Bezár

SZTE Magazin

kosnyit

Négy SZTE-s hallgatóval kezdte a szezont a tavalyi bronzérmes

Négy SZTE-s hallgatóval kezdte a szezont a tavalyi bronzérmes

2021. október 07.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem hallgatói közül Kerpel-Fronius Balázs, Polányi Kristóf, Balogh Szilárd és Keller Iván idén is tagjai a Naturtex-SZTE-Szedeák férfi kosárlabdacsapatának. Az együttes már túl van a nemzetközi kupaszereplésen és két bajnoki találkozón.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az oroszországi Krasznojarszkban, a FIBA EuropeCup selejtezőjében játszotta története első nemzetközi kupameccseit a Naturtex-SZTE-Szedeák. A 92:76-ra megnyert, győztes nemzetközi rajton Kerpel-Fronius Balázs, az SZTE hallgatója szerezte az első pontokat az észak-macedón TFT Szkopje ellen. 


bayreuth_vs_szeged_web


A sportolók 18 órával az első mérkőzést követően aztán ismét pályára léptek. Kerpel-Froniusék a német Bundesligában szereplő, 1989-ben bajnoki címet szerző, medi Bayreuth ellen játszottak. A találkozót a Bayreuth nyerte 84-77-re, ezzel véget ért a szegediek első nemzetközi szereplése.


A hazai élvonalbeli bajnokságot Szolnokon kezdte a csapat,  a szoros mérkőzésen, egyetlen ponttal kapott ki a Szolnok vendégeként.


Az első hazai bajnoki előtt tartott sajtótájékoztatón az SZTE képviseletében részt vett Fekete György, sportstratégiai referens is, aki kiemelte: évek óta jó a kapcsolat a klub és az egyetem között. Beszédében hangsúlyozta, hogy a kiemelkedően jól sikerült tavalyi év hajrában a teljes egyetemi vezetés a csapat mellett volt, érzelmektől fűtötten szurkolt.


- Örömmel tölt el bennünket az a tudatosság, amely a csapat körül zajlik, azt pedig külön jó látni, hogy nem telik el úgy év, hogy a csapat tagjai közül valaki ne hozzon kiemelkedő tanulmányi eredményt is a sportteljesítmény mellett – fogalmazott a sajtótájékoztatón Fekete György.


sajtajweb


Október 6-án, a Sportcsarnokban debütált az idei szezonban a tavalyi bronzérmes. Ismét egyetlen pont volt a különbség a két pályára lépő csapat között, ami jól mutatja, hogy milyen kiegyensúlyozott a hazai élvonal. A Naturtex-SZTE-Szedeák–Kaposvár találkozó végeredménye 75–76, a hallgatók közül pályára lépett Polányi (3/3), Balogh, Keller (13/6) és Kerpel-Fronius (2) is.


Kerpel-Fronius Balázs a következőképp értékelt a találkozó után:

– Nem tudom, miért alakult úgy az első félidő, ahogy. A Kaposvár a játék minden elemében felülmúlt bennünket az első félidőben, ezen nincs mit szépíteni. Meccs előtt is mondtam, hogy az első hazai meccsek általában nehezek. Görcsösen, nem pedig csapatként játszottunk, ez azonban eddig nem volt ránk jellemző. Oroszországban is azt mutattuk meg, hogy akkor tudunk eredményt elérni, ha csapatként játszunk. A második félidőben mindenki harcolt és odatette magát, büszke vagyok a srácokra, ez egy pozitív dolog még akkor is, ha nehéz bármilyen pozitívumról beszélni egy ilyen meccs után – összegezte az SZTE hallgatója.


Szombaton, 18.00 órától Zalaegerszegen lép pályára a Naturtex-SZTE-Szedeák, az együttes következő hazai összecsapása október 17-én, vasárnap lesz 18.00 órától, az ellenfél az Oroszlány csapata.


SZTEinfo/Lévai Ferenc

Fotó: Naturtex-SZTE- Szedeák, Facebook



Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek