Kínában tartottak zongora mesterkurzust a ZMK oktatói

Az SZTE Zeneművészeti Kara az utóbbi években sikeresen növelte a karon tanuló Kínai Népköztársaságból érkező hallgatók számát, amivel együtt járt a kínai zeneművészeti felsőoktatási kapcsolatok kialakulása is. Ennek eredményeként kapott meghívást Dr. Zsigmond Zoltán tanszékvezető főiskolai docens és Dr. Zsigmondné dr. Pap Éva főiskolai docens a Hohhot Inner Mongolia Academy of Arts egyetemre zongora mesterkurzus megtartására. A mesterkurzus keretében nagysikerű szóló és négykezes zongoraestet is adtak az egyetem hallgatóiból, és a város műkedvelő polgáraiból álló közönségnek. Az SZTE ZMK oktatói 10 napot töltöttek Hohhot tartományi fővárosban 2016. július 16. és 25. között. Ott szerzett tapasztalatikról, élményeikről kérdeztük őket.

Hogy alakult ki a kapcsolat a szegedi és a kínai intézmény között?

Egy helyi főiskolai tanár kolléga, Surina, Szegeden tanult az SZTE Zeneművészeti Kar Zongora tanszékén és itt alakult ki kapcsolatunk. Próbáltuk segíteni beilleszkedését a számára szokatlan szakmai közegbe és a mindennapok problémáiban is mellette voltunk. Miután hazautazott, fenntartottuk vele interneten a kialakult jó viszonyt. Kitűnően megtanult magyarul, így remek szakmai tolmácsunk is volt a kurzusokon.

Milyen a megítélésük a kínai klasszikus hangszeres képzésről? Melyek a hazánktól eltérő sajátosságai?

A zene nyelve közmondásosan univerzális. A kurzusokon összesen mintegy 20 növendékkel foglalkoztunk, mindannyian jól felkészültek voltak, gondos tanári munka érződött rajtuk.

A képességeik változóak voltak, de a többség nagyon ügyes, és 6 növendék kimagaslóan szerepelt. Meglepő volt az az érdeklődés, tekintélytisztelet és nyitottság, ahogyan a tanítást fogadták valamint a kurzus és koncertjeink népes közönsége. Közel 1500 érdeklődő előtt szerepeltünk. Az itthonitól eltérő nézeteket inkább csak a barokk és a bécsi klasszikus stílus interpretálásánál érzékeltem, ezekben mi még egy kicsit szigorúbbak vagyunk.

Rengetegen tanulnak zongorázni, nagy a népszerűsége ennek a hangszernek. Előttünk néhány héttel Lang-Lang a világhírű zongoraművész szerepelt ugyanezen színpadon. Óriási az elismertsége. A szereplésünk helyszíne az Art College Performing Center kiváló akusztikájú terem, óriási leterheltséggel, és nemrég vásároltak bele egy vadonatúj Steinway koncertzongorát. A zongoraoktatásukban erős az orosz iskola hatása, a tanárok közül sokan ott tanultak, a tananyagban is sok igen nehéz orosz zongoradarabot használnak. Természetesen a klasszikus és modern kínai szerzők művei is szerepeltek, de ismerik és igen jól játszották Liszt műveit is.

Mi a véleményük a kínai hallgatók előadóművészi felkészültségéről? A mesterkurzus alatt mennyire tudták megvalósítani a kapott instrukciókat?

Hihetetlen az a rácsodálkozási képességük, amivel megközelítik az európai zenét. Végtelenül tiszta és természetes a zenei világuk. Persze azokban a művekben, ahol a zene jellegzetesen európai „gyötrelmeket” „önkínzást” vagy nagyon speciális asszociatív hátteret feltételez, attól tartok nem mindig voltam érthető a számukra. Ennek nyilván az eltérő életszemléletük és kulturális hátterük az oka. A hagyományos romantikus és a modern zene viszont rendkívül közel áll hozzájuk, ott úgy éreztem, hogy mindig nagyon „átment” az üzenetem.

Az út során mi volt a legmeghökkentőbb, legviccesebb élményük?

A kurzus idején a hallgatóság bekészített telefonokkal várta a bemutatással kísért instrukcióimat és – mint később megtudtam – perceken belül töltötték fel a helyi közösségi oldalra a videókat. Mulatságos volt, de kicsit ijesztő is. A másik különös élmény, hogy Kínának ezen a részén úgy tűnt, hogy európai származású emberek igen ritkán fordulnak meg. Valóságos szenzációt jelentett a megjelenésünk egy-egy plázában, étteremben. Elképzelhetetlen mennyiségű fotót készítettek rólunk, a gyerekek szaladtak utánunk, kiabáltak, ha akartuk volna, akkor sem tudtunk volna észrevétlenül elvegyülni a tömegben. Nagyon kedvesek voltak, és mi türelemmel viseltük a „csodálkozásukat”.

Meséljenek kicsit Hohhot-ról, a belső-mongóliai metropolisz pezsgéséről, gasztronómiáról egyedi szokásairól, a mindennapi élet különlegességeiről.

Hohhot belső Mongólia fővárosa megközelítőleg 3 milliós város. Magyarországról mintegy másfél nap repülőútra. Ottani méretekkel összehasonlítva nem túl nagy, de jelentős múlttal rendelkező és láthatóan dinamikusan fejlődő regionális központ. A tengerszint feletti magassága 1000 méter felett van. A magaslati fekvése és az északon elterülő Mongólia, valamint Szibéria sajátos klímát hoz létre. Szerencsére a rövid és kellemes nyári időszakban mehettünk erre a látogatásra, a telek eléggé zordak arrafelé.

Vendéglátóink kedvessége, gondoskodása minden várakozásunkat felülmúlta. Kiváló körülmények között pihenhettünk, készülhettünk sűrű programunk feladataira. Egyfajta gasztronómiai túrának is felfoghattuk utunkat, mivel közel 60 féle kínai, mongol és koreai ételt kóstolhattunk egy hét alatt. A harmadik naptól már könnyen ettünk pálcával, addig szokatlan volt, de az éhség nagyúr és ilyenkor gyorsan tanul az ember. A város forgalma és a közlekedési szokások egyaránt megdöbbentőek voltak számunkra. A tömeg és a forgalom áttekinthetetlennek tűnt, csak úgy, mint a helyi KRESZ igen laza kezelése. Szerencsére a kurzus és a koncertek helyszínén semmit nem éreztünk a külvilág forgatagából.

A nagyvárosi élet pörgése mellett találkoztak a helyi folklór sajátosságaival, a város történelmi gyökereivel?

A város népességének 8%-a mongol, de a kulturális szokásaik igen erősen hatnak a többi népcsoportra is. Érdekes, hogy a várost még Dzsingisz kán alapította, a neve Zöld Várost jelent. A búcsúdélutánon részt vettünk vendéglátóinkkal egy hagyományos mongol pusztai kiránduláson és ebéden egy jurtában, ahol megismerhettük a helyi konyha különlegességeit, szokásaikat.

Szöveg és fotó: SZTE ZMK