Bezár

SZTE Magazin

szte_evezes

Az SZTE csapata is indul az Egyetemek Regattáján, az Evezős Európa-bajnokság betétszámában

Az SZTE csapata is indul az Egyetemek Regattáján, az Evezős Európa-bajnokság betétszámában

2024. április 26.
2 perc

A nyolcasok az Európa-bajnokság versenypályáján, szombaton versenyeznek az esemény teljes közönsége és kiemelt médiafigyelem előtt.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az angolszász országok több száz éves hagyományaira építve a Magyar Evezős Szövetség kiemelt stratégiai irányzatként jelölte ki 2018-ban az egyetemi evezés fejlesztését. Az építkezés részeként immár 10 hazai egyetemmel létesült együttműködés, amelynek keretében a hallgatók testnevelés órán tanulhatnak evezni. Az egyetemi evezés további népszerűsítése céljából és a nagy népszerűségnek örvendő Dunai Regatták tapasztalatait folytatva rendezik meg a hazai egyetemek versenyét, az Egyetemek Regattáját, melynek hivatalos, névadó szponzora a Gránit Bank.

evez

Az SZTE csapata korábban a Dunai Regattán is képviselte az egyetemet és ezüstérmet szerzett

A versenyen az alábbi nyolc hazai egyetem férfi és női hallgatóiból álló kormányos nyolcevezős csapata áll rajthoz:

  1. Budapesti Corvinus Egyetem
  2. Budapesti Műszaki Egyetem
  3. Eötvös Loránd Tudományegyetem
  4. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
  5. Óbudai Egyetem
  6. Semmelweis Egyetem
  7. Szegedi Tudományegyetem
  8. Széchenyi Egyetem

 

A verseny távja: 500 m

A rajt időpontja: 2024.04.27. szombat, 12:45

A díjátadó időpontja: 2024.04.27. szombat 17:00

Az SZTE nyolcas tagjai:

1. Király Anna SZTE SZAOK

2. Daka Zsófia SZTE BTK

3. Lajkó Áron SZTE SZAOK

4. Kádár Ármin SZTE ETSZK

5. Molnár Zalán SZTE GTK

6. Meszlényi Zsolt SZTE ETSZK

7. Király Miklós SZTE ÁJTK

8. Kovács Sándor SZTE ÁJTK

Kormányos: Mácsai Lilla SZTE Gyakorló Gimnázium.

dzs

A csapat edzője Dani Zsolt, az MVM Szeged VE evezős szakosztályának vezetője elmondta, az a céljuk, hogy a 2000-es évekhez hasonlóan stabil és erős evezős csapata legyen a Szegedi Tudományegyetemnek. Az SZTE evezősei így méltó módon képviselhetik egyetemüket a hazai és nemzetközi versenyeken (OB, VB, EU Games, World University Games).

További részletek, az EB programja elérhető itt.

SZTEinfo

Fotó: MVM Szeged

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek