Száz Krisztina kórusnagy és kulturális szervező KÓTA díjban részesült

A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége – KÓTA a legnagyobb múltra visszatekintő, a területet átfogó és reprezentáló szakmai szervezet. Tevékenységei között szerepel a magyar énekkari és népzenei kultúra ápolása, hagyományaink megmentése és továbbadása, a zenei műveltség emelése, valamint a kulturált szabadidős tevékenység segítése. A KÓTA-díj megalapítását 2004-ben határozták el a kiemelkedő eredménnyel végzett művészi munka és a közösségért végzett áldozatos tevékenység elismerésére. Idén összesen 12 - karnagy, kórus, tanár, kórusénekes/kórustitkár, népzenei, nemzetiségi, zeneszerző/zeneíró, népzenei együttes, mecénás, életmű, posztumusz - kategóriában 42 szakember munkáját ismerte el. A szervezet díjait rendhagyó módon online ünnepségen, szimbolikusan adták át a Magyar Kultúra Napján. Száz Krisztina kórusvezetőt és kulturális szakembert kérdeztük munkásságáról, akit idén a KÓTA mecénás kategóriában díjazott.

- Rendezvényszervező, kulturális szakember, kórusnagy és kórusénekes egyben. Miért szerencsés ez a „párosítás”?

- Azért szerencsés és praktikus, mert mind a két oldalról látom a dolgokat. Amikor szervező vagyok, akkor át tudom élni az összes kérését, aggodalmát, örömét annak a karnagynak vagy annak a zenésznek, aki éppen a fellépés előtt áll. Tudom, hogy milyen teremre van szüksége egy karnagynak ahhoz, hogy egy kórust be tudjon énekeltetni, hogy eléggé nagy legyen, hogy ablakot lehessen nyitni és lehessen levegőztetni. Ugyanígy fordítva azt is tudom, hogy egy szervezőtől mit kérhetek, milyen lehetőségei vannak, és ez végtelenül praktikus így, hogy én művelem is a muzsikálást, meg szervezem is, - így mind a két oldalról tudok gondolkodni.

- Melyik tevékenyégéért kapta a díjat?

- A mecénás díjat most elsősorban a szervezői tevékenységemért kaptam. Minden évben megrendezzük a városban az Éneklő Ifjúság hangversenysorozatot. Általános iskolásoktól középiskolásokon át az egyetemistákig több generációt érint. Tavasszal mindenki megmutatja, hogy abban az évben mit tanult, milyen műsora van. Ez egy nagyon nagy hagyományú program. Budapestről indult 1934-ben, és rögtön másodikként 1935-ben Szeged is megszervezte ezt a hangversenysorozatot, amit azóta minden évben megrendezünk. Ennek vagyok én az egyik mozgatórugója. Mivel országos kórusmozgalomról van szó, minden városban dolgozik egy kolléga, aki megszervezi a helyi programokat, így a KÓTÁ-nak van rálátása erre Budapestről, hogy mely városokban, hogyan, milyen módon történik a szervezés, lebonyolítás. A kórusok kérhetnek zsűrizést, de részt vehetnek „csak” az éneklés öröméért is. A KÓTA zsűritagokat ajánl nekünk, akik közül választhatunk. Így az úgynevezett „messziről jött emberek” meg tudják ítélni azt, hogy ebben a városban milyen a kórusélet. A Szeged Városi Kórusegyesület vezetőségi tagjaként az év során több kórushangvesenyt is megrendezünk, például egyházzenei hangversenyeket vagy évfordulóhoz kötődő hangversenyeket (Kodály, Bárdos, Kocsár), és fontos megemlíteni az Adventi koncerteket is. Azt pedig el kell, hogy mondjam, hogy országosan híres Szeged város kórusélete. Ez nem az én érdemem, hanem a kórusoké és a karnagyoké, de az ő koordinálásukban azért nagy szerepem van, és ez a díj elsősorban ezt értékeli, hogy évtizedek óta foglalkozom a kórusokkal és szervezem a kórushangversenyeket.

- Mennyire nehéz összeegyeztetni a két szerepet?

- Sokszor van olyan szituáció, – például az Éneklő Ifjúságon vagy évfordulós koncerten – hogy szervező is és karnagy is vagyok, tehát ez nehéz helyzeteket teremt. Ott vagyok, és pörgök a háttérben, de egyszer csak eljön az a pillanat, amikor a saját kórusommal kell fölállni, és akkor nagyon gyorsan szerepet kell cserélni. Ez a legnehezebb része, amikor kettős szerepben vagyok, mert amikor lejövök a színpadról, nem tudom megélni azt a pillanatot, hogy megtörtént az éneklésünk, hanem nagyon gyorsan visszaváltok, mert már a következő kórus megy, és mi nyitjuk az ajtót, küldjük a virágot.

- Hogyan értékeli, hogy a KÓTA díjában részesült?

- Végtelenül megtisztelő, és azt érzem, hogy országos szinten is van rálátásuk az én munkámra. Én úgy hiszem, hogy Szegeden a karnagy kollégák tudják, hogy ha bármi kérésük vagy kérdésük van, akkor engem kereshetnek és igyekszem segíteni számukra. Ez a díj most az jelzi, hogy országos szinten is elismerik a munkámat.

SZTEinfo: Császár Dorina