Bezár

SZTE Magazin

A Szegedi Egyetemi Színház „Rohadt az államgépben valami” című dokumentumjátéka a debreceni Csokonai Fórum színpadán.Fotó: David Nagy Photography

Debreceni egyetemi fesztiválon aratott sikert a Szegedi Egyetemi Színház produkciója

Debreceni egyetemi fesztiválon aratott sikert a Szegedi Egyetemi Színház produkciója

2023. április 27.
3 perc

A Szegedi Egyetemi Színház „Rohadt az államgépben valami” című dokumentumjátékával vett részt az idei MUST Egyetemi és Ifjúsági Összművészeti Fesztiválon megrendezett IX. Debreceni Egyetemi Színházi Találkozón. A fellépésről Varga Norbert, a SZESZ művészeti vezetője számolt be portálunknak.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

- Örömünkre a Debreceni Egyetemi Színház (DESZÍNHÁZ) meghívására idén is el tudtunk utazni a fesztiválra. „Rohadt az államgépben valami” című dokumentumjátékunkat vittük el, amely elődeinkről szól, Horváth Istvánról, az első művészeti vezető munkásságáról, és a Szegedi Egyetemi Ifjúsági Színjátszó Társaságról, az első szegedi egyetemi színházról. Április 22-én egy teljesen új helyen, a Csokonai Fórum színpadán léptünk a debreceni közönség elé. A helyszínen az előadás fesztiválos helyének kialakításában nagy segítségünkre volt a Csokonai Színház műszaki stábja – számolt be Varga Norbert, a darab rendezője.

A Szegedi Egyetemi Színház „Rohadt az államgépben valami” című dokumentumjátéka a debreceni Csokonai Fórum színpadán. Fotó: David Nagy Photography

A Szegedi Egyetemi Színház „Rohadt az államgépben valami” című dokumentumjátéka a debreceni Csokonai Fórum színpadán.
Fotó: David Nagy Photography

Az előadást kísérő szakmai beszélgetésen a színházi szakértők, Lőkös Ildikó színházi dramaturg, Mercs János színművész és Bakota Árpád színművész drámatanár, illetve Lukovszki Judit egyetemi docens, a beszélgetés moderátora is nagy vállalásnak és fontos dolognak tartották a szándékot, hogy egy ilyen ívű, igaz és egyben szomorú történetet színpadra állított a SZESZ társulata.

Külön kiemelték Szent-Györgyi figuráját, az előadás dramaturgiájában betöltött szerepét, ahogyan a szegedi rendezés kitalálta, milyen is lehetett az ő viszonya a társulattal, valamint ugyancsak kiemelték a Szent-Györgyit alakító Kosztolányi József színészi játékát. Varga Norbert elmondta, izgalmas és hasznos beszélgetés alakult ki annak kapcsán, hogy miként lehetne még inkább az előadás előnyére forgatni a súlyos tényeket tartalmazó párbeszédeket, és hogy miből mennyit is mutasson meg a darab Horváth István és Tóth Kata intim viszonyából. Hasznos vita alakult ki annak kapcsán is, hogy hol, mikor és mennyiben szolgája a színészi játéknak a szöveg. - Rengeteget tanultunk és beszélgettünk az előadásról, mondta a társulat művészeti vezetője.

Varga Norbert, a darab rendezője a beszélgetésen a darab kialakításáról, a szövegkönyv megszületéséről beszélt, valamint arról, milyen dokumentumokat és információkat talált meg az előadásról. Varga Norbert kiemelte, hogy azért is fontos a kort párbeszédekben felrajzoló szöveg, mert sajnos ma Szegeden az egyetemisták kevesen ismerik Horváth István nevét, munkásságát.

Ehhez kapcsolódva emelte ki Regős János, az Országos Színjátékos Szövetség elnöke, hogy ő a hatodik SZESZT-en látta az előadást; azelőtt még a Horváth Istvánról elnevezett fesztiválon sokszor résztvevőként sem tudott meg ennyit róla, mint a Szegedi Egyetemi Színház darabjából. Regős János az előadás nagy erényének tartja azt, hogy megmutatja, elmeséli a Szegedi Egyetemi Ifjúsági Színjátszó Társaságtörténetét, és benne István és Kata tragédiáját.

- Őszintén örültünk, hogy mindenkinek ennyire fontos volt beszélni az előadásról és a benne felvetett kérdésekről. Nagy szeretettel várt bennünket az ottani egyetemi színház, ahogyan eddig is mindig és nagyon jól éreztük magunkat: tanácsokkal és tapasztalatokkal tértünk haza – zárta beszámolóját a Szegedi Egyetemi Színház művészeti vezetője.

A Szegedi Egyetemi Színház „Rohadt az államgépben valami” című dokumentumjátéka a debreceni Csokonai Fórum színpadán. Fotó: David Nagy Photography

SZTEinfo

Borítókép: A Szegedi Egyetemi Színház „Rohadt az államgépben valami” című dokumentumjátéka a debreceni Csokonai Fórum színpadán. Fotó: David Nagy Photography

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    feb
    3
    SZTE BBMK Fricsay Ferenc Hangversenyterme (Szeged, Tisza Lajos krt. 79–81.)
    18:00 - 19:00
    SZTE BBMK Fricsay Ferenc Hangversenyterme (Szeged, Tisza Lajos krt. 79–81.)
    18:00 - 19:00
  • *
    feb
    8
    SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ (Szeged Ady tér 10.)
    09:00 - 13:00
    SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ (Szeged Ady tér 10.)
    09:00 - 13:00
  • *
    feb
    27
    sZTE TIK ( 6722 Szeged, Ady tér .10)
    08:30 - 16:10
    sZTE TIK ( 6722 Szeged, Ady tér .10)
    08:30 - 16:10

Kapcsolódó hírek