Bezár

SZTE Magazin

IMG_3259

Újabb sikereket ért el Gardi Dominika gyorsasági görkorcsolyázó, az SZTE JGYPK hallgatója

Újabb sikereket ért el Gardi Dominika gyorsasági görkorcsolyázó, az SZTE JGYPK hallgatója

2020. december 02.
4 perc

A Szeged Sportolója Díjat és a Magyar Országos Görkorcsolya és Gördeszka Szövetség Év Női Sportolója címet is elnyerte Gardi Dominika, az SZTE JGYPK negyedéves hallgatója. A fiatal tehetséget kérdeztük új kitüntetéseiről, versenyekről és a tanulmányairól.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Díjak-díjak hátán

Gardi Dominika gyorsasági görkorcsolyázó vehette át 2020. október 29-én a Szeged Sportolója Díjat. Az SZTE JGYPK negyedéves hallgatója elmondta, hogy ezzel a díjjal az egész eddigi pályafutását ismerték el. – Tudomásom szerint ez egy olyan díj, amelyet egy ember csak egyszer kaphat meg az életében, így igazán nagy megtiszteltetés, hogy idén engem tartottak érdemesnek rá – tette hozzá a fiatal sportoló.


A Magyar Országos Görkorcsolya és Gördeszka Szövetség minden évben kiválasztja a szakág legtehetségesebb női  és férfi versenyzőjét. A 2019-es évben elért sikereinek köszönhetően Dominika már 5. alkalommal nyerte el az Év Női Versenyzője címet, mely igazán elismerő országos díjnak tekinthető a szakágban.


IMG_3258
Gardi Dominika Szeged Sportolója Díjával.


Verseny és járvány

A járványhelyzet a sportéletet és a versenyeket is alapvetően változtatta meg. A COVID-19 pandémia miatt 2020-ban egyetlen nagyobb nemzetközi versenyt sem tartottak meg a szakágban, így Dominika – legnagyobb sajnálatára – már több mint egy éve nem tudott rajtvonalhoz állni.


– A Világjátékokra készülök jelenleg, ami jövőre lett volna, azonban a járvány miatt ezt is elhalasztják egy évvel, így 2021 helyett 2022-ben rendezik majd meg. A tervek szerint a jövő évi világbajnokság lesz rá a kvalifikáció, amit elvileg szeptemberben, Kolumbiában tartanak meg  – vázolta fel a terveket a gyorsasági görkorcsolyázó.


Dominika elmondta, hogy az edzéseket ennek ellenére végig megtartották, egyedül a tavaszi időszakban voltak rendhagyóbb tréningek, sok mindent egyénileg kellett otthon elvégezniük. A fiatal versenyző szerint egészen jól megoldották ezt a helyzetet, és próbáltak olyan dolgokra is nagyobb hangsúlyt fektetni, amikre máskor kevesebb idő jut a sok verseny miatt.


– Most kezdtük pont az alapozást, úgyhogy egy rövid pihenő után most megint egy keményebb munka jön. Egészen más volt így a szezon. Nagyon hiányoznak a versenyek, néha már azt mondom, hogy elvonási tüneteim is vannak. Bármibe kezdek, vagy bármit csinálok szinte biztos, hogy valamelyik verseny egy adott pillanata ugrik be – mesélte Gardi Dominika.


IMG_3254
Gardi Dominika az Év Női Versenyzője címével.


Tanulás az élsport mellett

Dominika nemcsak élsportoló, de a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar gyógypedagógia szakán végzős hallgató is. A versenyek és az edzések miatt levelező képzésben tanul, így számára nem sok változást hozott az egyetem területén a járvány.


– 2021 júniusában fogok végezni, de addig még előttem állnak a gyakorlatok és a szakdolgozat is. Szeptembertől most is az óráink 90 százaléka online volt, egy órát tartottak meg személyesen. Most dupla gyakorlatunk van, mert az előző félévben törölték a nagy bezárások miatt, úgyhogy most kell pótolnunk ezt is. A gyógypedagógia szakon két szakirányt – értelmileg akadályozottak, és tanulásban akadályozottak pedagógiája – tanulok – számolt be egyetemi évéről a tehetséges sportoló.


Dominika szakdolgozatában szeretné összekapcsolni tanulmányait a sporttal: kutatási témája „Az autizmus spektrumzavarral a versenysportban” lesz. Kutatásában edzőket, gyógypedagógusokat és testnevelő tanárokat, valamint sportolókat is szeretne megkérdezni. Ráadásul saját sportágában is talált megfelelő alanyokat: – Van Pesten egy autizmus spektrum zavarral élő lány, aki speciális olimpián versenyez, illetve van egy külföldi görkorcsolyázó, aki velem együtt versenyez, és egészen a Junior Világbajnoki címig eljutott – mesélt a sportágában versenyző sikeres autizmus spektrumzavarral élő társairól.


Gardi Dominika hosszútávú céljai között szerepel természetesen, hogy 2021 júniusában megszerezze a diplomáját. – A Világjátékokig mindenképpen a sportra, az edzésekre szeretnék fókuszálni, tehát olyan terveim még nincsenek, hogy a diplomámmal mit szeretnék majd kezdeni, ezzel még úgy vagyok, hogy majd a jövő eldönti. Egy plusz szakirány elvégzésében gondolkozok egyébként, ami Budapesten a szomatopedagógia, azaz a mozgásfejlesztés lenne. Ezt majd még később eldöntöm – vázolta fel jövőbeni terveit az SZTE JGYPK hallgatója.

 

SZTEinfo - Kocsis Bernadett

Fotók: Gardi Ádám és Iványi Aurél

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek