Bezár

SZTE Magazin

a_honap_alma_mater_tagja_3_1

Ez az én ábécém – Hatvany Viktória festőművésszel beszélgettünk

Ez az én ábécém – Hatvany Viktória festőművésszel beszélgettünk

2022. április 01.
7 perc

A Hónap Alma Mater Tagja márciusban: Hatvany Viktória, a JATE munkaügyi kapcsolatok öregdiákja.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Sosem tanulta iskolában a festészetet, mégis volt már kiállítása a Carrousel du Louvre-ban, Japánban és számtalan nemzetközileg ismert galériában Hatvany Viktóriának, egyetemünk volt diákjának. Művészete szerteágazó területeken bontakozott ki az elmúlt évek alatt, ő készítette a hungarikummá is vált Hatvany Hollóházi porcelánkészletet, valamint ékszerek tervezésével és kivitelezésével is foglalkozik. Nemrégiben az SZTE Alma Mater mentorai közt is köszönthettük, bár a fiatal tehetségek gondozása sem új terület számára – az elmúlt évtizedek során számos művésztelep, gyermek alkotótábor, festészeti kurzus létrehozása fűződött nevéhez.

Hatvany Viktória festőművész szegedi műhelyében fogadott bennünket.

IMG_5565

Amikor felvettük Önnel a kapcsolatot, nem is gondoltuk, hogy Szegeden személyesen is találkozhatunk. Miért költözött vissza a napfény városába?

Két éve költöztünk vissza a családommal a budapesti agglomerációból. Ebben a döntésben nagy szerepet játszottak a gyerekek, akiknek így nem kell napi egy-másfél órát közlekedéssel tölteniük, hogy eljussanak az iskolába. Emellett persze a szívünk is visszahúzott a városba, ahol egyetemista éveinket töltöttük.

Hogyhogy a jogi karra járt? Milyen helye van a tanulmányainak az életében, szakmájában festőként?

A karrieremben van a helye. Ha nem csináltam volna meg ezt a diplomát, ha nem lenne mögöttem az a tanulás és tudás, akkor művészemberként közel sem lehetnék ott, ahol most vagyok. Olyan hihetetlenül erős rálátást adott a világra ez az egyetem – például a marketing, jog, PR, önmenedzsment, gazdasági tudás, pénzügyek területén – ami egyszerűen szükséges volt ahhoz, hogy fel tudjam építeni magam. És ez a világ tulajdonképpen erről szól. Talán most jobban, mint valaha.

Hogy érezte magát itt egyetemistaként?

Imádtam, életem leggyönyörűbb időszaka volt. Emlékszem, a gólyatáborban végigúsztuk az összes szökőkutat, végigszámoltuk a Belvárosi híd összes csavarját, no meg a férjemet is itt ismertem meg, a 96-os táborban. Hihetetlenül szép egyetemi éveink voltak, igazi összetartó csapattal, nagyon jó tanárokkal. Rengeteget buliztunk, tanultunk, fiatalok, okosak, szépek voltunk.

Miért költöztek el anno Szegedről?

Ahogy vége volt az egyetemista létnek, a város azt mondta nekünk: viszlát, menjetek isten hírével! Tulajdonképpen elindultam szerencsét próbálni a nagyvilágba. Budapesten és külföldön, Amerikában. Ez mind-mind kellett ahhoz, hogy felnőjek. Hiszen az, hogy egyetemisták vagyunk, vagy van egy diplománk, még nem jelenti azt, hogy elkészültünk, fel vagyunk vértezve az életre. Azt hiszem, azt idővel éri el az ember. Visszatekintve így látom, akkor persze egészen másként gondoltam.

IMG_5581

Mikortól kezdett tudatossá válni a művészi pálya építése?

Sokáig, tulajdonképpen az egyetem befejeztéig ösztönösen éltem, nemigen gondolkoztam művészi karrierben, egyszerűen csak csináltam, amit szerettem. Azt szokták mondani, hogy nekem mindig festékes volt a kezem, és amióta az eszemet tudom, rajzolok. Adta is volna ez magát, ha felvettek volna anno 14 évesen a budapesti kisképzőbe, hála istennek azonban ez nem történt meg – azért szerencsére, mert úgy nem lennék az, aki most vagyok. Szoktam mondani a mentoráltjaimnak, hogy az éppen pofonnak látszó dolog később csodálatos simogatássá változhat, és sosem tudhatjuk, miből épülünk, vagy leszünk többek később. Az én esetemben azért volt jó, hogy ez történt, mert így tudtam kialakítani azt a hangot, amit azóta is képviselek. Persze volt emiatt bennem fájdalom, de más világ volt még akkor, nagyon nehéz volt bekerülni ilyen iskolákba. Az akkori idősebb festők is mondták, hogy nem a tehetségemnek szólt az elutasítás, inkább politikai és környezeti adottságokból fakadt.

Milyen tanácsokat szokott adni fiatal művészeknek, a mentoráltjainak? Hogyan tudja az ember „megcsinálni magát”?

Jó pár száz művészemberrel találkoztam már, ezért nagyon nagy rálátásom van erre a területre. Mindig az szokott lenni az első kérdésem a tanítványokhoz, hogy mennyire akarnak művészemberek lenni, mekkora az a motiváció, belső erő, ami bennük van? Ezen a területen hihetetlen nehéz „befutni”, és még ha sikerül is, sem kiszámítható, fix bevételekből fog állni a jövedelem. Ezt számításba kell venni. Kell hozzá egy nagy adag szerencse és persze hatalmas munkabírás. Akkor szoktam ajánlani valakinek, hogy maradjon a pályán, ha máshol el sem tudja képzelni magát. Ha máshol is el tudja magát képzelni, akkor ne, vagy csak másodállásban. Ha művészembernek született valaki, akkor ez így, vagy úgy de kiforr, megmutatkozik, a pályán tartja. Ez a jó válasz, azt hiszem.

IMG_5586

El tudná képzelni magát máshol?

Nem. Engem szorított az élet a jogi diploma felé, a szüleim éppúgy aggódtak a művészlét miatt, mint bármelyik más szülő tenné, és én is szerettem volna, ha van egy kézzelfogható szakma a tarsolyomban. És fontos is, hogy legyen valami a kezünkben, ami B terv lehet. Én fiatalon közvetlenül diploma után egy ideig próbálkoztam a jogi területen, de a “junior” létből fakadó kötöttségek, és a multinacionális légkör amikkel a munka világban szembesültem, az alapbeállítódásommal voltak teljesen ellentétesek. Végül döntöttem, elkezdtem az álmom építését. Minden arra ösztönzött.

Milyen momentumokra tekint áttörési pontként a pályájában?

Ilyenkor mindig a Louvreot mondják, de nekem nem az volt a legnagyobb esemény – hanem az, amikor én ismertem el először önmagamat abban, hogy jó döntés volt, hogy megengedtem, hogy festő legyek. Ez pedig akkor történt, amikor a budapesti Opera galériától felkérést kaptam, hogy kivigyék Japánba a képeimet egy állami kulturális programra. Ezután már tulajdonképpen sorra nyíltak meg más galériák is.

IMG_5612

Miből merít a festményeihez, mi inspirálja?

Magamból merítek. Van egy olyan nyelvezetem, amire tulajdonképpen bármit le tudok fordítani – vagyis igazából nem is kell fordítani, hiszen nekem ez van. Ez az én ábécém, ami alapján létrejönnek az alkotásaim. Ha egyszer láttál, akkor van egy benyomásod arról, hogy milyen hangulatot tudok én adni. Ez nem egy tudatos dolog, legfeljebb akkor, ha van egy megrendelés, amikor személyre szabottan festek.

Hogyan alakult ki a nyelvezete? Volt-e inspirációja?

Nem igazán érdekelnek az inspirációk, nem keresek segítséget. Annyi a mondanivalóm, hogy nekem éppen elég, ami az én fejemben van. Nincs példaképem, vagy olyan ember, amitől egyetlen vonást is szeretnék elvenni. Az az övé.

IMG_5623

Mit tanácsolna a fiatal tehetségeknek, mai egyetemistáknak?

Érdekes az, hogy az ember csak csinálja a dolgokat, aztán egyszer csak észreveszi, hogy az összes egykori évfolyamtársa, ismerőse olyan pozíciókban vannak, amik fontossá váltak. Huszonévesen nem gondolunk erre, hanem egyszer csak ráeszmélünk, hogy bekövetkezett. Ezt csak azért emelem ki, mert szerintem nagyon fontos, hogy gondoljunk erre, és – nyilván nem számítóan, hanem szeretettel, jósággal – ápoljuk, építsük a kapcsolatainkat.

Érdemes komolyan venni az idősebbek azon mondatát is, hogy „mindent a maga idejében”. Talán nem is gondolná az ember, de ha például valaki a karriertervezést ellébecolja, elbulizza az egyetemen, már olyan lépcsőfokról marad le, ami a későbbi szakmai életében hátrányt jelenthet, amit nagyon nehéz lesz behozni. Ezek tényleg így vannak, bármilyen furcsán hangzik is.

Végül pedig nagyon fontos energiát tenni abba, hogy minél jobban megismerjük önmagunkat, hogy ténylegesen milyen ember is vagyok én, mit szeretek, mit bírok, mit nem, mik az erősségeim és a gyengeségeim. Persze, hihetetlenül nehéz ezt tisztán látni fiatalon, de törekedni kell rá, hiszen ezáltal annyi pofontól, vakvágánytól lehet megmenekülni. Ráadásul az önismeret nagyon sokat segít a belső egyensúly, lelki béke megtalálásában is. Szerintem ezek a legfontosabbak, hogy boldog, kiegyensúlyozott, békés és szerethető emberekké váljunk a magánéletben és ami majd a munka világába is átsugárzik. Ez garantálhatja azt, hogy sikerre vigyük azt, amire születtünk.

SZTEinfo - Fotó és szöveg: Kósa Boglárka

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek