Bezár

SZTE Magazin

rost_gergely_nyito

Mit mond a matematika a COVID-19 világjárványról?

Mit mond a matematika a COVID-19 világjárványról?

2020. november 04.
2 perc

Dr. Röst Gergely, a Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézetének sztármatematikusa tartott előadást a szegedi Dugonics Társaság rendezvénysorozatán a COVID-19 világjárvány globális, országos és városi szintű helyzetéről.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Tudományegyetemen 2008-ban kezdtek járványmodellezéssel foglalkozni. Ebből a kezdeményezésből született meg a ma már 12 kutató alkotja az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar Bolyai Intézetében, a Járványmatematikai Modellező és Epidemiológiai Elemző Munkacsoportot, melynek vezetője az SZTE matematikusa, Dr. Röst Gergely.


Az ebola több országban történő megjelenésekor kezdett el a kutatócsoport az utazási hálózatokkal foglalkozni. Ennek lényege, hogy az emberek utazási szokásainak megfigyelésével előre tervezhető, hogy adott megbetegedések, vírusok, hol és milyen arányban jelenhetnek meg vagy terjedhetnek el.


Az utazási hálózatok módszerével kezdték el a SARS-COV2 vírus terjedését is vizsgálni. Ez alapján összefüggést lehetett kimutatni abban, hogy Vuhanból hány utas érkezett adott helyre, országba, és hogy az adott helyen mennyire terjedt el a koronavírus. Dr. Röst Gergely és kutatócsoportja a COVID 19 járvány terjedésére vonatkozó eredményeikkel a vírus elleni küzdelem nemzetközi szintű párbeszédeiben is részt vett.


Az SZTE Járványmatematikai Modellező és Epidemiológiai Elemző Munkacsoport részletes eredményeiről, a járvány globális, országos és városi szintű aspektusairól is beszélt Dr. Röst Gergely a szegedi Dugonics Társaság programján – az előadás az alábbi videóban megtekinthető.




SZTEinfo


Az SZTE kutatók szereplésével a Dugonics Társaság Covid-19 pandémiáról tartott előadás-sorozatáról írtuk:

Koronavírus az egyes tudományterületeken – A Dugonics Társaság panelbeszélgetése

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek