Bezár

SZTE Magazin

szteszedeakjo

Kiemelt szerepben a hallgatók a Naturtex-SZTE-Szedeákban

Kiemelt szerepben a hallgatók a Naturtex-SZTE-Szedeákban

2022. március 23.
3 perc

A magyar játékosok pályán töltött perceit figyelembe véve csak két csapat előzi meg a szegedieket. Ebben komoly szerepe van a Szegedi Tudományegyetem hallgatóinak, akik közül többen U-23-as válogatottak is. Jelenleg Balogh Szilárd, Keller Iván, Kerpel-Fronius Balázs, Polányi Kristóf és Tráser Nándor tagjai az élvonalbeli kosárlabda csapatnak az SZTE hallgatói közül.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Egy fordulóval az alapszakasz vége előtt eldőlt, hogy a középházban folytatja a Naturtex-SZTE-Szedeák, amely a folytatásban tovább küzdhet a rájátszásbeli szereplésért. Az elmúlt 12 évben mindig kiemelt szerepet kaptak a magyar játékosok a Szedeákban. Huszonöt meccs után közel ötvenszázalékos mérleggel, 12 győzelemmel és 13 vereséggel áll az NB I/A csoportjában a Naturtex-SZTE-Szedeák, amely így a középházban küzdhet majd a rájátszásbeli helyek valamelyikéért. Az idény eddigi szakaszát Kardos Péter, a klub elnöke értékelte.

– A tavaly megszerzett bronz­érem után tisztában voltunk azzal, hogy idén még nehezebb dolgunk lesz. Egyrészt mert a csapattal szembeni elvárások megnőttek, másrészt mert a magyar bajnokság évről évre erősebb és kiegyensúlyozottabb, egyáltalán nem könnyű jó eredményt elérni, erre azok a klubok szolgáltatnak példát, amelyek nálunk nagyobb költségvetéssel működnek, mégis mögöttünk helyezkednek el a tabellán. Ezek után különösen örömteli, hogy versenyben va­­gyunk a rájátszásért, és ebben az idényben is sikerült bravúrokat véghez vinnünk, gondoljunk többek között a Szolnok elleni sikerre vagy a Debrecen elleni kettős győzelemre – összegzett Kardos Péter, a klub elnöke.

A Szegedi Tudományegyetemet Balogh Szilárd, Keller Iván, Kerpel-Fronius Balázs, Polányi Kristóf és Tráser Nándor képviseli az élvonalban szereplő együttesben.

-A nemzetközi kupaszereplés komoly változás volt a csapat életében. Nagyon örülünk, hogy ebben részt tudtunk venni, nem kell szégyenkeznünk az eredményeink miatt, hiszen megszereztük a klubtörténelem első nemzetközi győzelmét. Nem csak ez az oka annak, de a szezon eleje nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. A kitűzött cél egy erős középcsapat kialakítása volt idén. Sok hullámvölgyön vagyunk túl, ezeket átvészeltük, és ott vagyunk a középházban, reális esélyünk van arra, hogy odaérjünk a rájátszásra. A Szedeák életében az, hogy zsinórban két évben ott lennénk a play-offban, hatalmas siker lenne. Ugyanakkor úgy érzem, az idei évben az is sikernek mondható, hogy ebben a kiegyenlített mezőnyben ott vagyunk a középházban. Voltak problémáink, és a legtöbb csapattal ellentétben nálunk négy légiós van, viszont én nagyon örülök, hogy több szerepet kapnak a magyar játékosok. Azt érzem, a fiataljaink is sokat tudtak fejlődni az idei szezonban. Jónak érzem az irányt, igyekszünk bejutni a legjobb nyolc csapat közé – mondta Kerpel-Fronius Balázs, a Szedeák csapatkapitánya, a Szegedi Tudományegyetem szociológia szakos hallgatója.

A csapat az eredményeket úgy éri el, hogy a 2010-es feljutáskor megfogalmazott alapelveket az elmúlt 12 évben egyetlen pillanatig sem adta fel.

– Ebben a szezonban a külön klasszist képviselő Falco mellett a Szedeák az egyetlen klub, amely a bajnokság kezdete óta a megengedett öt külföldi játékos helyett csak négy légióst foglalkoztat, és a statisztikák szerint az NB I. mezőnyében csak a Falcóban és az Albában töltenek több időt a magyar játékosok a pályán, mint nálunk. Ugyancsak büszkék lehetünk arra, hogy nekünk az U23-as szabály miatt nem kellett máshonnan „vadásznunk” az élvonalban bevethető fiatal játékosokat, Balogh Szilárd, Polányi Kristóf és Szatmári Zsombor személyében olyan egyetemista U23-as kosarasaink vannak, akik a Szedeákban nőttek fel, és az A csoportban is kiválóan megállják a helyüket. Arról már nem is beszélve, hogy a csapatunkat két tősgyökeres szegedi edző, Simándi Árpád és Kiss Zsolt irányítja, márpedig a hazai meccseink nézőszáma és hangulata jól mutatja, hogy a közönség egyre inkább értékeli a szegediséget és a helyi értékeink megbecsülését. Ter­­mészetesen azon leszünk, hogy a folytatásban is szép győzelmekkel háláljuk meg a szurkolók támogatását– zárta Kardos Péter.

 

SZTEinfo

Fotó:Naturtex-SZTE-Szedeák,/Faragó Imre

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek