Bezár

SZTE Magazin

Az_eddigi_legnagyobb_erteku_iskolafejlesztes_valosult_meg_az_SZTE_gyakorlo_intezmenyeiben

Az eddigi legnagyobb értékű iskolafejlesztés valósult meg az SZTE gyakorló intézményeiben

Az eddigi legnagyobb értékű iskolafejlesztés valósult meg az SZTE gyakorló intézményeiben

2023. december 05.
5 perc

Az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola és az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskola infrastruktúráját és eszközparkját fejlesztette majdnem 1 milliárd forintból az egyetem.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Ünnepélyes keretek között zártak le két felújítási projektet 2023. december ötödikén a Szegedi Tudományegyetemen. A két gyakorló iskola modernizálása jelentős területeken emelte az oktatás színvonalát az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskolában és az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában. A két projekt disszeminációs rendezvényének első részét az SZTE rektori épületében tartották, amelyen az egyetem vezetői és az iskolák igazgatói is részt vettek.

Az_eddigi_legnagyobb_erteku_iskolafejlesztes_valosult_meg_az_SZTE_gyakorlo_intezmenyeiben


Az oktatás továbbra is fontos misszió

Prof. Dr. Rovó László, az SZTE rektora a megnyitón arról beszélt, hogy a felújítás számára személyes tartalommal is bír, mert az SZTE Gyakorló Gimnáziumban érettségizett és gyermekei is ezekbe az iskolákba járnak.

rl

A Klebelsberg Kuno által elképzelt, országos jelentőségű tudásbázis megteremtésén dolgozunk mi is. Ezért a gyógyítás és a kutatás mellett természetesen legalapvetőbb feladatunk, az oktatás továbbra is kiemelkedően fontos missziónk. Folyamatosan modernizáljuk képzéseinket, valamint az oktatási infrastruktúránkat is. Köszönöm mindenkinek, aki részt vett benne, kiemelten Kancellár Asszonyét, aki nélkül nem valósulhatott volna meg a beruházás. Most tartalommal kell megtölteni a projekt során elért modernizációt és arra kell törekedni, hogy iskoláink az őket megillető, előkelő pozíciókban legyenek az országos rangsorokban – mondta el a rektor.

efop1

A beruházással jelentősen javultak a feltételek az intézményben a gyakorló tanításon részt vevő tanítók, tanár szakos hallgatók, pedagógusok és diákok számára is.

Az SZTE folyamatosan fejleszti iskoláit

Dr. Fendler Judit kancellár kiemelte, hogy a beruházás nem indult könnyen, de kitartó munkával és az irányító hatóság segítségével mégis megvalósulhatott, sőt a lehető legtöbbet sikerült kihozni belőle. A Szegedi Tudományegyetem saját forrásból is igyekszik fejleszteni a gyakorló iskoláit annak érdekében, hogy a lehető legtöbbet tudja nyújtani a pedagógusoknak, a pedagógusnak készülő hallgatóknak és a diákoknak is. A kancellár beszédében kiemelte, hogy a projekt célja az volt, hogy a pedagógushallgatók számára tudásalapú, társadalmi és gazdasági környezethez illeszkedő, európai és globális értelemben véve is versenyképes szolgáltatásokat tudjanak nyújtani.

fj

 

Új bútorok, új eszközök, modernebb tornaterem és tantermek

Az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola fejlesztéseinek bemutatása során Dr. Dobi János igazgató kiemelte, hogy a mintegy 500 millió forint európai uniós támogatás segítségével részben megvalósult az iskolaépület korszerűsítése, új bútorzatot és eszközöket vásároltak és szereltek fel a fejlesztésben érintett tantermekben, illetve modernizálták a mindennapos testnevelés és a közösségi élet színtereit. A pályázati támogatásnak köszönhetően bővült az elektronikus tananyagok használatához szükséges eszközpark és kiépítésre került a szélessávú internetelérés is. A természettudományos és IT tantárgyak naprakész oktatásához a pedagógiai és IT-eszközök beszerzése mellett megtörtént a cyber és robotika termek bebútorozása és felszerelése is.

dj

Az infrastrukturális fejlesztés során a parkettaburkolatok helyenkénti javítása, a két tornateremben a parkettaburkolat cseréje és a pincehelyiségek oldalfalainak kijavítása valósult meg, illetve a gimnáziumi épület egy kisebb tető szakaszán is felújítási munkákat végeztek el.

Vonzóbbá tehető a pedagógusi pálya

Az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája, Napközi Otthonos Óvodája fejlesztéseit Dr. Zsigriné Dr. Sejtes Györgyi igazgató mutatta be. Elmondta, hogy a pedagógusképzés és a gyakorlatorientált képzések színvonalának növelése érdekében a Szegedi Tudományegyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem közös konzorciumi projektet valósított meg három gyakorló iskolában, melynek célja az infrastruktúra és eszközállomány fejlesztés volt az érintett intézményekben. A fejlesztés célja a hallgatók és a diákok tanulási környezetének infrastrukturális javítása, a mindennapi és a gyakorlati oktatáshoz szükséges modern oktatási technológia fejlesztése, amely lehetőséget teremt a NAT kulcskompetenciák beépítésére a tanítási gyakorlatba.

sgy

A minőségi neveléshez-oktatáshoz és a pedagógusképzéshez illeszkedő feladatellátási helyek modernizálása, kialakítása által vonzóbbá tehető a fiatalok számára a pedagógusi pálya, amely közvetlenül hozzájárul a pedagógus utánpótlás biztosításához, ezzel csökkentve a pedagógushiányt. A projekt eredményeként a gyakorlótanításon résztvevő tanító és tanár szakos hallgatók, pedagógusok és a diákok számára jelentősen javultak a tanítás és a tanulás feltételei. A minőségi tanulási környezet megteremtése magában foglalta a megfelelő állapotú eszközpark beszerzését, a gyakorlati képzést szolgáló helyiségek felújítását, valamint a korszerű berendezését is. Az intézmények fejlesztése kiváló lehetőséget teremtett arra, hogy a jól működő, a modern kor nevelési és oktatási elvárásainak megfelelő, hatékony oktatástechnológiai eszközparkkal felszerelt infrastruktúrájú intézményekben a jövő pedagógusainak gyakorlati képzése ideális környezetben folyhasson.

efop2

A rektori épületben elhangzott prezentációk után a rendezvény a gyakorló iskolákban szakmai programmal folytatódott, ahol Prof. Dr. Gellén Klára, az SZTE oktatási rektorhelyettese köszöntötte a résztvevőket. A rektorhelyettessel a felújításról szóló, hosszabb interjú itt olvasható.

A folytatásban zenei és szakmai programok tették emlékezetessé az egyetem történetében is jelentős fejlesztési beruházás zárását. A résztvevők a délután során bepillantást nyerhettek plenáris tanórákba, majd a rendezvény állófogadással egybekötött kötetlen szakmai beszélgetéssel zárult az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola dísztermében.


Zentai_Peter_Galeriaja_-_EFOP

Zentai Péter galériája az eseményről

Az EFOP-4.2.3-22-2022-00006 azonosítószámú „Az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola infrastrukturális fejlesztése” című projekt és az EFOP-4.2.3-22-2022-00007 azonosítószámú „Komplex infrastruktúra és eszközállomány fejlesztés az SZTE és az ELTE gyakorló iskoláiban” című, az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium és az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium konzorciumában megvalósuló projektekről itt és itt olvasható részletesebb tájékoztatás.

SZTEinfo

Fotó: Kovács-Jerney Ádám

(Cikkünk hamarosan képgalériával frissül.)

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek