Bezár

SZTE Magazin

Gyenes_Peter_STI_nyito

A konyhában is kísérletező kedvű az SZTE ifjú kémikusa

A konyhában is kísérletező kedvű az SZTE ifjú kémikusa

2022. január 20.
3 perc

A zsűri idén is kiosztotta az SZTE Innovációs Díjakat. Sorozatunkban bemutatjuk a díjazottakat és projektjeiket. Gyenes Pétert a témavezetője, Dr. Szabó Tamás bíztatta, hogy az innovációs pályázaton induljon – a „Leginnovatívabb TDK munkáért járó díjban” részesült. Nagyon szeret főzni, ami a kísérletezés szempontjából egyfajta munkahelyi „ártalomnak” is mondható. Véleménye szerint a kémia és a gasztronómia dinamikusan fejlődő tudomány, rengeteg apró rejtéllyel.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

- Mióta foglalkozol a kémiával és miért kedvelted meg ezt a tudományterületet?

- Itt születtem Szegeden és itt is jártam iskolába, a Tisza-parti Általános iskolában kezdtem tanulmányaimat, ahol Sántáné Prjevara Ágnes tanárnő, néhány izgalmas kémiai kísérletet mutatott, ami nagyon meghatározó volt számomra, ilyen volt például egy nagyon látványos termit reakció.

A középiskolai tanulmányaimat az SZTE egyik bázisiskolájában a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban végeztem, ahol Hancsák Károly tanár úr kémia óráin mindig szórakozás volt részt venni. Úgy gondolom, hogy hozzájárult a kémia szeretetéhez a középiskolai tanárom, és a hobbim is. Szerintem a kémia dinamikusan fejlődő tudomány, amelyben rengeteg apró rejtély van. A kutatás során minden nap újabb és újabb csodákat fedezhet fel az ember.

Gyenes_Peter_STI_kep_1

Nagyon szeretek főzni, ami a kísérletezés szempontjából egyfajta munkahelyi „ártalomnak” is mondható. Szeretek különböző ízkombinációkat kipróbálni. Ha elolvasok egy receptet, biztos, hogy módosítok rajta azért, hogy jobban tükrözze az ízlésemet.

- Miért az SZTE?

- Az osztályomból sokan Budapestet és külföldi egyetemeket választottak, mint a UCL, de amiért a Szegedi Tudományegyetem mellett döntöttem az az, hogy sok lehetőség adódik a kutatásra, és együttműködésre. Számomra nagyon fontos, hogy a kémiában a gyakorlati oldal szerepe erőteljes legyen.

Gyenes_Peter_STI_kep_2

- A TDK munkádat „Kationos farmakonok eltávolítása vizes oldatokból polielektrolit/grafén-oxid multirétegekkel módosított nanoszűrő membránokkal” címmel írtad. Miért éppen ez a téma kezdett el foglalkoztatni?

- Amikor a szakdolgozatom témáját kerestem, sokat olvasgattam a kutatócsoportok tématerületeit. A nanokompozitok és a vékonyréteg előállítási módszerek kezdtek el érdekelni, ahol direkt módon tudjuk manipulálni az anyagok szerkezetét atomi szinten a saját érdekeinknek megfelelően. Ahogy kiválasztottam ezt a témát annyira megkedveltem, hogy ebből írtam a TDK dolgozatomat is. A témavezetőm, Dr. Szabó Tamás támogatott és ő hívta fel a figyelmemet az innovációs pályázatra. Emellett szakmailag sokat segített, és ha valamilyen kérdésem volt mindig hozzá fordulhattam.

Gyenes_Peter_STI_kep_3

- Az Innovációs díjban részesült téma egy alapkutatás, de mi lehet a társadalmi haszna a jövőben?

- Valóban alapkutatás azonban nagyon sok lehetőség rejlik benne, ugyanis folyamatosan keresünk ipari együttműködési lehetőségeket. Az atomi szinten manipulált nanoszűrő membránokat ivóvíz és szennyvíz szűrésére lehetne használni, vagy az egyre súlyosabb problémák kiküszöbölésére, mint mondjuk a különböző mikroszennyező anyagok, hormonok, vagy egyéb gyógyszerhatóanyagok az említett vizekben. A jövőben szívesen foglalkoznék ilyen irányú kutatásokkal.

A további díjazottakról és az SZTE Innovációs Napról korábban írtuk:

Innovációs Nap a Szegedi Tudományegyetemen

Egy problémára adott válasz hozott Innovációs Díjat

A világon egyedülálló módszerrel működő mikroszkóprendszert fejlesztett ki Koós Krisztián

Innovációs Díjat hozott az önvezető járművek szerepének kutatása

SZTEinfo/Kovács-Jerney Ádám

Fotó: Sahin- Tóth István

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek