Komáromi Krisztina Panna, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karán molekuláris bionika mérnök alapszakon tanul, mellette pedig nemzetközi versenyeken szerzett dicsőséget Magyarországnak. A perui junior világbajnokságon a légpisztolyos olimpiai versenyszámban egyéni hatodik, csapatban ötödik helyezést ért el.
Komáromi Krisztina Panna, gimnáziumi évei alatt öttusázott, így ismerkedett meg a lövészettel. Az elmúlt 3 év alatt komoly sikereket ért el. Legkiemelkedőbb nemzetközi eredményei:
Junior Világbajnokság sportpisztoly csapat 3. hely (Changwon), Junior Európa-bajnokság légpisztoly csapat 2. hely (Osijek), Ifjúsági Európa-bajnokság légpisztoly csapat 1. hely (Budapest).

Legutóbbi sikerét, már a Szegedi Tudományegyetem hallgatójaként érte el. Peru fővárosában rendeztek korosztályos világbajnokságot, amelyen eredményesen szerepelt a Természettudományi és Informatikai Karon molekuláris bionika mérnöknek tanuló hallgató.
A Junior Világbajnokságon a légpisztolyosok egyéni versenyében a 6. helyet szerezte meg Limában. Egy sportlövőnél alapkövetelmény, hogy jól lásson, de Komáromi Krisztina Panna előrelátó is volt, amikor a fennállásának 100. évét ünneplő SZTE-t választotta a továbbtanulásnál.
- Azért jelentkeztem az SZTE-re, mert a választott szakom által nyújtott lehetőségek mellett az Eötvös Kollégium Tehetség-HÍD programja által megismerkedhettem magával az egyetemmel, az idejáró egyetemistákkal, a várossal, annak hangulatával és mindez nagyon megtetszett. Szeretném megköszönni a Szegedi Tudományegyetemnek, hogy a világbajnokságra való felkészülésemhez szeptemberben biztosította az edzésekhez szükséges helyszínt, illetve Almási Dórának, az SZTE Sportközpont munkatársának a koordinációs segítséget – mondta el Komáromi Krisztina Panna.

Az egyetemisták és a sportolók életét is megnehezítette a pandémia. Ez fokozottan igaz egy élsportoló egyetemistára.
- A lassan 2 éve tartó vírushelyzet miatt már régen volt lehetőségem nagy, nemzetközi versenyen indulni, így a Peruban elért helyezésem, ami sportlövőként az eddigi legjobb egyéni eredményem, különösen szép emlék marad számomra – zárta gondolatait az SZTE hallgatója.
SZTEinfo/Lévai Ferenc
Fotók forrása: utánpótlássport.hu, ksi.hu