Sajtónyilvános eseményen, az újságírókkal közösen várta a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díj bejelentését a Szegedi Tudományegyetem vezetősége 2023. október 2-án, az egyetem központi épületében. Az SZTE kutatóprofesszorát, Karikó Katalint évek óta az esélyesek között tartották számon, és idén meg is kapta a tudományos világ legjelentősebb elismerését. A Szegedi Tudományegyetem élőben kapcsolta az SZTE történetének második Nobel-díjasát, Amerikából.
„…Szabad élet, szabad madár…” Ezzel a címmel hirdetett a hallgatóknak fotópályázatot a Szegedi Tudományegyetem Kulturális Iroda. A felhívásra készült fényképek között beszélgetve nyertes pályázókat is kérdeztünk arról, mit jelent számukra az önkifejezés képi formája, mit jelent a szabadság.
A szabadság-gondolat fűzte egybe a Szegedi Tudományegyetem 21. Őszi Kulturális Fesztiválját fejezetekre bontó fotókiállításokat.
Fényképek a szabadságról
A 2016-os őszi egyetemi programsor mottója, a „Szabadság, szerelem…” sokféle asszociációra inspirált – Petőfi Sándor verssoraitól kezdve az 1956-os forradalom és szabadságharc jubileumára készült Szabadság, szerelem című filmig, de eszünkbe juttatta az SZTE új szlogenjét is: „Szabadság, egyetem, szeretem”.
Tudós hobbik – Kutatók szabadon! Ezzel a címmel az SZTE 21. Őszi Kulturális Fesztivál nyitánya lett Bobkó Anna fotóriporter tárlata, amely bepillantást engedett a tudósok életébe, fölvillantotta a kutatói lét szabadságait, az egyetemi mindennapok szerethető szépségeit.
A program-sorozatban „egy kemény indusztriális” vagy „egy elmaradott vidéki környezetben” „a gyermeki felhőtlenség és könnyedség” jelenlétét kívánta bemutatni Mitrik Dóra fénykép-sorozata. Az 50 éves Dobóczky Zsolt Félszáz című tárlata „a világ különböző részein és különböző alkalmakkor” született alkotásokból válogatott – szabadon.
A természet bűvöletében élő természetfotós, a fogorvostan hallgató Vadász Anna most fölvonultatott képeivel is igazolta, hogy egyetlen virágoskertet, egyetlen városi tavat figyelve is megörökíthető a hatalmas csoda, a szabad élet szépsége. Összegző tárlatként nyújtotta a változatosság gyönyörködtető szabadságát az SZTE JGYPK fotógráfus hallgatóinak Vég-Kép(p) című jelentkezése.
Hidegen fújnak a szelek…
A „…Szabad élet, szabad madár…” címmel egyetemistáknak hirdetett pályázatra érkezett fényképek között hallani véltük a Hidegen fújnak a szelek… kezdetű népdalt, ami a Muzsikás együttes és Sebestyén Márta előadásában vált igazán ismertté: „Hidegen fújnak a szelek, azok nem jót jelentnek…”
A 9 hallgató képeiből nyílt tárlat nyitó napján, 2016. november 2-án, „halottak napján” érezhetővé lett: az élet a másik oldalról, a halálról is szól. A halálról, ami „szabaddá tesz”, különösen akkor, ha az élet szenvedés, éppen a szabadság hiánya miatt. De a szabad életnek is szerves része, folytatása a halál. Erről üzent a pályázat II. helyezettje, Kóti Regina fekete-fehér fotósorozata: „Szabad volt, mint a madár 1-3.”, és az I. helyezett díjával jutalmazott Korsós Brigitta: „Egy az ég felé tart, s egy a mély felé” című színes fényképe.
– A szabadkai Kosztolányi tehetséggondozó középiskolában kezdtem fényképezni – árulta el Korsós Brigitta, aki Nikon gépét minden utazásra magával viszi. Az SZTE informatika-könyvtár szakos hallgatója számára ez a második olyan egyetemi fotótárlat, ahol bemutatkozhatott.
Kész képei közül választotta ki azokat, amelyeket elküldött az SZTE 21. Őszi Kulturális Fesztivál fotópályázatára. Mostani I. helyezésének azért is örült, mert ezzel előre lépett a korábbi II. helyezéséhez képest.
– Az életből elkapott pillanatokat igyekszem megragadni – mondta. Nem szeretek címet adni a fotóimnak. A három, e tárlaton is látható fényképem közül az egyetlen színesnek a címét Rilke: Este című költeményének első versszaka ihlette - mosolyodott el. A Rilke vers Nemes Nagy Ágnes fordításában – így kezdődik: „Váltja az este lassanként ruháját / mit régi fák karéja nyújt elé; / nézed: s otthagy a táj, kettőbe vált át, / egy ég felé tart s egy a mély felé; …”
A „…Szabad élet, szabad madár…” című tárlat helye és időszaka a 60 évvel ezelőtti őszt, az 1956-os forradalom és szabadságharc hősies végét, halálát is fölidézhette a látogatóban. Melocco Miklós szegedi emlékműve a „szabadság pillangója” szimbólumával fejezi ki 1956 lényegét – mint Varga Petra kiállítást nyitó Pillanat című képén, vagy Nagy Viktor Dávidnak a képek sorát záró „A szabadság szárnyai” című alkotásán. A szabadság pillangója, amelynek ha finom szárnya megrezdül, a földgolyó másik pontján forradalmi vihar kerekedhet. Ezek az úgynevezett pillangóhatásra utaló lepkeszárnyak a természet ezernyi színét és a szabadság varázslatosságát is eszünkbe juttathatták.
„… jajj, de szép, ki szabadon jár…”
„… Szabad élet, szabad madár, jajj, de szép, ki szabadon jár…” – folytatódik a népdal. A szabadság jelentésének legkifejezőbb képi megjelenítései között a három leggyakoribb a madár, a szél, a ló. E panelek között válogatva is tudott újat mondani fényképével Sós Marietta a „Szabadság szárnya” vagy Timár Kriszta a „Végtelen utakon” című kompozíciójával. A szabadság szimbólumaihoz tett hozzá egy újat Novák Ákos a napkorong előtt „úszó” hőlégballonjával.
„…Járnék én is, ha járhatnék, ha magammal szabad lennék…” – folytatódik a népdal harmadik versszaka. Mert a szabadság ráismerés és megvilágosodás is. Olyan folyamat, amit Debreceni Ákos: „Ösvény a ködből 1-3.” sorozata juttathatott eszünkbe. Kávai Zsuzsanna „Csupa lehetőség” ablakának motívuma köré szőtt három fekete-fehér fényképe pedig a belső világba betekinteni engedő és a külső világra nyíló szabadság útvonalának állomásait villantotta fel.
Kulturális mediáció mesterképzésre a Szegedi Tudományegyetemre a Pázmány Péter Katolikus Egyetem szociálpedagógia alapszakjáról érkezett Kávai Zsuzsanna. A fotópályázat III. díjával elismert ablak-sorozatának megalkotására az SZTE Kulturális Iroda pályázati felhívása ösztönözte.
– A szabadság szubjektív élményét számomra az ablak fejezi ki a leginkább. Elcsépelt jelképnek is nevezhető, mégis: a belsőnek a külvilággal való kapcsolatát ugyanúgy kifejezi, mint a kívülről érkező ingerek belső feldolgozásának szabadságát – magyarázta a vajdasági Zenta középiskolájából magyarországi egyetemeken továbbtanuló fiatal, aki Szegedet – lelkisége miatt – második otthonának tekinti.
„… Nem vagyok magammal szabad, kezemen, lábamon lakat…” – folytatódik népdalunk 4. versszaka. A lakat mellett például a rács, az ellenőrző tekintet is a szabadság hiányának jelképe. E megközelítési mód komolykodását humorral oldotta, így mondott újat a már említett Korsós Brigitta, akinek „Most senki sem lát” című fotója mosolyra fakasztó, míg az „Illúzió” című képéről ránk mosolygó gyermekarc reményt kelt.
Fotósok formálták képpé az SZTE 21. Őszi Kulturális Fesztiválon, mint jelent számukra a szabadság. A néző a fényképekre pillantva ösztönzést kapott arra, hogy szabadjára engedje asszociációs képességét, hogy a gondolata szabadon szárnyaljon!
A szociofotó szerelmese
Müller Miklós, pontosabban a munkássága csúcspontjához Spanyolországban Nicolás Mullerként eljutó alkotó kiállításán – az orosházi születésű egykori szegedi joghallgatóból lett – fotóművész képein kívül 6, Szegedhez és Orosházához kötődő ifjú alkotó is bemutatkozhatott.
A szociofotó egyik legjelentősebb, magyar származású alkotójaként tartják nyilván Nicolás Mullert. Fényképei közül az irodalombarátok is jól ismerik az ifjú Radnóti Miklóst és Gyarmati Fannit szerelmes összefonódásban, napfürdőzés közben mutató fekete-fehér fotót. De szegedi egyetemi évei alatt olyan jeles személyiségekről is megörökített, mint például Ortutay Gyula, Buday György vagy Baróti Dezső.
A Szegedi Tudományegyetem 2016 szeptember végén kezdődött, októberben ezernyi színnel kibontakozó 21. Őszi Kulturális Fesztiváljának egyik záró programja volt november 3-án a Nicolás Müller kiállítás finisszázsa. A tárlat zárásaként mutatták be ugyanis a Tiszatáj legújabb számát, amelyet Müller-fotók illusztrálnak.
SZTEinfo – Újszászi Ilona
Fotók: Rómer János
