Alice példájával: hogyan hatnak ránk a mesék és miért szeretjük őket ennyire?

Óvodás kortól a népmesék és az állatmesék nemcsak érdekesek, de fontosak is a gyerekeknek, mivel ezek hozzásegítik őket a szocializációhoz. Megismerik a saját népük gondolkodását, kultúráját, jelképeit.

Olvasás = belső képkészítés

A mesékből a gyerekek megtanulják, hogy lesznek nehéz helyzetek az életben, amikkel meg kell küzdeni, és hogy kitartónak kell lenni a célok elérésének érdekében. Mindezt úgy, hogy olyan szimbólumokkal dolgoznak, amelyek a lelki megélést tükrözik. Erre példa amikor a gonoszságot csúf boszorkával, a jó segítséget szép tündérrel, az ellenségességet pedig valamilyen vadállattal ábrázolják.

A digitális korban azonban – ahogyan ezt már több szakértő, köztük például Vekerdy Tamás is hangsúlyozta – nem mindegy, hogy a kitalált történetek jelképrendszerét a gyermek hogyan fogadja be.

A mese akkor a legjobb, ha felolvassák a gyereknek vagy ő maga olvassa azt. A mozgóképes adaptációk külső képeinek megjelenésével ugyanis leáll a legfontosabb tényező: a belső képkészítés. A gyerek a tévétől egyre feszültebb lesz, mert nincs ideje feldolgozni a gyorsan sorjázó vizuális benyomásokat,és nem fog tudni különbséget tenni belső és külső kép között: saját belső világával való kapcsolódás helyett készen kapott információk árjával sodródik.

Mire jó a „twisted fairy tale”?

A felnőttek régen is azért mondtak történeteket, hogy jobban megismerjék a világot, és hogy összehasonlítsák az életet a halállal, hogy megbirkózzanak a múlandóság gondolatával. A képzelőerő segítségével a határállapotok feltérképezéséről szóltak az eposzok, a mitológiák, a regények, a drámák is. Viszont sok esetben a filozofikus kérdésfeltevések mellett akár társadalomkritikára utaló elemek is megtalálhatóak a mesékben is, csak rejtett módon. Ezek a célzások a felnőtt befogadót elgondolkodtatják, viszont egy gyermek száméra nem feltétlen értelmezhetők.

– Az első nem didaktikus, nem moralizáló, de mégis elgondolkodtató gyermekirodalmi mű, Lewis Carroll nonszensz meseregénye, az 1865-ben megjelent Alice kalandjai Csodaországban – állította Kérchy Anna, az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Angol-Amerikai Intézet habilitált egyetemi docense, az Alice transzmédia Csodaországban avagy a viktoriánus nonszensz posztmodern konfigurációi című előadásán. A mű teli van társadalomkritikai élccel, nyelvfilozófiai dilemmával és tudománytörténeti utalásokkal, amelyek értelemszerűen a felnőttek számára lesznek érdekesek.

A történet kifigurázza a korabeli brit felső középosztály szigorú illemszabályait és szokásrendjét, mint például az ötórai teázást azzal, hogy értelmetlennek tűnő kontextusba helyezi ezeket a jól felismerhető társas tevékenységeket. Például Alice a Bolondos Kalapos és Április Bolondja társaságában teázik, miközben arról diskurálnak, hogy miként lehet szó szerint agyonütni az időt, azaz abszurd módon felfüggeszteni a mindennapi lét mércéjét. A mese felvillantja gondolkodásunk korlátai mellett a hatalmi viszonyrendszereket, a korabeli oktatási rendszert, sportot, és az áltudományok visszásságait.

– Az Alice regénypáros – a Csodaország és a folytatásként megjelenő Tükörország-beli kaland azért irodalomtörténeti jelentőségű, izgalmas olvasmány, mert összetett jelentésrétegeket hoz játékba. Egyrészt megvannak bennük a tipikus tündérmesefantáziára utaló jegyek. Így például a beszélő állatfigurák, a mágikus alakváltozások, vagy a varázsigeként funkcionáló nyelvi fordulatok, amelyek miatt a gyermekek számára is élvezhetők – fogalmazott az előadó. – Ugyanakkor valamiféle sarkaiból kifordított, olykor gótikusan sötét, feje tetejére állított világképpel játszó anti-mese („twisted fairy tale”) is, amelyben nincs hagyományos jó és rossz ellentétpáros, nincs „boldogan éltek, míg meg nem haltak” befejezés, felbukkan benne például a halállal kapcsolatos fekete humor is – magyarázta az irodalomtörténész. Szerinte nem mellékes az a tény sem, hogy ez egy lánykalandregény, ugyanis a viktoriánus korban egyre népszerűbbé váló kalandregények főszereplői szinte mind fiúk, férfiak voltak.

Kettős célközönség

Annak ellenére, hogy manapság sokan nehéz gyerekirodalmi olvasmánynak tekintik, Lewis Carroll kifejezetten gyerekbarát üzenetet közvetít: parodizálja az iskolában kötelező olvasmányként bebiflázandó didaktikus verseket, a zsarnoki uralkodókat, és a felnőtt bölcsességeket, bölcselkedőket is. Gondolkodásra készteti, játékra hívja mindenkori gyerekolvasóját.

A metamorfózis mint vezérmotívum egyaránt utalhat a gyerek fizikai cseperedésének, felnövésének kihívásaira, de tematizálja az egzisztenciális válság, vagyis a Ki vagyok én, és hova tartok most? kérdéskörét.

Ehhez az ellentmondáshoz társul az a kettős jellem, amely a kezdetektől fogva kíséri Alicet: a jólnevelt burzsoá kislány lázadó, kíváncsiskodó figura.

– Alice történetének tehát végig kettős célközönsége van – összegzett Kérchy Anna, aki Lenn, a Nyuszi barlangjában címmel honlapot működtet. Alice Transzmediális Csodaország-beli kalandjairól angol nyelvű monográfiát is megjelentetett, mely 2016-ban elnyerte a HUSSE Magyar Anglisztikai Társaság könyvdíját.

Kérchy Anna úgy véli, a fantáziadús mesés világ és az abban megjelenő álommotívumok, logikai bukfencek vagy az animizmus és antropomorfizáció (a tárgyak és állatok megelevenítése, emberi tulajdonságokkal való felruházása) megfeleltethetők a gyermeki nézőpontnak. Ezt erősíti az a tény is, hogy a mese eredetileg egy konkrét kislány, Alice Liddell szórakoztatására kiötlött, a szerzővel való barátságuk közös élményeit, viccelődéseit felelevenítő személyes történet.

Mind a 19. századi, mind a 21. századi felnőtt olvasó számára végig élvezhető az oxfordi életre, a viktoriánus Angliára való kikacsintgatások sora, melyeket az annotált szövegkiadások gondosan rendszereznek. Ezek közül a leghíresebb Martin Gardner Annotated Alice-je. Éppen sziporkázó sokrétegűsége, ellentmondásossága idézhette elő a „Csodaország” népszerűségét már a maga korában is. Bizonyára nem véletlen, hogy ma is sokak kedvence ez a mára már klasszikusnak mondható szürreális történet.

SZTEinfo – Császár Dorina

Fotó: K. A.; Illusztrációk: internet

Korábban írtuk:

Az Óperencián innen és túl: a 2016. évi egyetemi Könyvtári Éjszaka a meséről szól