„Kossuth Lajos elfogyott regimentje. A 48-as veterángondozás és a Honvédmenház története” címmel nyílt kiállítás az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban. A megnyitón Prof. Dr. Zakar Péter történész, az SZTE nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese ajánlotta a közönség figyelmébe a 48-as honvédmúlt páratlan presztízsét is tükröző anyagot, majd Ress-Wimmer Zoltán könyvtáros-történész (Nemzeti Közszolgálati Egyetem), a kiállítás egyik gondozója beszélt a Honvédmenház történetéről.
– 1848-49-ben több múlott az utolsó székely közhuszár kardja élén, mint egy jól sikerült parlamenti szónoklaton – idézte Prof. Dr. Zakar Péter történész egykori mestere, a népszerű történész Katona Tamás szavait a kiállítás megnyitóján.
– Katona Tamás arra célzott – folytatta az SZTE történész-rektorhelyettese –, hogy 1848-49-ben reguláris hadseregek vívtak egymással Magyarországon, és ennek során a honvédség, amelynek végső létszáma 170-180 ezer fő körül volt, kivívta Európa csodálatát. 1849 tavaszán az egyik legjobb korabeli hadsereget, a császári-királyi haderőt kiszorította az országból vagy erődökbe kényszerítette.
Dr. Zakar Péter szerint 1848 tavaszán a magyar közigazgatás a legtöbb területen átvette a Habsburg-birodalomban ismert mintákat, a hadsereg azonban a polgári átalakulás új területe volt. Az uralkodó az áprilisi törvények sorában nem hagyta jóvá a hadseregről szóló törvényt, ezért gróf Batthyány Lajos a nemzetőrségi törvényre hivatkozva kezdte meg az önálló magyar haderő szervezését. A honvédség első tíz zászlóalját 1848. május közepétől állították fel, amikor már nyilvánvaló volt, hogy az ország biztonsága megkívánja e fegyveres erő létrehozását. A honvédség ezután a haza védelmében vált hatékony európai hadsereggé.
– Sokat tudunk ma már erről a honvédseregről, különösen a vezetőiről, akiknek az életútját tanulmányok, monográfiák dolgozták fel. De vajon mi történt a közhonvédekkel? – mutatott a kiállítás tablóira Dr. Zakar Péter.
Prof. Dr. Zakar Péter történész, az SZTE nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese. Fotó: Kovács-Jerney Ádám
Az SZTE történész professzora azzal ajánlotta a közönség figyelmébe a 48-as veterángondozásról és a Honvédmenház történetéről szóló vándorkiállítást, hogy az anyag kurátora, Ress-Wimmer Zoltán egykor a Szegedi Tudományegyetemen Pelyach Istvántól kapta a kutatási témát.
Ress-Wimmer Zoltán a kiállítás megnyitása előtt interjút adott portálunknak, amelyben a Honvédmenház létrehozásának körülményeiről, működési rendjéről, az utolsó élő 48-as honvédekről és az agg honvédek presztízséről beszélt.
Érdemes végignézni a fotókkal, dokumentumokat bemutató tablókat, mondta a történész-könyvtáros az SZTE TIK kiállítási terében, mert rajtuk számos korabeli történettel találkozik a látogató, és ezek a történetek ma is ugyanolyan átélhetők, mint a dualizmus korában voltak.
Ress-Wimmer Zoltán 2022-ben egy forrás tanulmányozása során Vetter Antal honvédtábornok másodosztályú katonai kitüntetését kezdte keresni, amelyet több más 1848-as relikviával együtt a Honvédmenház alapköve alá helyeztek 1873-ban. Az alapkő földrajzi helyét megtalálta, az egykori épület helyén azonban ma már üzemi létesítmények vannak.
A Hadtörténeti Intézet és Múzeum és a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény közös kiállításának kurátorai, Ress-Wimmer Zoltán, Dr. Szoleczky Emese, a Hadtörténeti Múzeum kéziratos emlékanyag-gyűjteményének vezetője és Gönczi Ambrus, a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény vezetője mementónak szánták a honvédek életvégi történeteit felidéző anyagot.
Ress-Wimmer Zoltán könyvtáros-történész (Nemzeti Közszolgálati Egyetem). Fotó: Kovács-Jerney Ádám
Az agg 1848-asokat övező közhangulatra jellemző az a fotó, amelyen az 1867-es kiegyezés időszakában két büszke honvéd pózol Ráckevén, kifejezve azt is, hogy ők csak azért sem mentek el a szabadságharc leverésében és a megtorlásokban felelős Ferenc József koronázási ünnepségére. Ress-Wimmer Zoltán szerint az idős honvédek témája még mindig érzelmeket tud kiváltani az emberekből, a kiállítás nyomán többen is jelentkeztek, akiknek felmenői az intézményben voltak elszállásolva. A kiállítás plakátjának képe is kuriózum, mivel az 1899-es Vasárnapi újságban megjelent fotón mind a 64 agg honvéd nevét sikerült azonosítani. Egy mások fotón pedig Krúdy Gyula 48-as honvéd nagyapja látható az idős honvédek között.
Ress-Wimmer Zoltán a megnyitón beszélt arról is, hogy a korabeli 48-as honvédi státust olyan megbecsülés övezte, hogy ál-honvédek is próbálták megszerezni. Az egykori honvédeknek egy igazolóbizottság előtt két, már igazolt honvéddel kellett tanúsíttatniuk a múltat, ez a rendszer azonban kijátszható volt. Így volt lehetséges, hogy Kaposvár utolsónak vélt 48-asáról, Erős Ferencről, aki az 1923-as honvédegyleti összeírásban mint igazolt honvéd szerepelt, a sajtó kiderítette, hogy valójában 1853-ban született.
Fotó: Kovács-Jerney Ádám
A történész saját kutatásai alapján állítja, hogy az állam által utolsónak elismert 48-as honvédet, Lebó Istvánt még legalább 9 társa túlélte szerte az országban. Lebó Istvánt 1928-ban a Kerepesi úton temették el, miután a Nemzeti Múzeum lépcsőin ravatalozták fel, ahogyan korábban Görgey Arturt, Jókai Mórt és Kossuth Lajost is. Sajátos történet, hogy a Mátészalkai „utolsó honvéd” Kuhn Jakab, bár büszke volt 1848-as múltjára, kérte, hogy ne szerepeljen a 48-as listán, mert zsidó származású lévén a mátészalkai zsidó temetőben szeretett volna nyugodni (az utolsó életben maradt 48-as honvédok közül hárman is zsidó vallásúak voltak). Ress-Wimmer Zoltán szerint a legutolsó élő 48-as honvéd a nagyváradi Geszti Mihály volt, aki 1935. április 4-én, éppen a tápióbicskei ütközet évfordulóján hunyt el.
A „Kossuth Lajos elfogyott regimentje. A 48-as veterángondozás és a Honvédmenház története” 2024. március 29-ig látható az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban.
Panek Sándor
A borítóképen: Prof. Dr. Zakar Péter történész, az SZTE nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese és Ress-Wimmer Zoltán történész-könyvtáros (Nemzeti Közszolgálati Egyetem) megnyitja a kiállítást. Fotó: Kovács-Jerney Ádám