Bezár

SZTE Magazin

vr_nyito

Fontos környezetvédelmi testület élén az SZTE alumnusa, Veprik Róbert

Fontos környezetvédelmi testület élén az SZTE alumnusa, Veprik Róbert

2021. május 28.
3 perc

32 éve, ezen a napon nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt a Szegedi Vadaspark. Ebből az alkalomból kérdeztük az intézmény igazgatóját. Veprik Róbert a Szegedi Tudományegyetemen diplomázott biológia-környezetvédelem szakon, majd Hódmezővásárhelyen, agrár területen képezte tovább magát. Az egyetemen szerzett tudást és kapcsolatrendszert folyamatosan hasznosítja, nemcsak a Vadasparkban, ahol 22 éve dolgozik, de legújabb szerepkörében is, a Nemzeti Állatvédelmi Tanács elnökeként.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Igazi szegedi lokálpatrióta Veprik Róbert, hiszen a városban született, itt végezte tanulmányait és már több, mint két évtizede dolgozik a Szegedi Vadasparkban. Tizenhárom éves kora óta tudja, hogy a természettel, a természetvédelemmel és a madarakkal szeretne foglalkozni és azóta ezen az úton halad. Esetében az álmok és a hívatás összefonódott és a mindennapjait is ennek szellemében éli. Ennek a hívatástudatnak köszönhetően felvételizett a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolára, biológia-környezetvédelem szakra.


- Nagyon szerettem oda járni, kiváló csoporttársaim és oktatóim voltak. A „nagy öregek” nemcsak a biológiát és a környezetvédelmet tanították meg nekünk, hanem egyfajta életszemléletet is átadtak. A tanári szakma nagyon fontos, és mint minden munkát, csak hittel érdemes végezni. Ez talán a legfontosabb, amit tanultam főiskolásként és ez máig meghatározza az életvitelem – mondta el főiskolai éveiről a Vadaspark igazgatója.


Eredeti végzettségét, a tanítást, óraadóként volt alkalma gyakorolni. A szemléletformálás fontos része a munkájának. Legnagobb sikerei között tartja számon, amikor fogyatékkal élő gyermekek számára sikerült átadni tudását és tágítani a kicsik világnézetét, ismereteit. Éppen most dolgoztak ki egy óvodásoknak szóló ismeretanyagot, amelyben egy kutya sorsán keresztül mutatják be a legkisebbeknek, a felelős állattartást – tudtuk meg az SZTE alumnusától.


Veprik Róbert áprilisban 5 évre szóló kinevezést kapott a Nemzeti Állatvédelmi Tanács elnöki pozíciójára. A testület tovább viszi azokat az alapvető célokat, amelyeket elődje, az Országos Állatvédelmi és Állatjóléti Tanács is a zászlajára tűzött, de új összetételében hatékonyabban tudja ellátni feladatát. Mivel döntéshozók ülnek a bizottságban, így könnyebb végig vinni például egy-egy jogszabályalkotási folyamatot. A cél az állatok védelme és jólétük körülményeinek megteremtése, illetve ezek jogszabályi környezetének megteremtése, az állatvédő civil szervezetek összefogása - indokolta az új testület létrejöttét az elnök. A bűnmegelőzésben és bűnüldözésben szerzett tapasztalatai a Tanács vezetésében is komoly segítséget jelenthetnek, hiszen az SZTE alumnusa évek óta a rendőrség természetvédelmi és vadgazdálkodási szakértője. Főleg olyan esetekben kérik ki a véleményét, amikor például a határon akarnak átcsempészni védett, ritka állatokat. Többször elismerték edukációs területen végzett munkáját is, amelynek alapja az oktatás, ismeretterjesztés, olyan programokkal, mint a Vadasparkban jelenleg is futó „Zöld Járőr”. 2015-ben, a Földművelésügyi Minisztériumtól Pro Natura emlékplakettet kapott,  amellyel a természetvédelem területén végzett munkáját ismerték el.


vr_vadaspark


A másik több évtizedes hobbija, ami tudományos tevékenység is egyben, a madárgyűrűzés. A Vadasparkban 17 éve működő állatmentő központ évről évre fejlődik és volt már rá példa, hogy itt, fiókaként megmentett és felnevelt, meggyűrűzött madarak bukkantak fel Izraelben vagy Magyarország távoli pontjain.


A Vadaspark legfontosabb feladatai – természetvédelem, oktatás, kutatás, szórakoztatás – bőven adnak lehetőséget az egyetemmel való együttműködésre. A Szegedi Tudományegyetem hallgatói közül évről-évre sokan választják szakdolgozatuk témájául a Vadasparkot, az ott élő állatokat és komoly sikereket érnek el az Országos Tudományos Diákköri Konferenciákon is olyan prezentációk, amelyek kapcsolódnak a szegedi állatkerthez.


Veprik Róbert gyerekkori álma volt, hogy Nemzeti Parkban dolgozzon. Az elmúlt 22 évben már többször keresték hazai és külföldi Nemzeti Parkok és Állatkertek, de mindig nemet mondott, mert úgy érzi, még itt, Szegeden kell megvalósítania néhány álmát. A lokálpatriotizmust lánya viszi tovább. Adél, a Szegedi Tudományegyetemen elsőéves gyógytornász hallgató, aki édesapja elmondása szerint, sokat kap az egyetemtől: az SZTE-n újra felfedezte a tanulás örömét és azon is gondolkodik, hogy régi álmát, az orvosi pályát is újra megcélozza. 


SZTEinfo - Lévai Ferenc

Fotó: Szegedi Vadaspark

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek