A tanult emberek botozására összerázkódott a társadalom – Márki Sándor naplóinak IV. kötete a kolozsvári impériumváltás időszakából

Márki Sándor naplóinak a dualizmuskori Magyarország és Erdély középosztálybeli értelmiségi világát tükröző, fejlődéssel és bizakodással teli első három kötete után a IV. naplókötet az első világháborús időszakot, majd az erdélyi impériumváltás krónikáját fogja át, vagyis tragédiáról és keserűségről szól. A naplósorozat szerkesztője, Erdész Ádám az SZTE Klebelsberg Könyvtárban rendezett beszélgetésen elmondta, hogy a román hatalomátvétel történetét a naplókon belül Márki külön is megjelölte Metamorphosis Transsylvaniae címmel, kétségkívül azért, hogy Apor Péter hasonló című 18. századi művével Erdély új romlására utaljon. A IV. kötetben a Metamorphosis első része olvasható, ez a rész 1918. október 31-én indul és 1919. december 31-ig közli a bejegyzéseket (az 1921. augusztus 3-ig tartó második periódus, benne Márki Sándor Kolozsvárról történt elűzésével és szegedi megérkezésével az V. kötet anyaga lesz). A dokumentumokkal kiegészített, krónikaszerűen vezetett naplóban a szerkesztő-levéltáros szerint Márki Sándor tudatosan gyűjtötte az impériumváltás történetének eseményeit, és ezek között nagy figyelmet szentelt a kolozsvári egyetem sorsának is. Naplójának e része az 1872-ben alapított egyetem román elfoglalásának történetéről is tartalmazza Márki bejegyzéseit, amelyek képet adnak a románok és magyarok egymással szembeni mentalitásáról is.

A Metamorphosis Transsylvaniae 1921. augusztus 3-ig tart; a következő napi bejegyzés fölé Márki Sándor azt a címet írta: Vita nuova. Ekkor már egy hete Szegeden voltak feleségével, de ezen a napon ébredtek először új, állandó otthonukban. „Immár tővel, heggyel, tősgyökeres szegedi vagyok, úgyhogy befejezem a Metamorphosis krónikáját” – írta keserűen, miután a holmijait, átmentett könyvtárát és kéziratait szállító vagonban több napi út után megérkezett Szegedre. Naplója folytatásában Márki Sándor részletesen megörökítette az egyetem szegedi berendezkedését és elindulását. Erdész Ádám szerint az 1920 és 1925 közötti időszak még további két kötetben kap majd helyet.

"a naplóvezetés pedig kész irredentista kémkedés volt"

– Márki Sándor 20 éves egyetemi hallgatóként, 1873-ban kezdte naplóit írni és pár nappal halála előtt, 1925-ben hagyta abba az írást; súlyos betegségének és halálának körülményeit már leánya csatolta hozzá a naplókhoz. Ez több mint 50 esztendő, és tudomásom szerint a magyar historiográfiában nincs más vezető történész, aki ilyen hosszú időn keresztül egyenletesen, hiányok nélkül rögzítette volna, hogy mi történik a történész szakmában, az egyetemen, ahol tanít, mi történik abban a dualizmuskori világban, amelyben annyira otthon volt – mondta Erdész Ádám.

A negyedik kötet a háborús évekkel kezdődik; Márki Sándor először nem is tulajdonított nagyobb jelentőséget a szarajevói merényletnek, sőt naplójából az derül ki, hogy nem bánta nagyon Ferenc Ferdinánd halálát. Amikor azonban a háború kitört, az 1914-15-ös évben Márki éppen a kolozsvári egyetem rektora lett, és nehéz helyzetben kellett folytatnia az egyetem irányítását. Naplójába ekkor a háborús időszak hétköznapi információi kerültek, például az, hogy kinek kellett átadni a Pasteur-intézetet, milyen sebesült katonák érkeztek a klinikákra, és mi történik Kolozsvárott. Amikor letette a rektori tisztet, és jobban ráért, a napló is bővebb lett, 1916-ban, a román betörés idején pedig még inkább duzzadni kezdett a szöveg. Románia 1916 augusztusában megtámadta Erdély keleti részét, elfoglalta a székely medencék egy részét, ami után menekülthullám indult el Erdély és Magyarország felé. Márki Sándor ekkor már történészként, tudatosan gyűjtötte és rögzítette az események információit.

– Márki leírja a kolozsvári eseményeket, megtudjuk, a menekülők közül hány embernek adnak ebédet, hogyan hajtják be a lovakat, marhákat az elfoglalt területekről; egy rendezetlen időszak képét festik ezek a lapok, Márki leírja, hogy a vasúton kelet felé katonákat vittek, miközben az ellenkező irányból a menekülők jöttek. Szeptemberre fordult a kocka, megérkeztek a német csapatok, visszaszerezték az erdélyi területeket, sőt megindult a román területek elfoglalása. Ebben az időszakban már több szintje is van a naplónak: az egyik, amit adatok tekintetében a legmegbízhatóbbnak tartunk, arról szól, ami Kolozsvárott történik, de ugyanakkor Márkihoz sok helyről érkeztek információk, ezeket is lejegyezte, és megpróbálta egyben látni, mi történik Dobrudzsában és más frontokon – mondta Erdész Ádám.

Márki Sándor történészprofesszor, a "Történettanítás" című módszertani művének írása közben 1902-ben. Forrás: SZTE Klebelsberg Könyvtár Médiatéka, Márki Sándor fotóalbuma.

Milyen mentalitásbeli különbségek szűrhetők le a Márki-naplókból az 1918 decemberében Kolozsvárra bevonuló románok és a város magyar lakossága között? Kokas Károly mindenekelőtt a Romániában bevett büntetésként használt botozás kolozsvári fogadtatását hozta fel kérdésként.

– Mentalitástörténeti szempontból is különleges forrás Márki Sándor naplója – felelte Erdész Ádám –, hiszen két eltérő kultúra, két civilizáció találkozott össze: megérkezett egy megszálló hadsereg, amellyel szemben fegyveres ellenállást ugyan nem tanúsítottak, de rendkívül éles és sokféle formában megnyilvánult a hétköznapi ellenállás. Ez a megszálló hadsereg bizonyos – jobb szót nem találok – kisebbségi érzéssel is küzdött. A fegyelmezési eszközei között ott volt a botozás is, és ezt hétköznapi gyakorlattá tette Kolozsvárott, ami rendkívül felháborította az ott élőket. A botozásnak volt egy különleges oldala, ami a társadalmi hierarchiára is rávilágított: Márki azt írja, a legjobban az háborította fel a kolozsváriakat, hogy művelt embereket is megbotoztak. Ha egy hóstáti – így nevezték a kolozsvári külső kertvárosban, azaz az egykori városfalakon kívül élőket – parasztgazdát netalán megbotoztak, az felháborító volt, de ha egy úriemberrel tették, aki mondjuk a kolozsvári megyei hivatalban dolgozott, attól összerázkódott az egész társadalom.

Erdész Ádám és Kokas Károly a könyvbemutatón. Fotó: Nemes Réka / SZTE Klebelsberg Könyvtár

Ebben az időszakban atrocitásnak számított pusztán az is, ha magyar ruhába öltözött lányok sétáltak a kolozsvári utcán. Márki Sándor így ír erről 1919. július 19-én: „Valóban, most hallom, hogy vasárnap bevitték pár órára Nagy Károly ref. püspököt is, mert magyarosan öltözött leányaival sétált. Egy fehér ruhás úrileánynak egyszerű rózsa volt a kezében. A katona elvette tőle, s őt pofon ütötte. A felindult leány a közelben álló tiszttől kérdezte: „Hát, szabad ez?” Az szótlanul vállat vont.”

A naplóból kiderül az is, hogy volt, amikor a konfliktus harmonikusabban zajlott le: egy Ó-Romániából érkező beszállásolt tiszt például a háziakkal franciául társalgott, mert a művelt emberek nem akartak egymásnak esni. Viszont a tiszt legénye, aki szintén be volt szállásolva, és a háziak cselédje összeveszett, és máris kitört a ribillió.

Olyan bejegyzése is van Márkinak, amely szerint a botozásból is lehetett üzletet csinálni; az a hír járta, hogy egy élelmes román őrmesternek fizetni lehetett, és az elkapott személyt nem botozta meg, csak ordítania kellett, mintha ütnék.

Erdész Ádám szerint szembeötlő, hogy a román hatalomátvétel időszakáról szóló bejegyzésekben megritkulnak a kolozsvári nevek és eltűnnek a konkrét források. Márki Sándor maga ad magyarázatot erre: „Egyéb tudósításaim azért olyan »aztmondjákosak«, mert, érthető okokból, a hírek elbeszélőit nem nevezhettem meg anélkül, hogy esetleg a Fellegvárba [egykori erőd a város fölött, amelyben börtön is volt] juttassam őket, ahová az én utam is nyitva állt minden pillanatban; hiszen mindenki nyíltan beszélte, hogy én bizonyára naplót vezetek az eseményekről. Néhányan jobb embereim közül ezt bizonyosan is tudták; a naplóvezetés pedig kész irredentista kémkedés volt a testvérek szemében.” – idézi Erdész Ádám a Márki-napló egy későbbi, Szegeden írott bejegyzését.

Márki Sándornak 1921 júliusában végleg el kellett hagynia Kolozsvárt. A Biharkeresztesen készült fotón az idős történészprofesszor feleségével látható a vagonban, amely könyvtárával és kézirataival Szegedre hozta. Forrás: SZTE Klebelsberg Könyvtár Médiatéka, Márki Sándor fotóalbuma.

A kolozsvári hálózatkutatás aranybányája

– Márki Sándor fiatal korától élete végéig valóságos szakmai és kulturális hálózatot szervezett és működtetett maga körül - vetette fel Kokas Károly a következő témát. – 1300 publikációjához számos szerkesztő és történész kollégával tartott kapcsolatot, ifjúkorától kezdve értelmiségi ismerősöket szervezett össze, ha tehette, meglátogatta Görgeyt, ha tehette, bement az Akadémiára, hátha találkozik Arany Jánossal, vagyis a történetírás és a tanítás mellett a kapcsolatépítésre is nagy energiát fordított.

– Ha a hálózatkutatásnak van jó alapanyaga, akkor ez a napló az – erősítette meg Erdész Ádám. – Márki ösztönös, nagy munkabírású hálózatépítő volt már fiatalon is, a szegedi egyetemi könyvtár Régi Könyvek Tárában megvannak azok a fiatalkori kéziratos folyóiratai, amelyekkel a Nagyváradon, Pozsonyban írogató diákokat összefogta. Már gimnazistaként történészek között mozgott, és mindenütt, ahol megjelent, hálózatépítő személyiség lett belőle, rövidesen egy kisebb kört mozgatott, anélkül, hogy különösebben látványosan működött volna. A kiváló aradi történész, Kovách Géza több mint 1700 levelezőpartnerétől regisztrált 9088 hozzá írott levelet. A második naplókötet bevezetőjében tettem egy kísérletet, és összeszámoltam, hogy egyetlen év alatt, 1895-ben, 236 általa meglátogatott eseményt, rendezvényt, találkozót jegyzett fel a naplójába. Amikor a napló második kötetét bemutattuk Kolozsvárott, Tóth Szilárd, a Babes-Bolyai egyetem történész-tanára egyik tanítványának témaként javasolta, hogy a naplóknak legalább tíz évét dolgozza fel hálózatkutatási szempontból. A korabeli Kolozsvár kapcsolathálóját talán nem is tükrözi jobban más forrás.

Márki Sándor 21 kötetes újságkivágat-gyűjteményének egyik darabja Kokas Károly kezében. Fotó: Nemes Réka / SZTE Klebelsberg Könyvtár

Kokas Károly szóba hozta Márki Sándor hatékony időmenedzselését is, amire már kortársai felfigyeltek. Márki halála után tanítványai emlékkötetet rendeztek sajtó alá, amelynek címlapján aranyozott keretbe írták Márki Sándor kedvelt mondását: „Napot nyerni nehéz, elveszteni könnyű”.

Márki Sándor naplói a család magántulajdonában vannak, kiadási jogát azonban az MNL Békés Megyei Levéltár megvásárolta. A történész egykori könyvtárát, bútorait és 332 tételt számláló kézirathagyatékát pedig az SZTE Klebelsberg Könyvtára őrzi. Kokas Károly, a könyvtár főigazgató-helyettese a beszélgetésre elhozta Horváth Mihály Magyarország története című munkájának Márki Sándor által használt példányát, amelynek margóját ceruzajegyzetek, beleragasztott papírokra jegyzetelt kiegészítések borítják.

– Amikor én fiatal könyvtáros lettem, és megmutatták, hol van a Pallas Nagy Lexikona a könyvtári polcon, első dolgom az volt, hogy főnöknőmet rábeszéltem, cseréljük ki egy másik példányra ezt az értéket, mert Márki Sándor „belőtt” példánya volt az olvasótermi polcon, tele a Márki jegyzeteivel, és én halálra rémültem attól a lehetőségtől, hogy valaki a napi használat során kitépi belőle a beragasztott jegyzeteket. Úgyhogy lecseréltük egy „össznépi rendes” Pallas Lexikonra – idézte fel a szegedi könyvtáros.

A beszélgetésen Kokas Károly bemutatta a Márki-hagyaték egyik lapkivágat-gyűjteményét is, amelyet Márki Sándor az első világháború kezdetétől ragasztott kötetbe. – Rendszeresen visszatért a naplójában arra, hogy csirizszagú a keze, mert újra és újra lapkivágatokat rakott össze. Arra készült, hogy elkészíti az első világháború krónikáját, ezért ez a gyűjtemény hadi eseményekre, katonai és politikai mozzanatokra koncentrál; 21 ilyen lapkivágatokat tartalmazó gyűjteményt állított össze, ezek a Klebelsberg Könyvtár Régi Könyvek Tárában találhatók.

A naplók érzelmi görbéje

A bizakodó dualizmuskori évek után a Márki-naplók negyedik kötetének történelmi időszakáról sejteni lehetett, hogy egészen más hangvételű kötet következik. Erdész Ádám szerint, ha a naplók érzelmi görbéjét meg lehetne rajzolni, 1873-tól a háború kitöréséig a bejegyzések egy felfelé törő társadalomban jól elhelyezkedő, sikeres ember lenyomatát adnák a maga koráról. A háborúban viszont már megjelent a tragédia, tanítványai és tanártársai közül is volt, aki elesett, majd 1918-tól következett a Metamorphosis keserű krónikája, és a bejegyzések majd csak Szegeden váltottak vissza a normális üzemmódra. A napló azonban soha nem lett már olyan, mint a dualizmusban volt. Márki Sándor ebben az utolsó időszakban részletesen írt arról, milyen nehézségek közepette történt a szegedi egyetem megszervezése, a naplóban felbukkantak azok a fő és mellékfigurák, akik az egyetemalapításban pozitív vagy negatív szerepet játszottak. Márki Sándor professzori jelenléte, tette hozzá Erdész Ádám, fontos volt a szegedi egyetem szempontjából, de ekkor ő már túl volt tudósi pályájának zenitjén. Nagy munkákat már nem írt, mindenhová meghívták, kint ült az emelvényen, köszöntőt mondott, előadást tartott, vagyis inkább az új világ különböző mozgásait legitimálta jelenlétével. Számára ez egy veszteséggel teli, szomorú időszak volt. Aztán 1923-tól elkezdett változni a napló külseje is; romlani kezdett Márki Sándor írása, ahogy hajlottabb lett a kora, egyre több áthúzás került a szövegbe.

Amikor a szaktudomány megfért a hagyománnyal

Márki Sándor aktív időszaka egyben a magyar történelemszemlélet átalakulásának kora is, vetette fel az új témát Kokas Károly. Márki Sándor nemzeti liberális karakterű történész, sok tekintetben konzervatív, egyes témákban azonban újító szellemű, mondta a könyvtáros: – Én egyetemistaként az 1970-es évek végén az ő könyvéből tanultam Dózsa Györgyöt, ami azért érdekes, mert Dózsa Györgyről Márki Sándor előtt senki nem mert olyan típusú munkát írni, amelyik egyáltalán történelmi személyiségként és nem holmi lázadó parasztként kezelte volna Dózsát.

