Bezár

SZTE Magazin

IMG_1249

SZTE vezette projekt jelentheti a megoldást a nukleáris hulladékok kezelésére

SZTE vezette projekt jelentheti a megoldást a nukleáris hulladékok kezelésére

2019. április 05.
3 perc

Magyar-francia-amerikai intézményközi együttműködés indul az SZTE vezetésével, amelyre alapozva nemzetközi konzorcium jön létre a nukleáris hulladékok könnyebb kezelését szolgáló eljárás kidolgozására. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter bejelentette: a magyar kormány a projektet nemzeti kutatási programként 3,6 milliárd forinttal támogatja.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Tudománytörténeti jelentőségű projektnek nevezte a Szegedi Tudományegyetem által koordinált, a nukleáris hulladék hatékony kezelésére irányuló nemzetközi együttműködést Prof. Dr. Rovó László, az SZTE rektora. Elmondta: az együttműködés világszerte kiemelt jelentőséggel bír, mivel a nukleáris hulladék kezelése meghatározó az emberiség jövője szempontjából. Hozzátette: Magyarország legjobb egyetemeként, az SZTE vezetése folyamatosan törekszik arra, hogy mind oktatási, mind tudományos és innovációs területen a világ élvonalába tartozzon, és kutatói számára megfelelő hátteret biztosítson a kiemelkedő minőségű tudományos munkához. Ehhez nemcsak az ELI lézeres kutatóközpont köré épülő tudományos, technológiai és ipari park, vagy a Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ, hanem a mostani együttműködés is kitűnő alapot biztosít.


IMG_1291


A nukleáris hulladék kezelésében speciális kihívást jelent a hosszú élettartamú komponensek tárolása. A néhány 100 évnél rövidebb felezési idejű anyagok esetében ez megoldottnak tekinthető. A problémát a jóval hosszabb felezési idejű anyagok évezredes távlatban is biztonságos elhelyezése jelenti, ennek módja lehet az ún. P&T (partitioning and transmutation) eljárás. A partícionálás során a nukleáris hulladék különböző komponenseit szétválasztják, majd ezek közül a hosszú felezési idejűeket transzmutációval átalakítják. Az anyagot például neutron besugárzásnak teszik ki, aminek hatására az stabil vagy gyorsan lebomló maggá, magokká alakul.


IMG_1327

 

Az alkímiát idéző, de működőképes transzmutáció ötlete nem új, már évtizedek óta ismert, hogy ezzel az eljárással a radioaktív hulladék kezelése lényegesen könnyebbé válik. A gyakorlati alkalmazást azonban lényegében lehetetlenné teszi, hogy a szükséges neutron nukleáris reaktorokban, vagy gyorsítók segítségével állítható elő. A kulcskérdés tehát az, hogy kifejleszthető-e egy lényegesen olcsóbb, egyszerűen kezelhető neutronforrás – fogalmazott Prof. Dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem professzora. A 2018-ban fizikai Nobel-díjjal kitüntetett Gerard Mourou egy olyan javaslatot dolgozott ki Toshiki Tajimával közösen, amely ezt az akadályt lézeres gyorsításon alapuló neutronforrással küszöbölné ki. A gyakorlati megvalósításban, ami akár tudománytörténeti áttörés is lehet, a Szegedi Tudományegyetem is részt vesz.


IMG_1222

 

Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter elmondta: „A számítógépes szimulációk szerint a demonstrációs kísérletek eredményes elvégzésére a szegedi ELI-ALPS kutatóközpont lézerrendszere kínálja a legjobb esélyt. Ezért a magyar kormány úgy döntött, hogy a transzmutációhoz szükséges lézeres neutronforrás kifejlesztését nemzeti kutatási programként három évre, összesen 3,6 milliárd forinttal támogatja. A projekt sikeres megvalósítása érdekében egy nemzetközi konzorcium létrehozására, munkájának koordinálására kapott megbízást a Szegedi Tudományegyetem.”


E folyamat elősegítése céljából írt alá április 5-én együttműködési szándéknyilatkozatot a Szegedi Tudományegyetem, a párizsi Ecole Politechnique és a kaliforniai székhelyű TAE vállalat. A dokumentum teremti meg az alapvető kereteket a projekt sikeres megvalósításához, további együttműködő partnerek bevonását is lehetővé téve.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek