Dr. Szendi István pszichiáter: Az étrendváltás, a mozgás, a böjt akár megelőzni is segít a mentális és kognitív betegségeket

Dr. Szendi István a Magyar Pszichiátriai Társaság szeptember 13-16. között az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban rendezett országos vándorgyűlésén plenáris előadásban hívja fel a figyelmet a mentális egészség, az agyi anyagcsere és az életmód összefüggéseire.

– A köztudatban az él, hogy a mentális betegségeket, a depressziótól a szkizofréniáig elsősorban gyógyszeres úton kezeli a pszichiátria. Önök pedig diétából és táplálkozásbeli beavatkozásból állítanak össze terápiát. Végső soron, mi a pszichiátriai betegségek fő oka?

– A pszichiátriai betegségek biológiai hátterének feltárása az elmúlt fél évszázadban jelentős előrehaladást ért el. Korábban mondhatni véletlenül találtak rá bizonyos gyógyszerekre, amelyek szerencsésen javították a pszichiátriai betegek állapotát is. Például, az első antidepresszánsra úgy bukkantak, hogy tüdőgyógyászok hívták fel a figyelmet, bizonyos TBC-ellenes gyógyszertől a betegeik hangulata jelentősen javult. Ezután neurokémiailag próbálták megfejteni a hatásmechanizmust, és ebből következtettek arra, hogy a pszichiátriai betegségek hátterében valahogyan a biokémiai folyamatok zavara állhat. Míg az egyik nehézséget kezdetben az jelentette, hogy alig volt vizsgálható a betegek agyszerkezeti és agyi működési sajátosságai, ma már molekuláris szintig lehet vizsgálni élőben az agyat. Az első felismerésekből kialakult az az általános elképzelés, hogy a pszichiátriai betegségek hátterében rendszerszinten a sejtek közötti információt továbbító hírvivő anyagok, az ún. neurotranszmitterek egyensúlyzavaráról lehet szó, és a gyógyszerek ezeket a zavarokat igyekeznek enyhíteni. Csakhogy, úgy tűnik, ez csak egy rendszer-szintje a betegségnek. Mintha messziről ránéznénk az erdőre, és látnánk a lombkoronát, de nem látnánk sok mindent, ami alatta történik. Először a 19. század végén, 20. század elején figyelték meg súlyos mentális tünetek és fertőzéses betegségek kapcsolatát, de akkor még nem sikerült ezt a kezelésben érvényesíteni. Az 1990-es évektől éledt újra az érdeklődés a terület iránt az immunológiai és idegrendszeri módszerek fejlődésével párhuzamosan, ami a pszicho-neuro-immunológia szakterületének kibontakozásához vezetett. Még a súlyos mentális betegségek kiújulása is részben kapcsolatban lehet a szervezetben lévő gyulladásos folyamatokkal, ezek kockázati tényezőként értékelendők. Korábban nehéz volt elképzelni, hogy egy perifériás gyulladás, egy húgyúti infekció, egy foggyulladás vagy akár egy ízületi gyulladás tüneti visszaesést okozhat egy krónikus pszichiátriai betegnél. A gyulladásos faktorok átjutva a vér-agy gáton az agyban lévő immunsejteket aktiválva ott is létrehoznak egyfajta gyulladást, és ennek a következményét látjuk tüneti romlás formájában. Emellett a kutatások azt is mutatják, hogy a pszichiátriai betegek jelentős részénél az agyi sejtek energiaháztartása is zavart szenved, ami a szervezet általánosabb anyagcsere betegségeivel, például a cukorbetegséggel, elhízással is összefüggésben van. A legmodernebb neurobiológiai kutatások szerint az agyi anyagcsere teljesítményének csökkenésével általánosan a negyvenes éveink második felében elkezdődik az agyi hálózati működés destabilizálódása, és a legdrámaibb változások 60 éves kor körül mennek végbe.

– Ez érvényes a kognitív betegségekre, például a demenciára is?

– Igen. Az egyik legijesztőbb neurokognitív zavar, a delírium szindróma, ami gyakori az idős, kórházban kezelt betegeknél, úgyszintén szoros összefüggésben van a szervezetben lévő más anyagcsere-betegségi folyamatokkal. Az időskor másik súlyos kognitív zavarában, a demenciában, az agyi sejtek már szintén jelentős energiahiányban szenvednek. A gyulladásos folyamatok és az agyi energetika problémája nemcsak az időseknél, hanem általában is kapcsolatban van a pszichiátriai betegségekkel. Ezek a sejtanyagcserét érintő, gyulladásos és immunfolyamatok szorosan összefüggnek azzal, hogy a pszichiátriai betegségek nem gyógyulnak teljes mértékben, valamint feltételezhetően azzal is, hogy a pszichiátriai kezelések általában is elnyúlnak, nemcsak az élethosszig tartó betegségeknél, hanem a potenciálisan gyógyuló kórformáknál is. A betegek nem gyógyulnak meg maradéktalanul, nem érik el a teljes visszatérést a saját egészségi állapotukhoz, hanem „csak” javulnak, többé-kevésbé jelentős mértékben, ám megmaradnak bizonyos visszatérő panaszok, tünetek, diszfunkciók. Ekkor rendszerint ki-ki kompromisszumot köt az egészségi javultságával, az orvos és a beteg egymással, hogy szedni kell a tovább a gyógyszert, és a beteg változtasson az életén a lehetséges mértékben. Természetesen, a belső és lélektani összefüggések kezelése eközben vagy ezt megelőzően pszichoterápia keretében már szintén megtörtént. Ebből a helyzetből hozhatja el a továbblépést a metabolikus beavatkozásokat is alkalmazó pszichiátria. Az agyi anyagcsere új, táplálkozási és életmódbeli változtatásokon alapuló beavatkozásaitól megalapozottan várhatunk előrelépést igen sok esetben. Ezek a beavatkozások a neuroinflammáció enyhítésével és az agyi energetika helyreállításával nem betegség-specifikusan hatnak, mint a gyógyszerek, de hozzáteszik azt a többletet, amitől az addigi terápiákra tovább már sehogyan sem gyógyuló betegeknél mégiscsak bekövetkezik a javulás. Egészen súlyos betegségekben is akár a gyógyszerelhagyásig javulhat a páciens állapota.

Dr. Szendi István pszichiáter, a Szegedi Tudományegyetem docense, a Kiskunhalasi Semmelweis Oktató Kórház osztályvezető főorvosa. Fotó: Kovács-Jerney Ádám

– Jól értem, hogy egyáltalán nem új hatóanyagokról, hanem tisztán az életmódváltozástól várja súlyos mentális betegek állapotának javulását?

– Valóban, elsősorban az életmód tényezőiről beszélek. Az agyi energetikát elsősorban a diéta és a testmozgás érinti, az alvás és stressz-csökkentés mellett. Hadd érzékeltessem ezt egy német diabetológiai centrum kutatási eredményeivel, amelynek keretében a cukorbetegséget megelőző inzulinrezisztenciában szenvedő fiatal, ülő, mozgásszegény életmóddal élő embereket vontak be a vizsgálatba. Ismert, hogy az inzulin segíti be a sejtbe a cukormolekulákat, a sejtek fő energiaforrásait, amikor pedig a sejt nem eléggé érzékeny rá, és nem képes a megfelelő mennyiséget bejuttatni, akkor alakul ki az inzulinrezisztencia. Ilyen állapotban a szervezet, és különösen az energiafelhasználásban fajlagosan is kitüntetett agy sejtjei energiaszegények lesznek, a betegek energia-utánpótlást kívánnak, és minél többet próbálnak enni. Ők azok, akik akár éjszaka is felkelnek enni, és állandóan a szénhidrátot kívánják; ami nem valami jellembeli probléma, pedig nagyon sok előítélet sújtja az elhízottakat. Egyszerűen a sejtek azt diktálják, hogy szükség van energiára. A német vizsgálatban egyetlen beavatkozást vittek véghez ezeknek a betegeknek az életében: 8 héten át minden résztvevőnek sportolnia kellett heti háromszor egy órában. Felügyelt állóképességi testedzésben vettek részt, ami gyaloglásból és kerékpározásból állt, vagyis semmi extrém nem volt benne. Ezután megvizsgálták a cukorfelhasználásukat, az agyi inzulinháztartásukat, a perifériás és centrális laboratóriumi értékeiket, és arra jutottak, hogy amellett, hogy javult az izmok energia felhasználása, csökkent a zsigeri zsír mennyisége, az agyi inzulin-érzékenység egészséges mértékre állt vissza, ami a kognitív működések javulásával járt. Nem pszichiátriai betegségeket gyógyítottak, de éppen az inzulin-rezisztencia kapcsolja össze a pszichiátriai betegségeket, az elhízást, a 2-es típusú diabéteszt, a kardiovaszkuláris betegségeket, az epilepsziát és az Alzheimer-kórt. A rendszeres testedzés következtében az alapbetegségi folyamatok jobban gyógyulnak a pszichiátriai betegeknél is, és a betegek reagálnak az alkalmazott terápiákra is. A testedzésnek önmagában ekkora jelentősége van az életminőségre, a mentális és kognitív egészségre. A kezelésben ezt kombináljuk speciális diétás beavatkozásokkal.

– A diéta a köznyelvben eléggé diffúz szó. Milyen az a diéta, ami önök javasolnak betegeiknek?

– Az agyi anyagcserére ható diétás beavatkozások modern kori története 1921-ben kezdődött. Egy New York-i endokrinológus, dr. Henry Rawle Geyelin, számolt be arról az amerikai orvosi társaság konferenciáján, hogy egy terápiára nem reagáló epilepsziás gyerek családjának azt javasolta, hogy ne adjanak enni a gyereknek, és ennek hatására a rohamok megálltak; egy idő után azonban a gyereknek újra ennie kellett, és a rohamok is visszatértek. Ekkor kezdtek azon gondolkodni, hogyan lehetne olyan diétát kifejleszteni, ami megőrzi a böjt hatását, de nem viszi éhezésbe a szervezetet. Ez lett a ketogén diéta, amit a Mayo klinikán fejlesztettek ki és a Johns Hopkins Medicine intézetben vezettek be a klinikai gyakorlatba. Az epilepszia-gyógyszerek megjelenése ugyan később háttérbe szorította ezt a beavatkozást, ám amikor kiderült, hogy e gyógyszerek a betegek számottevő részénél nem elég hatásosak, a Johns Hopkins orvosegyetem vezetésével visszatértek a ketogén diéta alkalmazásához. Mint tudjuk, a sejtek alapvető energiaforrása a cukor; ha ebből hiány van, akkor mozgósítják a szervezet glikogénraktárait, de ha az is elfogy, akkor a szervezet átáll egy alternatív energianyerési útra, a zsírbontásra. Ennek során úgynevezett keton-testek képződnek, amelyeket a sejtek energiaforrásként használnak fel, sőt, jóval hatékonyabban, mint a glükózt. Amikor böjtölünk, végül is ezt az alternatív energiaforrást érjük el, ezért is élik meg a böjtölők, hogy sokkal energikusabbak. Itt megjegyzem, hogy önmagában a böjt egy bizonyos idő után kiváltja az úgynevezett autofágiát is, amikor a sejt, érzékelve, hogy energiahiány van, elkezdi lebontani a benne felhalmozódó elroncsolódott törmelékeket, elöregedett sejtösszetevőket, hogy újrahasznosítsa őket. Ez újabb irányt nyit a megelőzésben: a kutatások ugyanis részben a sejten belüli roncsolt anyagok felhalmozódását teszik felelőssé az öregedési folyamatokért, időskori és daganatos betegségek kialakulásáért. A pszichiátriában kezdetben azért próbálták ki a klinikusok a ketogén diétát, hogy enyhítsék a betegek elhízását és inzulinrezisztenciáját, eközben derült ki, hogy a diétától mentális állapotuk is javult. Egyéni megfigyelésekből indultak ki, de mára már egyre több vizsgálati, sőt randomizált kontrollált vizsgálati eredmény is rendelkezésre áll ahhoz, hogy ezt a szakma széles körűen kezdje alkalmazni. A Szegedi Tudományegyetem kiskunhalasi kórházának pszichiátriai osztályán az év elejétől a metabolikus pszichiátria diagnosztikus és terápiás eszköztárának meghonosításán fáradozunk, közel félszáz beteg kezelésével kapcsolatban van már tapasztalatunk.

– Az előbb súlyos esetek javulását is említette. Mi volt a ketogén diétás terápiától bekövetkező leglátványosabb javulás eddig a praxisában?

– A terápiának különösen a pszichiátriai kezelésre tovább már nem javuló állapotú betegek esetében van jelentősége. Természetesen, nem arról van szó, hogy pusztán testedzéssel, böjttel, ketogén diétával és táplálék-kiegészítőkkel meg lehet gyógyítani a pszichiátriai betegségeket. A terápia azt teszi lehetővé, hogy a kezelés egyáltalán fenntartható legyen, és érvényesüljenek specifikus hatásai. Az általunk alkalmazott beavatkozással nem speciálisan hatunk a pszichiátriai betegségekre, hanem azokat kezelhetőbbé tesszük. Hadd mondjam el például egy felnőtt, autizmussal élő betegem esetét, aki olyan súlyos kényszerekkel élt együtt, hogy a család kérésére elindítottuk a gondnokság alá helyezési folyamatot. Nála is több éven át próbálkoztunk gyógyszerek kombinációival, de egy sokéves kezeléssel egyensúlyban tartott állapot után ismét további romlásnak indult. Ő az elsők között volt, akit sikerült rávennünk, hogy befeküdjön Szegedről a halasi kórházba, és megpróbáljuk a nutricionális kezelést. Mivel ő egyébként hobbi sportoló, szenior úszó, egyfajta edzőtáborként tudtuk keretezni a kezelést, azzal, hogy a kórházban ellenőrizhető a diétája. Lelkesen belevágott, és remek eredményeket értünk el, előbb a ketogén diéta sikeres beállításával, majd a fokozatosan kibontakozó klinikai javulással. Szülei is elégedettek, boldogan újságolják a fél éve tartó javulás mentális egészségi előnyeit, a kommunikációban, kapcsolati szinten megvalósuló változásokat. Esetében ugyan az idegfejlődési eredetű autizmus nem fog múlni ettől, viszont az erre ráépülő kényszeresség, ami kétségbeesésbe hajszolta magát és családját is, jelentősen lecsökkent. Sokkal élhetőbb, élvezetesebb életet él ő maga is, a család is, és örömmel tartják a diétát, sőt fenntartó gyógyszereit is jelentősen csökkenteni tudtuk. Ráadásul azóta volt már újra versenyen is, és nemcsak hogy érmeket szerzett a saját életkori kategóriájában, de a számon tartott legjobb idejét úszta. Hiszen a ketogén diéta nemcsak az agynak jó, hanem egyéb kedvező hatásai, „mellékhatásai” is vannak: lefogy az ember, a vérnyomása és cukorháztartása normalizálódik, teljesítőképessége javul - nem véletlen, hogy a ketogén intervenciókat az élsport is alkalmazza.

– Mire gondolt, amikor szóba hozta a mentális betegségek megelőzését? Megelőzhető például a demencia, rendszeres sporttal vagy időszakos böjttel?

– A demencia rettegett szindrómája a modern nyugati társadalmaknak, leginkább 65 év felett kezdjük diagnosztizálni és kezelni. A neurobiológiai adatok azonban arra utalnak, hogy a beavatkozást jóval hamarabb kellene megkezdeni, mint hogy egyáltalán bármilyen kognitív diszfunkció megjelenik, mert a korai jelek észlelésekor a jelenlegi gyógyszeres kezelésekkel már csak lassítani tudjuk a hanyatlást. A friss nemzetközi kutatási eredmények azt jelzik, hogy a hatásos nutricionális beavatkozások képesek enyhíteni az ötvenes életévekre már mindenkinél megkezdődő neuronhálózati destabilizációs folyamatokat, javítani az agyi sejtek energiaháztartását, és ezzel potenciálisan a demencia szindróma kibontakozásának megelőzését vagy hatékony késleltetését. Kutatásaink fő vonala pedig a súlyos fejlődési eredetű mentális betegségek, a szkizofrénia–bipoláris zavar–major depresszió spektrum megelőzésének fejlesztésére irányul. Egyrészről megpróbáljuk feltérképezni ezeknek a betegségeknek is a megelőző állapotait, és e betegségek jellemzően fiatal felnőttkori kirobbanását megelőzni, részben táplálkozási beavatkozásokkal.

– A ketogén terápia benne van már a hétköznapi orvosi gondolkodásban? Mit szólna egy háziorvos, ha a terápiás ketózis hatásáról érdeklődne a betege?

– Nem kizárt, hogy elbizonytalanodna. Tanácsa inkább a cukorbetegek napi több alkalomra elosztott, a szénhidrát-bevitel mérsékelt csökkentésének hagyományára támaszkodna. A pácienseimen keresztül úgy látom, a ketogén diétával kapcsolatban az általános ellátásban kevesen tájékozottak. Tudni kell, hogy a ketogén diéta helyes alkalmazása eléggé bonyolult. A megfelelő étkezési rendet mi a kórházban állítjuk be, ahol tudjuk mérni a ketonszintet is, amivel ellenőrizhető a diéta hatékonysága. Otthonra pedig már léteznek vizeletből mérő egyszerű tesztcsíkok, amelyekkel a betegek maguk is követni tudják diétájukat.

Fotó: Kovács-Jerney Ádám

– A ketogén diéta étrendjére vonatkozó netes információkban meg lehet bízni?

– Felületes keresésre is két ételrendelési szolgáltatást is találtam, ami „keto” étrendet kínál, de egyiknél sem felelt meg közelről sem a menü a ketogén diéta orvosi-dietetikai kritériumainak. A fitness-kultúra a fogyás miatt gyakran beszél a ketogén diétáról, de sajnos ott is komoly félreértések vannak. Aki ezt alkalmazni szeretné, jobban teszi, ha a tudományos információkra támaszkodik és dietetikus vagy orvos szakértővel konzultál. A ketogén diéta speciális, rendkívül alacsony benne a szénhidrát mennyisége; annyira, hogy míg a cukorbetegek diétájában napi 170-180 gramm szénhidrát oszlik el a nap során, addig a ketogén diétában 30-50 gramm alatti a nap adag. A fehérjebevitel ugyanakkor normális szintű, nem ez, hanem a zsír az energiabevitel fő forrása. Természetesen a kórházban a cukorbetegek esetében minden esetben diabetológussal konzultálunk, ha ő azt mondja, hogy nem alkalmazható a diéta, akkor más kezelést választunk, még akkor is, ha azt gondoljuk, hogy hozzájárulhatna a pszichiátriai betegség enyhítéséhez. A ketogén diéta azonban csak egy a lehetséges táplálkozási beavatkozásokból, gyakran alkalmazzuk az orvosi, időszakos böjtöt, valamint célzott és megfelelő dózisban adott táplálékkiegészítőket.

– Hogyan lehet nekiállni egy ilyen életmódváltoztatásnak?

– Úgy, hogy az ember mély lélegzetet vesz, és azontúl másképpen él. A sejtek energiaháztartásában és megfelelő működésében kulcsszerepet betöltő sejtalkotók, a mitokondriumok egészséges mennyiségéért és működéséért az eddigi tudományos adatok fényében a legtöbbet a rendszeres testmozgással, valamint a minél korlátozottabb és célzott táplálkozással tehetjük. A nutricionális beavatkozások közül, talán legegyszerűbb az időszakos böjt. Ebben csak az fontos, hogy a beteg minden nap adjon annyi böjtöt a szervezetének, amennyi elegendő inger ahhoz, hogy beinduljanak az autofágiát és a terápiás ketózist előidéző sejtfolyamatok. Tehát itt nem az a fontos még, hogy mit, hanem az, hogy mikor eszik az ember. Az egyik lehetséges időszakos orvosi böjt, amikor a páciens minden nap legalább 16 órán át nem eszik. Ha belegondolunk, ebből nagyjából 8 óra amúgy is alvás, csak azt kell megoldanunk, előtte és utána megfelelő ideig ne együnk. A vizsgálatok azt mutatják, hogy bármikor el lehet kezdeni, tehát egy fiatal, egészséges ember is kamatozik ezekből táplálkozási beavatkozásokból. A diétás ketózist egyébként még szokásos táplálkozás mellett is meg lehet közelíteni, speciális táplálék-kiegészítőkkel. Vannak olyan betegeink, akik sem a szigorú diétában, sem az időszakos böjtben nem tudnak még részt venni, agyi metabolizmusukat táplálék-kiegészítőkkel segítjük. A kórházi beállításnál ezeket a beavatkozásokat minden betegnél egyéni módon kombináljuk. Amikor pedig a beteg kikerült a kórházból, járóbeteg-gondozáson ellenőrizzük a böjt, a diéta és a ketogén kiegészítők hatékonyságát. Ilyen táplálék-kiegészítőket az élsport is használ, bár meglehetősen drágák. Az Oxfordi Egyetem által gyártott ketonészter például megkapta a nemzetközi doppingügynökség kedvező minősítését is. Itthon megfizethetőbbek a terápiás ketózist ugyancsak hatékonyan segítő közepes lánchosszúságú trigliceridek, az ún. MCT-olajok. Használom ezeket én is, mivel a metabolikus terápiában mindent kipróbálok magamon, amit a betegeknek tanácsolok, hogy tudjam, min mennek keresztül ezek alkalmazásakor. A napokban pedig már egy zárt chatfórumot is indítunk, mert most már van annyi beteg és hozzátartozó ezen az alkalmazási területünkön, hogy egymás között is megoszthassuk a tapasztalatokat és információkat.

Fotó: Kovács-Jerney Ádám

– Mi a kórházi kutatásuk tudományos kerete?

– A kórházi kezelések eseteit jelenleg részletesen dokumentáljuk, és ezekből esetsorozat-beszámoló készül. Egy etikaiengedély-kérelem összeállítása is folyamatban van, mert speciális klinikai vizsgálatot is szeretnénk ezzel kapcsolatban végezni. A Szegedi Tudományegyetemen működő interdiszciplináris kutatói munkacsoportokkal nemzetközileg is egyedi vizsgáló eljárásokat tudunk végezni, amelyek lehetővé teszik, hogy a terápia pszichiátriai hatékonyságát igazolni tudjuk, és jobban megértsük a hatásmechanizmusát. Az SZTE Pszichológiai Intézetben Racsmány Mihály professzorral dolgozunk annak kutatásán és pontos detekcióján, hogy e diéták milyen változásokat tudnak okozni a kognitív működésekben. Az SZTE Informatikai Intézetéhez is kötődik ez a munka, ott pedig olyan biofeedback és más okos-eszközök fejlesztésével foglalkozunk, amelyek bepillantást tudnak adni a pszichiátriai betegségek elektrofiziológiai világába. Az esetek és vizsgálatok eredményeit természetesen publikáljuk.

Panek Sándor

A borítóképen: Dr. Szendi István pszichiáter, a Szegedi Tudományegyetem docense, az SZTE Kiskunhalasi Oktató Kórházának osztályvezető főorvosa.
Fotó: Kovács-Jerney Ádám