Bezár

SZTE Magazin

20230929_162328

Az SZTE megvédte bronzérmét a MEFOB döntő fordulójában

Az SZTE megvédte bronzérmét a MEFOB döntő fordulójában

2023. október 10.
2 perc

Edzések, csapategység és kiváló taktika is kellett ahhoz, hogy a Szegedi Tudományegyetem sárkányhajó csapata az ország harmadik legjobbja legyen a többfordulós sorozatban.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Tudományegyetem csapata májusban a Sárkányhajó MEFOB első fordulóján 3. helyezéssel zárt a 200 és a 2000 méteres távokon is. Az érmek megszerzéséhez azonban még a székesfehérvári döntő fordulón is helyt kellett állniuk. A megnyitót követően az időmérő futamokon kellett a nyolc egyetemi hajónak egyesével az idővel harcolnia. A szegediek teljes hajóval álltak rajthoz, azaz húsz evezőssel egy dobossal és egy kormányossal, azonban a sekély vízmélység miatt nehéznek bizonyult a hajó és csak a negyedik helyre volt elég az idejük, ami a következő két távon való rajt pozíciót befolyásolta.

20230929_161046


A tapasztalatok alapján az SZTE csapata is a 18 fővel való evezés mellett döntött, ami eredményesnek bizonyult, ugyanis egy nagy jó rajtot követően a 200 méteres futamon magabiztos versenyzéssel a második hajótól sem maradtak el igazán. A versenynap végét a 2000 méteres üldözéses futamok zárták, ahol két négyes mérkőzésben kellett kialakítaniuk a végső helyezéseket. A szegediek az A döntőben negyedik hajóként indultak, 30 másodperccel a harmadik mögött. Végig erős tempót diktálva, fáradhatatlanul húzták fel magukat az előttük lévő NKE Baja csapatára, akiket a harmadik kör fenti kanyarjából kijövet sikerült megelőzni, majd az utolsó körben még növelték előnyüket. Ezzel az SZTE mindkét távon megvédte a harmadik helyét a pécsi és a győri hajókat követve.

 382636889_1483755542372656_3976369221865786496_n

A szezon végeztével a lapátok ugyan pihenő állásba kerülnek, de az eredmények alapján a csapat bizakodva várja a 2024-es versenyeket.

 

Csapattagok:

1. Nyerges Alíz Eszter ETSZK
2. Nagy Diána BTK
3. Szamosi Blanka JGYPK
4. Kalaitzi Zoi ÁJTK
5. Gál Dorina TTIK
6. Komáromi Krisztina Panna TTIK
7. Pákozdi Zsófia TTIK
8. Papp Alexandra JGYPK
9. Szabó Szandra GTK
10. Stájer Anna GTK
1. Libor Erik Ernő TTIKK
2. Csókási Márton ÁJTK
3. Megyeri Dániel TTIK
4. Magyar Olivér GTK
5. Almási Bence TTIK
6. Szabó Martin JGYPK
7. Papp Gellért JGYPK
8. Király Miklós ÁJTK
9. Menyhárt István TTIK
10. Tóth Bálint ÁJTK
11. Király Csaba ÁJTK

Kormányos: Stájer Csaba
Dobos: Török Réka Szabina GTK
20230929_1751480
Hivatalos eredmények: www.sarkanyhajozas.hu oldalán.

SZTEinfo

Fotó: szte-sárkányhajó

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek