SZTE magazin

szgyatenisz_nyito

Szent-Györgyi Albert emlékét és életművét a teniszpályán is tovább ápolja az SZTE

1987-ben Szent-Györgyi Albert nevét vette fel a Szegedi Orvostudományegyetem. Már abban az évben, 1987 szeptemberében az első Szent-Györgyi Albert teniszversenyen az egyetem professzorai mérkőztek meg egymással. A versenyt a SZOTE testnevelési tanszékének akkori vezetője, Dr. Boros-Gyevi László szervezte, aki ebben az évben ismét életre keltette a hagyományt.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az 1930. november 2-án Szegeden rendezett Országos Testnevelési Kongresszuson Szent-Györgyi Albert biokémikus professzor "Az iskolai ifjúság testnevelése" címmel tartott előadást, amelyen Klebersberg Kunó kultuszminiszter és az ország sportéletének irányítói is részt vettek.

Az előadás anyagát, aktualitása miatt, 1937-ben (a Nobel - díj elnyerése után) a Testnevelés című folyóirat ismételten közölte. „...Oxford és Cambridge titka az, hogy itt elsősorban embereket, férfiakat nevelnek, nem pedig savanyú, verejtékükben főtt filozófusokat vagy más egyebeket, s e munkájuknál legfontosabb eszközük a sport, mely nem a szellem útján nyomja el a testet, hanem a test útján nyitja meg a lelket."


Szent –Györgyi Albert nem csak szavakban ismerte a sport jelentőségét, hanem maga is sportosan élt. Rendszeresen úszott és a motorozás mellett, a nagy kedvence a teniszezés volt. Éppen ezért nem is meglepő, hogy az 1987-ben, az egyetemi professzorok számára létrehozott tenisztornát a Nobel-díjas tudósról nevezték el.


szgyateniszarch1


A fehér sport népszerűsége vitathatatlan az egyetemi oktatók körében, így sokan örültek, amikor az alapító, Dr. Boros-Gyevi László, 34 évvel az első után, ismét javasolta a Szent-Györgyi Teniszverseny lebonyolítását az eredeti helyszínen.


szgyateniszuj


Dr. Boros-Gyevi László, mint főszervező munkáját ezúttal az SZTE Sportközpontja is segítette, így a fennállásának 100. évét ünneplő Szegedi Tudományegyetem méltó módon tartja életben Szent-Györgyi emlékét és üzenetét az új generációk felé. Dr. Boros-Gyevi László, a Szent-Györgyi Baráti Társaság egyik alapító tagja is, így kézenfekvő volt a verseny életre hívása. Az induló teniszezők többségében kötődnek a Szegedi Tudományegyetemhez, vagy jelenlegi vagy korábbi dolgozók, oktatók, hallgatók.

A szép számú nevezésnek köszönhetően, reggeltől estig, immár négy pályán, folyamatosan pattogott a labda az Újszegedi Ligetben.


3._Csoportkep

 

A Szent-Györgyi Albert teniszverseny végeredménye


Női egyéni :

1. Dr. Barna Katalin

2. Lajos Lilla

3. Dr. Tokodi Margaréta


Vegyes Páros:


1.Márta Klára-Szilágyi Csaba

2.Dr. Barna Katalin-Zsivicz József

3. Dr. Szalontai Klára-Varga Gábor

 

Férfi egyéni /kiemelt csoport/:


1. Dr. Thékes István/ifj/

2.Pádár Zoltán

3.Berecz Árpád

 

Férfi egyéni /40 év alatt/ :

1.Hack Szabolcs

2.Márkus Viktor

3.Takáts Dániel

 

Férfi páros:/összesítésben 120 év felett/ :


1.Dr. Boros-Gyevi László-Ollai Róbert

2.Savanya Ferenc-Ördögh József

 

Férfi Páros /100 év alatt/ :

1. Ollai Róbert-Dorogi Csaba

2. Pádár Zoltán -Zsivicz József

3. Fabulya Csaba -Fabulya Zoltán

 

Férfi egyes /50 év felett:

1.Zsivicz József

2.Tésik Péter

3. Török Miklós

 

SZTEinfo – Lévai Ferenc

Fotó:SZTE Sportközpont, archív

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Letöltés



SZEM_boritoSZEM_angol
AMM_kulonszamAlmaMater_Magazin_2019_tel
SZTEminarium_cimlapSZEM_klinika_2020_01