Milyennek látja Erdész Ádám Márki hatását a történészi iskolákra? Van-e a naplónak ilyen értelemben is forrásértéke?
Erdész Ádám szerint igen, Márki Sándor naplóinak fontos forrásértékű része a historiográfia, hiszen a bejegyzések a modern magyar történettudomány megszületésének időszakában készültek.

– 1866-ban a pesti egyetemen két éven keresztül hallgattak a diákok történelmet: egyik évben magyar, a másikban egyetemes történetet, és a kettőt ugyanaz a tanár tanította. Az 1890-es évek kolozsvári egyetemén már öt történelem tanszék működött. 1867-ben megalakult a Magyar Történelmi Társulat, folyóiratok jöttek létre, és kialakult a történettudomány infrastruktúráját adó intézményrendszer. Ennek a kornak a dinamikáját tükrözik vissza Márki Sándor naplói. Valamint azt is, hogy milyen szerepet játszott Márki a korabeli művelt emberek történeti tudatának alakításában. Márki Sándor szinte minden iskolatípusnak írt tankönyvet földrajzból és történelemből. Volt olyan, amelyik 12 kiadást ért meg. Számtalan újságcikket közölt Kolozsvárott, és mivel hamar rájöttek, hogy jó retorikai készsége van, 1896-ban Kolozsvár szabad királyi városa tiszteletbeli tanácsossá választotta. 1907-ben majdnem 400 oldalas kötetet adtak ki történeti emlékbeszédeiből. Márki Sándor valóban ama a történészek közé tartozott, akik a dualizmus idején nagy erővel formálták a közgondolkodást. A Dózsa-monográfiát 1882-ben még aradi tanárként adta ki, és ezt részben forráskritikai hiányosságok miatt, részben politikai tartalma miatt, akkor nagyon vegyesen fogadják; a politikai tartalmát jelzi, hogy egy mondatában összekötötte Dózsa és Kossuth személyét, mondván, hogy ami elindult 1514-ben, az Kossuth Lajosnál, a jobbágyfelszabadításnál érte el a sikert.

A Márki-naplókötetek szerkesztője szerint a dualizmus időszakában az 1910-es évekig a történettudomány egyszerre működött szaktudományként és a nemzeti identitás tudományaként. – Ma eléggé nehéz ennek a harmonikus összeférését elképzelni, de még Benda Gyula is azt írta édesapjáról, Benda Kálmánról, hogy nála a történelem együtt volt mindkettő. Nincs is olyan messze még mögöttünk, amikor a dualizmus idején ez jól működött. Márki Sándor sikeres és sokak által olvasott történész volt, aki 1848-49-es monográfiáját vagy háromkötetes Rákóczi-monográfiáját úgy írta meg, hogy a mű kifejezze a források és a hagyomány összetartozását. Ez az időszak az 1910-es években véget ért, amit jól példáz az 1913-ban megjelent Szekfű Gyula-könyv, A száműzött Rákóczi, és a nyomában kialakult óriási vita. Szekfű munkájának is erős metapolitikai tartalma volt, hiszen Rákóczi száműzetésének tárgyalása során arról beszélt, hogyan veszti el aktuális és hiteles politikaképző képességét egy száműzött; és ez nemcsak Rákócziról szólt, hanem komoly áthallásai voltak egy másik nagy száműzött, Kossuth Lajos irányába is. A kialakuló vitába Márkit tulajdonképpen belerángatták, de aztán ő elhallgatott, nem kívánt vitatkozni Szekfű Gyulával, viszont keserűséggel töltötte el, hogy amit ő összekapcsolhatónak tartott, a forrás és a hagyomány, már nem kapcsolható össze – mondta Erdész Ádám.

Panek Sándor

A borítóképen: Kiszely Zoltán színész-könyvtáros részletet olvas fel Márki Sándor naplójából, amelynek IV. kötetéről dr. Erdész Ádám levéltáros és dr. Kokas Károly könyvtáros beszélgetnek majd. Fotó: Nemes Réka / SZTE Klebelsberg Könyvtár

Vajda Tamás (igazgató, SZTE Egyetemi Levéltár) beszélgetése Erdész Ádámmal (nyugalmazott igazgató, MNL Békés Megyei Levéltár) Márki Sándor naplóinak I-III. kötetéről