Kölcsey-díjat kapott az SZTE szakorvosa

- Hogyan élte meg, hogy Kölcsey-éremben részesült?

- Az első reakcióm értelemszerűen a meglepődés és az öröm volt. Ezt követte a felismerés, hogy igen megtisztelő gesztus ez a várostól. Egy alkotóművésznek alapvetően fontosak a különböző elismerések, hiszen ezek egyrészről megerősítései annak, hogy amit csinál, azt a társadalmi közeg elfogadja, részének érzi, másrészről örömmel tölti el, ha a munkásságát akár társadalmi, akár szakmai szinten méltónak tartják különböző díjakra. Az ilyen elismerések és a publikációk is hasonlóak: ilyenkor érzi azt az ember, hogy a művei élnek.

- Mit gondol, mivel érdemelte ki a díjat?

- Ezt a kurátorok tudják igazán biztosan megmondani. A művészeti tevékenységemért. 2007 óta rendszeresen publikálok országos szépirodalmi folyóiratokban, antológiákban, eddig négy önálló könyvem jelent meg, Faludy-díjjal, Móricz Ösztöndíjjal, a Nemzeti Kulturális Alap és Szeged Város alkotói díjaival jutalmazták eddig a munkásságom.

- Ha jól tudom, akkor a felmenői között több orvos is ismeretes, akkor ön, most elsősorban orvos vagy költő?

- Ezt a kérdést számos alkalommal feltették, felteszik nekem, amit teljes mértékben megértek, hiszen időnként a szépírók között kicsit orvosnak, az orvosok között kicsit szépírónak érzem magam. Az orvosi hivatásom is több összetételű, gyakorló pszichiáterként a mindennapi betegellátásban, a Klinika adjunktusaként az oktatásban, és a kutatásban is részt veszek. Ennek azért van jelentősége, mert a tudományos- és az alkotóművészeti munkának a hasonlóságai ágyaznak meg leginkább ennek a kérdésnek, ugyanis a gyakorló orvosi hivatás egy olyan polgári foglalkozás, ami érdemben – legalábbis számomra – az alkotótevékenységet kevésbé befolyásolja. Ennek ellenére, ahogy azt említettem a kutatótevékenységnek bizonyos aktusai jelentősen hasonlóak és egyben különbözőek is, emiatt nagy hatást gyakorolnak az alkotótevékenységre. Emiatt időszakosan az egyik terhére félre kell tenni a másikat. De összefoglalva a kérdésre a válaszom egyértelmű: elsősorban mindkettő.

- Vannak, voltak-e szakmai mintaképei az írásban?

- Mondjuk úgy, vannak kedvenceim és voltak szerzők, akik jelentős hatást gyakoroltak rám a pályám kezdetén, úgy, mint Pilinszky János vagy Radnóti Miklós. Az aktuális „kedvencek” mindig változnak, jelenleg elsősorban az Ibériai-félsziget irodalma foglalkoztat és köti le az olvasói figyelmem.

- Mit tanácsolna azoknak, akik tehetségesek, milyen úton induljanak el?

- Úgy látom, illetve anno én is úgy láttam, hogy a magyar szépirodalmi folyóiratok szerkesztőinek zöme tehetségnevelés szintjén is foglalkozik a beérkező szerzők műveivel, illetve a szerzőkkel. Elsősorban azt tanácsolnám, hogy bátran küldjenek írásokat a különböző folyóiratoknak. Másodsorban a bizonyos írószervezetek, folyóiratok köré csoportosult szerzők, szerkesztők által szervezett irodalmi táborokon, eseményeken, kurzusokon való részvétel jelentős segítséget nyújthat. És nem utolsósorban a legfontosabb út az olvasás. Mind a nemzetközi, mind a hazai szépirodalom intenzív és értő olvasása tanítja a szépírót.

- Hogyan segítette költői útját az SZTE?

- Erre nehéz válaszolni. Azt mondanám, hogy mindig voltak olyan tényezők, amelyek direkt és indirekt módon hozzátettek, segítették a költészeti tevékenységem. A Faludy-díj, amit alig húsz évesen kaptam jelentős elismerésnek számított és számít, illetve igen nagy motivációt adott a későbbiekre nézve. Másrészről, a korábban megválaszoltakra is utalva a tudományos világ megismerése, amiben jelentős szerepe volt az Élettani Intézet egykori tanszékvezetőjének Jancsó Professzor Úrnak. A „Jancsó laborban” töltött évek alatt Jancsó Professzor Úrtól és Sántha Tanár Úrtól a doktori disszertáció javítása, áttekintése és az azt megelőző kutatómunka során olyan kultúrtörténeti, művészeti és természetesen tudományos ismereteket kaptam, amelyek a mai napig meghatározzák a hozzáállásomat nagyon sok kérdéshez.

SZTEinfo – Kovács – Jerney Ádám

Fotó forrása: Lázár Bence András