
– A kötetben nemcsak a látható egyéneket mutatjuk be, hanem azokat a történeteket is, amelyek elvezethetnek a hajléktalanná váláshoz. Évente ötvenezren veszik igénybe a hajléktalanellátó rendszert, a legtöbbjükről azonban nem mondanánk meg, hogy egy erdőből vagy egy hajléktalanszállóból indult el dolgozni reggel – fogalmazott Kovács Vera.
Nincsenek tipikus hajléktalanok, csak klisékkel találkozhatunk a mindennapjainkban. Erre is rávilágítanak az Utak az erdőben című kötet interjúi. A beszélgetésből kiderült, hogy a kötet tudatosan szembe megy az előítéletekkel, így különböző élettörténeteket ismerhetünk meg.
– A dokumentarista és őszinte szándékot kellett összefésülni, hogy egy olvasmányos szöveg jöjjön létre. Az interjúk egy diktafonnal készültek, első körben legépeltük a szöveget, utána megnéztük, hogy mely szövegrészek fognak szóról-szóra bekerülni a kötetbe, és melyek lesznek azok, amelyek egy szerkesztett formát kapnak – magyarázta írói módszerének lényegét a közönségnek a szerző.
Nagyon jól olvasható a könyv, jó a szerkesztettsége. A kötet egységes, mégis megmarad minden karakternek az önálló személyisége és stílusa – vélekedett Kékesi Márk Zoltán. A hajléktalan emberek élete rendkívül kiszámíthatatlan és számos nehézséget kell leküzdeniük. Az interjúk elkészítése óta öten hunytak el.
– Nagyon sokszor találkozunk azzal szociális munkásként, hogy emberek szükségtelenül halnak meg. A kötetben nem akartunk erre fókuszálni, de elkerülhetetlen volt – nyújtott bepillantást Kovács Vera interjúalanyai nehéz sorsába.
A szegedi hajléktalanság hasonló ahhoz, ami a Budapest bizonyos részein tapasztalható. Szentistványi István elmondta: a történet nem látszó része érdekli. Ez elválaszthatatlan a lakhatási krízistől. Szegeden is létező jelenség, hogy kis erdőkben laknak emberek vagy garázsokba kényszerülnek. Ennek a kezelésével a szociálpolitika nem tud mit kezdeni – vélekedett a volt szegedi városatya.
SZTEinfo – Mátó Gábor
Fotó: Takács Borisz
A 91. Ünnepi Könyvhéten az SZTE NKI által szervezett programok frissülő ajánlója megtalálható az SZTE Hírportálján az Eseménynaptárban.
A 91. Ünnepi könyvhét szegedi programjainak főszevezője a Somogy-könyvtár: a könyvünnep honlapja részletesen informál a rendezvényekről.
A 91. Ünnepi Könyvhét SZTE-hez kötődő programjairól írtuk:
Megnyílt a 91. Ünnepi Könyvhét szegedi rendezvény-sorozata: minden 4. program „egyetemi”
A 91. Ünnepi Könyvhét és az SZTE GTK: Botos Katalin a közgazdaságtan emberi arcát mutatja meg
A 91. Ünnepi Könyvhét és az SZTE: Mire való a kreatív írás?
Online Európa és az SZTE kötelékébe tartozó Europe Direct Szeged