– Úgy látom, egyetemi műsorukban mindegyik darabnak köze van a hétköznapi zenei köznyelv muzikalitásához. Beethoven „Gassenhauer” triójának harmadik tétele a „korabeli popzene” témáját dolgozza fel, Haydn harmadik tétele a korban népszerű verbunkra íródott, Dohnányi pedig erdélyi népdalokat dolgoz fel. Tudatosan választotta így a darabokat? Nem áll ez bizonyos ellentétben a klasszikus zene „intellektuális” jellegével?
– Azért nem áll ellentétben, mert a klasszikus zene arra hivatott, hogy a mindennapi élményeinket fogalmazza meg, csak persze más szférákban, más eszközökkel. Ettől zseniálisak a műsorra tűzött zeneszerzők, mert köznapi témákat képesek művészi magasságokba emelni. Beethoven triójának utolsó tételénél például a lábjegyzetben olvashatjuk a tétel címét: „Mielőtt dolgoznék, eszem egy kicsit.” Igazi tehetség kell ahhoz, hogy okoskodás nélkül, játékosan megfessen valaki egy ilyen karaktert. A témát egyébként Joseph Weigel egyik népszerű bécsi komikus operájából kölcsönözte a mester, és már a „gassenhauer”, azaz fülbemászó dallam kifejezés is jelzi, hogy a kor embere énekelhette, dúdolhatta ezt a témát. Ugyanakkor persze Beethoven más szintre emeli a karakter bemutatását. Előadóként én rendszerint arra törekszem, hogy a saját hétköznapi élményeinket a zeneszerzők fantasztikus művein keresztül varázsoljuk a közönség elé.
– Ennek a köznyelvnek, gondolom, lehetnek közös érzéseket ébresztő üzenetei is. Dohnányi Ernő Ruralia Hungaricája például a trianoni döntés fölött érzett fájdalom miatt dolgoz fel erdélyi népdalokat – miközben a zene egy európai fülnek is kifejezően hangzik.
– Valóban, többek között azért is választottam ezt a darabot, mert fontos nekem a magyar zenekultúra, ezen belül is a magyar hegedűs előadóművészet. A darabnak ebben a Dohnányi által készített hegedű-zongora átiratában találkozik a kettő. Igen, ezzel a darabbal Dohnányi célja kifejezetten az volt, hogy a magyarság előtt tisztelegjen. A határon túli dallamok üzenete is egyértelmű, hiszen ő maga Pozsonyban született és a szülőföldjét vesztette el. Ez egy személyes vallomás egy olyan zeneszerzőtől, aki a kompozícióiban ritkán fedte fel érzelmeit. Ezt a darabot mégis gyakran játszotta, külföldön is. Ha a hallgató egy kicsit is fogékony a hazaszeretetre, nem képes nem meghatódni a Ruralia Hungarica átiratának második tételén.
– A közvetlen előadói attitűd felvállalása kapcsán hadd hozzam szóba Szecsődi Ferenc hegedűművészt, az ön mesterét. Az ő hatása ez a játékstílus?
– Nagy szerepe volt abban, hogy igyekszem az emberekhez közeli módon megfogalmazni és közvetíteni a zenét. Szecsődi Ferenc virtuóz hegedűs, rendkívül igényes művész, mégis híres arról, hogy keresi a kapcsolatot a közönséggel, gyakran ad olyan koncerteket, amelyeken ő maga ismerteti a műveket, vagy akár a Hubay-hegedűiskola jegyeit. Számomra is fontos, hogy a közönség ráérezzen, miről szól a zenei anyag, és a művészeket ne frakkba öltözött távoli alakoknak lássa, akik valami megközelíthetetlent próbálnak közvetíteni. Én is igyekszem tenni annak érdekében, hogy a zene minél inkább mindenkié legyen, hiszen csak így lehet a klasszikus zene közönségét megtartani.
Sztathatosz Sebestyén hegedűművész. Fotó: Szecsődi Balázs
– Emlékszem, Ruha István erdélyi hegedűművész a kilencvenes években Szegeden Vivaldi Négy évszakját szinte egy cigányzenész felszabadultságával játszotta; senkit sem hallottam azelőtt így játszani Vivaldit. Aztán el is mondta egy interjúban, hogy ő ezt vállalja. David Ojsztrah mondta neki egyszer, hogy ha érez valamit, és az meggyőző, akkor ragaszkodjon hozzá, mert nagy dolgokat fog kifejezni. Ruha István is Hubay-tanítványoktól tanult. A Hubay-iskolának része volt ez a stílus?
– Ruha Istvánt sajnos nem hallhattam élőben játszani, de az összes hangfelvételét kívülről ismerem! A közvetlen előadásmód, az egyéni, személyes hang valóban a Hubay-iskola jellemzői. Ő nagyon szerethető és közvetlen ember volt, mára már olyan zajos lett világ, hogy e nélkül az önazonos hozzáállás nélkül esélyünk sincs arra, hogy a közönség kitüntessen minket figyelmével. Hubay idejében sztároknak számítottak a művészek, a megbecsülésük evidens volt, ez mára már vesztett mértékéből. Hubay Jenő iskolájának titka a természetes, könnyed, játékos hegedülés, ami utat enged az előadóművész egyéni játékstílusának, ugyanakkor pedig szigorúan igényes a hangképzésre. Elvégre a zenének az a lényege, hogy szép hangot produkáljunk, ami az emberek lelkéig elér.
– Ön sok kurzuson vesz részt, különféle nemzetközi előadómesterektől is tanul. Ilyenkor nem vész el az egyéni játékmód?
– Nem, sőt, még inkább megerősödik. Az én játékomra Szecsődi Ferenc, majd Szenthelyi Miklós, Baráti Kristóf és Sebestyén Ernő voltak a legnagyobb hatással, ők is a magyar hegedűiskola prominens képviselői. Megerősítették bennem ezt az előadói identitást, művészi igényességet. Ugyanolyan identitás ez, mint az, hogy magyar hegedűművész vagyok. Ez nem tud elveszni. Azáltal csak formálódik, hogy megtapasztalom, miféle iskolák vannak a világ többi részén is. Hanem, itt hadd említsem meg, hogy sok orosz hegedűművésztől is tanultam, és bizony az orosz hegedűiskola egyik ágát Auer Lipót alapította a szentpétervári konzervatórium vezetőjeként. Auer 1918-ban az Egyesült Államokba költözött, tehát az amerikai hegedűiskolára is hatással volt. Flesch Károly, Joachim József vagy Fehér Ilona szintén külföldön lett nagy tiszteletnek örvendő hegedűművész-pedagógus. Felmerül hát a kérdés, hogy az orosz és amerikai hegedűiskolák ősforrása vajon mi is. A magyar hegedűiskola nemzetközi szintű, egyedülálló örökség - ezt ápolni kell és méltónak kell maradni hozzá.
- Nemrég olvastam, hogy a 87 éves Pauk György hegedűművész Londonban odaajándékozza Stradivari-hangszerét Pusker Júliának. Szecsődi Ferenc is Ruha István cremonai hegedűjén játszott egy ideig, ön pedig szintén egy Giuseppe Guarnieri-hegedűt kapott a magyar államtól. Miért számít ez?
- Folytatólagosságot jelent. Egy mesterről tanítványra átszálló örökség ez, amely egy hangszer formájában él tovább. Az általam használt Giuseppe Guarneri-hegedű 1720-as hangszer, Szenthelyi Miklós ezen a mesterhegedűn játszott 40 éven keresztül. Megtisztelő számomra, hogy a magyar állam jóvoltából hozzám került ez a hangszer. Ez a folytonosság erősíti az ember mesterei munkásságát folytatni kívánó törekvését, és a hegedű átadása, adományozása önmagában is felemelő, szép jelenet.
Panek Sándor
A borítóképen: Sztathatosz Sebestyén hegedűművész. Fotó: Szecsődi Balázs
Sztathatosz Sebestyén hegedűművész és vendégei, Dolfin Balázs (cselló) és Tony Chen Lin (zongora) koncertje a Szegedi Tudományegyetem Őszi Kulturális Fesztiválján.
2024. október 29., kedd 19 óra, SZTE Rektori Épület díszterem. A belépés ingyenes.
Műsoron:
Joseph Haydn: G-Dúr „Zigeuner” Zongoratrió No. 39 Hob. XV/25
Kodály Zoltán: Magyar Rondó
Dohnányi Ernő: Ruralia Hungarica op. 32
L. van Beethoven: B-Dúr „Gassenhauer” Trió op. 11