Bezár

SZTE Magazin

mrcsp

Az SZTE Konfuciusz Intézet GTK-s hallgatója felsőfokú kínai nyelvvizsgát tett

Az SZTE Konfuciusz Intézet GTK-s hallgatója felsőfokú kínai nyelvvizsgát tett

2022. szeptember 02.
3 perc

Felsőfokú kínai nyelvvizsgát szerezni nem könnyű, de Kínában eltöltött hosszabb idő után lehetséges. Csóti Patrícia, az SZTE Gazdaságtudományi Kar nappali szakos hallgatója mindössze kétszer néhány napra jutott el ebbe a távoli országba, tehát ezt a kiemelkedő eredményt az itthoni nyelvtanulásnak köszönheti.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Patrícia 2015-ben, a Szeged és Térsége Eötvös József Gimnáziumban kezdett kínaiul tanulni, ahol hamar kitűnt az átlagon felüli motiváltságával. Többször is kiváló eredménnyel szerepelt a Chinese Bridge nyelvi versenyen, amelynek köszönhetően egy rövid tanulmányút, majd később egy nyári tábor keretében kétszer is eljutott pár napos kínai látogatásra. Az Eötvös Gimnáziumban második idegen nyelvként lehet kínaiul tanulni, amit az SZTE Konfuciusz Intézet által biztosított anyanyelvi tanárok heti három órában oktatnak, ráadásul kínai nyelvből érettségeit is lehet tenni. A kínai oktatásában elért sikereinek köszönhetően 2019-ben a Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium, Általános Iskola az SZTE Konfuciusz Intézet mellé rendelt Konfuciusz Tanteremmé vált.

 nagyfaljo

A kínai nyelvű érettségit követően Patrícia útja az SZTE Gazdaságtudományi Karra vezetett. Bár a járvány miatt a korábbi kínai ösztöndíjra vonatkozó terveket átmenetileg el kellett halasztania, de a kínai nyelvtanulást az eddiginél is nagyobb szorgalommal folytatta. A felsőfokú nyelvvizsgára való felkészülésében további segítséget adott, hogy az SZTE Konfuciusz Intézet sinológus igazgatója, Mohr Richárd több kurzus is tart az SZTE GTK-n, közte haladó gazdasági kínai nyelv oktatását.

 cspmrlp

– 2019 szeptemberétől tanulok az SZTE GTK karon. 2019 szeptemberében csak szabadon választható kurzusként tudtam felvenni a kínai órát, amit akkor nem Mohr Richárd tartott, hanem kínai anyanyelvi tanárok. Azokat az órákat is nagyon élveztem, és nagyon hasznosak voltak. Angolul és kínaiul zajlottak. Az anyanyelvi tanárok mindig igyekeztek kulturális elemeket belevinni az órákba, így még izgalmasabban teltek. 2021/22/1 félévében elindult a Haladó üzleti kínai nyelv I.kurzus, amit már Mohr Richárd igazgató tartott, és kötelezően választható tárgyként tudtam felvenni, majd a következő félévben indult a Haladó üzleti kínai nyelv II.kurzus. A Konfuciusz Intézet igazgatójától rengeteg mindent tanultam, óriási tudással rendelkezik. Nagyon jó volt egy magyar anyanyelvi oktatótól tanulni kínai nyelvet. Könnyebben el tudtam sajátítani a kínai nyelvtan szabályokat, rengeteg kínai szakzsargont tanultam, ami az üzleti, és a jogi életben is felhasználható, illetve számtalan kulturális dolgot, szokást a kínai üzleti kultúráról. Rengeteg mindent köszönhetek az SZTE Konfuciusz Intézetnek, nagyon sok mindent adott, nélkülük most nem tartanék itt – mondta el a hallgató.

A mostani HSK5-ös eredmény visszaigazolja a nyelvórák hasznát és Patrícia kiemelkedő szorgalmát.

– Nekem ez az utolsó félévem az egyetemen. Mindenképp szeretnék hosszabb időt Kínában tölteni, hogy még jobban fejlesszem a nyelvtudásomat és a kulturális ismereteimet is. Egyetem után ösztöndíjra szeretnék pályázni, vagy 1 évet kint tölteni, vagy a mesterképzést kint csinálni. Legnagyobb kihívást mégis a mesterképzés jelentené, magyarul se egyszerű szakdolgozatot írni, nem hogy kínaiul. Ezek a tervek erősen függnek a kinti helyzettől, remélem addigra sokkal jobb lesz a vírushelyzet is, és már könnyebben lehet  utazni. Elsősorban tolmácsként próbálnám ki magam, azzal is nagyon sokat lehet fejlődni. Már voltak kisebb-nagyobb megpróbáltatásaim, amikor tolmácsolnom kellett kínairól magyarra. Későbbiekben jó lenne egy kínai multinacionális cégnél elhelyezkedni, akár Budapesten, akár  külföldön – ismertette terveit Csóti Patrícia.

 IMG-1458

Az SZTE Konfuciusz Intézet 2012-ben jött létre a Sanghaji Nemzetközi Tanulmányok Egyetemével (SISU) együttműködésben. Az általános- és középiskolákban biztosított szakköri oktatásból kiindulva később több intézményben is létrejött a kínai mint második idegen nyelv oktatása. Jelenleg a szegedi kínai nyelvoktatás két zászlóshajójában, az Eötvös Gimnáziumban és a Kossuth Lajos Általános Iskolai tagintézményben előkészítés alatt áll az első vidéki magyar–kínai két tanítási nyelvű oktatás bevezetése. A Konfuciusz Intézet támogatásával a Szegedi Tudományegyetemen is egyre több Kínával kapcsolatos oktatási program található meg, mint például a Gazdaságtudományi Karon tanulható haladó kínai üzleti nyelv.

 

SZTEinfo – Lévai Ferenc

Fotó : Csóti Patrícia

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek