SZTE magazin

weboldal_nyito_harangozoattila

A hónap Alma Mater tagja: Dr. Harangozó Attila

Dr. Harangozó Attila, az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettese, 2021. április 1-től pedig a Kúria bírája, aki a kilencvenes évek elején a Szegedi Tudományegyetem jogi karának hallgatója volt. Kapcsolata az SZTE-vel azóta is szoros: oktatóként és az Alumni Mentorprogram mentoraként, aktívan támogatja a hallgatókat pályájuk indulásában, céljaik elérésében.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Dr. Harangozó Attilával bírói munkájáról, pályaválasztásról, mentorságról és az életében betöltött különböző szerepekről is beszélgettünk.


- Miért választotta a jogi pályát?


- Édesapám baráti körében nagyon sok gyakorló jogász volt a nyolcvanas évek közepén. Abban az időben a jog egy speciális terület volt, nem szőtte át az akkori rendszerre jellemző ideológia. Az ügyvédek lubickoltak ebben a szellemi frissességben, szabadságban és ez nagyon pezsgő, imponáló világ volt számomra. A legjobban az vonzott benne, hogy úgy éreztem, ezen a területen úgy maradhatnak önállóak az emberek, hogy közben a közösséghez tartozás érzése is jelen van. Ügyvédként saját magadat adva tudsz másoknak is segíteni. Amikor 1991-ben bekerültem az egyetemre, ez hajtott, motivált leginkább.

Azóta átalakult a magyar jogász társadalom összetétele, struktúrája. A zárt ügyvédi közösség, ami korábban működött, kinyílt, ami alapvetően egy nagyon jó folyamat; ugyanakkor az a kis varázslatos világ – ami egy nyilvánvalóan általam idealizált kép volt – gyakorlatilag megszűnt létezni. Először ügyvédjelöltként helyezkedtem el, ekkor láttam meg, hogy az a világ egy kicsit más, mint ahogyan azt elképzeltem. Akkoriban sok nagyszerű oktató tanított, akik bírók is voltak, és úgy éreztem, ezt is ki szeretném próbálni. Fél év ügyvédjelöltség után jelentkeztem a bíróságra és felvettek. Azóta itt vagyok.


- Hogy érezte magát a szegedi egyetemen, hogyan emlékszik vissza ezekre az évekre?


- Ahogy említettem, én 1991-ben kezdtem az egyetemet, tehát a rendszerváltás utáni első évfolyamhoz tartoztam. És bár minden korszaknak meg van a saját történelmi sajátossága, azért az biztos, hogy ez egy tényleg egy nagyon egyedi időszak volt – a struktúra, ami a régi rendszerben kialakult és egyébként egy stabil és jó minőségű oktatást nyújtott, felborult: tantárgyak szűntek meg és jöttek létre, a jogállamisággal összefüggésben szinte minden megváltozott. Ezen átalakulás részesei voltunk hallgatóként. Az oktatóink egy részén az érződött, hogy motorjai voltak a változásoknak, míg mások, bár nem politikai értelemben, de maradni szerettek volna a korábbi hagyományoknál, mert úgy gondolták, hogy azok az értékek, amelyeket elért az egyetem, tértől és időtől függetlenedni tudnak. Nagyon jó oktatóink voltak, akik gondolkodni akartak megtanítani minket, nem csak a tananyag nyers visszakérdezésén volt a hangsúly. Azt vallom, hogy az a jó, ha egy hallgató nem azért ül be egy órára, mert muszáj, vagy kell az a két kredit, hanem azért, mert számára is fontos az az adott témakör, amiről szó esik.


- Mit képvisel mentorként? Miért vesz részt az Alumni Mentorprogramban?


- Amikor én voltam egyetemista, az egyetem egyetlen nagy hiányossága volt az, hogy a jog, bár egy alkalmazott tudomány, tényleges gyakorlati oktatás nem kapcsolódott a képzéshez. Ez azóta jelentősen változott, vannak szimulációs termek, különböző programok. Nekem ez hiányzott a legjobban egyetemistaként. Amikor elválltaltam az Alumni Mentorprogramot, az a motiváció munkálkodott bennem, hogy azt, ami nekünk nem volt meg régen, meg tudjam adni az új generációknak. Sok kollégám is nyitott volt arra, hogy foglalkozzon a hallgatókkal, akik hasznos munkát tudnak végezni a bíróságon – és ezt nagyon élvezik! Magyarországon még nincs igazi hagyománya annak, hogy a hallgatókat kollégaként kezeljük egy olyan munkahelyen, ahol végzettséget igénylő feladatot kell ellátni. A bíróságon tulajdonképpen megelőlegezzük nekik ezt a bizalmat, és ez nagyon sokat jelent nekik! A legtöbb feladatban szinte jobban odafigyelnek, mint mi, nagyon komolyan veszik azokat. Ez azért is jó, mert később, amikor majd bemennek egy állásinterjúra, meglesz az a kellő hitük és önbizalmuk, hogy el tudják látni a feladataikat. A rutin ebben nagyon sokat segít. És természetesen a munkáltatók is nagyobb bizalommal vannak irántuk, hiszen ha már valaki egyszer nálunk megfelelt és írtunk róla egy jó ajánlást, az valószínűleg abban az adott munkakörben is jól fog teljesíteni.


- Milyen értékeket tart fontosnak bíróként?


- Amikor eldöntöttem, hogy bíró leszek, az a motiváció munkálkodott bennem, ami az ügyvédi terveimre is vonatkozott: hogy szeretném a szakmát nagyon tisztán, érthetően és logikusan csinálni. Nálunk nagyon fontos az objektivitás, de közben a szubjektivitás is jelen van. Szerintem bíróként nagyon fontos, hogy sikerüljön megtartani a közérthetőséget, átláthatóságot és hogy emberi hangon, nyugodtan, mindenki számára követhetően tudjunk megszólalni. A bíróságoknak persze valahol mindig meg fog maradni ez az „elefántcsonttorony” jellege, de ezt meg kell próbálni óvatosan lebontani, sok-sok lépcsővel végül érthetővé tenni mindenki számára. Nagyon szeretem a bírói munkának azt a szépségét, hogy még a legbonyolultabb jogi problémákra is tudunk megoldást találni, azokat együtt kibogozni a kollégáimmal.


- Jelenthet nyomást a közvélemény egy-egy üggyel kapcsolatosan?


- Fontos azt leszögezni, hogy abszolút jó döntés nincs, mindig lesznek emberek, akik szerint egy döntés helytelen. Nézzük például azt, hogy hogyan készítünk túrós csuszát: jól meg kell főzni a tésztát, vagy sem? Felkeverjük-e a tejfölt, mielőtt rárakjuk? A tepertő a bőrében süljön meg, vagy anélkül? Ha erről megkérdezünk sokakat, nem lesz két ember, aki ugyanúgy fogja elmondani, mindenki a saját verziójára esküszik. Aztán jó esetben elfogadja a másik verzióját is, rosszabb esetben nem. Valahogy így van ez a bírói döntések meghozatalakor is, olyan ítélet még nem született, amivel maradéktalanul mindenki egyet értett volna. A bírói lét alapvetően egy önálló munka és a bírónak kétféle látásmódja van: a direkt és a perifériás látás. A direkt látással látjuk, hogy merre megyünk, a perifériással meg nagyjából lekövetjük a környezetünket. A társadalmi igények, reakciók természetesen ott vannak és mi sem vagyunk függetlenek a társadalomtól, a részesei vagyunk, sőt, a közösség érdekében hozzuk meg a döntéseinket is. Ugyanakkor, ha Barabás és Jézus történetére tekintünk, láthatjuk, mi sülhet ki abból, ha a hatalom pontosan leköveti a tömeg akaratát. Nekünk, bíróknak, van egy dogmatikánk, ami mentén stabilan, biztosan, kikezdhetetlenül tudunk dolgozni; és úgy gondolom, első sorban ezzel, a direkt látással kell néznünk az ügyeinkre.


- Min múlik az, hogy a jogi pályán belül kiből, mi lesz? Milyen képességekkel kell rendelkeznie egy hallgatónak, hogy jó bíró lehessen belőle?


- Szerintem a magyar felsőoktatás egyik legnagyobb problémája jelenleg, hogy ezek a fontos döntések nagyon sokszor szinte pillanatnyi benyomásokon, élményeken múlnak – például az, hogy valaki valóban jó jogász, ügyvéd, bíró lesz-e, csak akkor derül ki, amikor már ott van az adott helyzetben, munkahelyen. Rendkívül becsülendő a szegedi jogi kar elmúlt 10-15 évében, hogy nagyon sok szimulációs helyzetet teremtenek, akár szemináriumokon, akár az Alma Mater Mentorprogramon keresztül – ilyenkor ugyanis a hallgatók ténylegesen megláthatják, hogy mi az, ami működik náluk, és mi az, ami nem. Amikor a hallgatókat a Mentorprogramon keresztül közelről látjuk, általában meg tudjuk mondani, hogy megvannak-e azok az erősségek bennük, amelyek a bírói pályához szükségesek. Ilyen például az a tulajdonság, hogy az ember tudja magáról, hogy el akar és el is tud dönteni egy ügyet. Több olyan kollégám is volt, akik azért hagyták ott a szakmát, mert egyszerűen döntésképtelenek voltak. A másik nagyon fontos tulajdonság az empátia. Egy bírónak sok olyan ügyben kell megnyilvánulnia, amik a hétköznapi életben nem igen szokványosak: lopás, csalás, házassági bontóper, gyermektartásdíj fizetés. Az ilyen nehéz helyzetekben pedig az emberek nem feltétlenül a személyiségük legegyüttműködőbb, legelfogadóbb oldalait mutatják meg. Nálunk sok a vita, jogvita, ezeket tudni kell jól kezelni. Akit mondjuk zavar az, hogy egymásnak ellent mondó emberekkel kell dolgozni, túlságosan hatása alá kerül a negatív érzelmeknek, az nem lesz egy jó bíró. Nekünk alapvetően mindig értelmi alapú munkát kell végezni és racionálisan megközelíteni a dolgokat – amellett, hogy empátiával valamennyi érzelmet is be kell engedni, hiszen ezekkel lesz a lehető legteljesebb egy adott ügyről alkotott képünk. Ez nem egyszerű, viszont nagyon fontos, hogy egy bíró így tudjon viszonyulni a munkájához.


- Ön egyszerre bíró, oktató, mentor, családapa. Hogy érnek össze ezek a szerepek?


- Azt gondolom, hogy az ember a hivatásának nem lehet az áldozata, ugyanakkor nem engedheti meg azt sem, hogy amit egész nap csinál, ne szeresse. Sok hivatásnál látom azt, hogy az adott ember nem tudja a családját megóvni a munkájától – például egy büntető bíró, aki napi két-három üggyel dolgozik, aztán hazamegy és egész este bűnözőkről beszél. Ez így nem jó. Én sem feltételezhetem a gyerekeimről, hogy kábítószert rejtegetnek, adót csalnak, vagy emberölés előkészületében gondolkodnak, még ha ilyen történetekkel is találkozom nap, mint nap. Ezeket muszáj bent hagyni a munkahelyen. Úgy kell ezt elképzelni, mint amikor az ember elmegy a könyvtárba, az ügyek ott vannak a polcon – nagyon izgalmasak; de elmegyek, elolvasom, és aztán visszarakom, semmiképpen nem viszem haza. És ugyanígy fordítva is fontos a szétválasztás, annál ugyanis nincs is rosszabb, mint amikor egy bíró ki van égve. Mi, amikor bemegyünk a tárgyalóterembe, olyan emberekkel találkozunk, akik valószínűleg életükben először és utoljára vannak ott. Az élményt, amit adunk, az állam nevében adjuk, nem a jó napunkat, rossz napunkat, utálatunkat vagy szeretetünket kell közvetíteni, hanem objektíven, teljes figyelemmel, a dolgokat a lehető legtisztábban látva kell megnyilvánulnunk. Ennél a hivatásnál a legfontosabb az, hogy az ember már az elején kialakítsa a hitvallását, ars poeticáját, válaszoljon arra a kérdésre, hogy miért is vagyok itt, mit akarok elérni. Ha ez nincs meg, csak sodródok az ügyekkel és a helyzetekkel, akkor a döntéseim sem lesznek jók. Igazán jól dönteni akkor tudok, ha a közbülső folyamatokat is én irányítom, és a döntéseim azokat a célokat érik el, amiket belülről is igazán fontosnak tartok.

 

 

SZTEinfo - Kósa Boglárka

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Letöltés



SZEM_boritoSZEM_angol
AMM_kulonszamAlmaMater_Magazin_2019_tel
SZTEminarium_cimlapSZEM_klinika_2020_01