Egy családban a tudománnyal – Kondorosi Éva: „Merjünk nagyot és merészet álmodni”

– Kutatói munkája a pillangósvirágú növények és a rhizobium baktériumok szimbiózisára irányul. Mi a kedvenc virága, ha a március 8-i nőnap alkalmából kell választania?

– Március 8. a tél végét is jelenti. Épp ezért nagyon szeretem a tavaszi virágokat, a tulipánt, nárciszt vagy fréziát. De március 8. számomra nem a nőnap miatt fontos, hanem azért, mert ezen a napon van a lányom születésnapja.

Nők a piramisban

– Hol vannak a nők a tudományban? – kérdezte 2016-ban, amikor egyetlen nő sem került be az MTA tagjai közé. Azóta bővül e téma szakirodalma, számok bizonyítják: ahogy a laboratóriumi vagy könyvtári munkától a csúcsok, a tudományos közélet posztjai és kitüntetései felé haladunk, egyre kevesebb nőt találunk e listákon. Mi ennek a magyarázata?

– Nehéz kérdés. Talán az az egyik ok, hogy mivel férfi kollégáim magasabb beosztásban jóval többen vannak, mint a nők, ezért amikor azon gondolkodnak, kit lehetne jelölni különböző tudományos bizottságok összeállításába, akkor legtöbb esetben a férfi kollégáikat javasolják. Ilyenkor mintha elfeledkeznének arról, hogy léteznek nők is a munkatársak között. Persze ez inkább a múltra jellemző, mert ma már, különösképpen az elmúlt 5 évben, sok férfi kollégám nagyon nagy figyelmet fordít a kiváló női kutatók előtérbe helyezésére, amikor díjakról, előléptetésről vagy akadémiai tagságról van szó.

– Mondhatjuk, hogy az ön tudományos karrier útja a kivételek közé tartozik? 2010 óta akadémikus, az SZBK kutató-professzora, az Európai Kutatási Tanács (ERC) Tudományos Tanácsa tagjává választották, majd élettudományi alelnökeként dolgozott 2018-ig. Részt vett az ENSZ főtitkára Tudományos Tanácsadó Testületének munkájában – olvasható a Szegedi Akadémiai Bizottság honlapján a szakmai életrajza. Ön is a hét kiválasztott tudós közé tartozik, akik együtt az Európai Bizottság fő tudományos tanácsadó csoportját alkotják. A férjével közösen alapított franciaországi CNRS Növénytudományi Intézet kutatási igazgatója is volt. Minek köszönheti a felsorolt megbízatások kifejezte elismerést?

– Elsősorban a nemzetközi szakmai sikereimnek és megítélésemnek. Persze az egyes testületek, bizottságok felállításánál nagy hangsúlyt kap a férfiak és nők aránya, valamint a földrajzi lefedettség. Erre nagyon figyelnek az Európai Bizottságban és ez érvényes az Európai Kutatási Tanácsra is, ahol éveken keresztül én állítottam össze az élettudományi panelek szakértőit, figyelve a nő-férfi arányra és a földrajzi elosztásra, különösképpen, hogy legyen képviselete az új tagországoknak is.

– Miért fontos figyelni ezekre az arányokra? Mi az, amit egy nő hozzá tud tenni a tudományhoz? Másmilyen egy kutató nő, mint egy férfi?

– Meggyőződésem, hogy kutatóként is teljesen más egy nő, mint egy férfi. Tapasztalatom szerint egy nő nem ismer lehetetlent. Ha valamit meg kell oldani, azt megoldják, mert megkeresik erre a lehetőséget. A férfiak óvatosabbak, kevésbé rugalmasak. Úgy van ez, mint az élet más területein. Tapasztalatom szerint mi, nők optimistábbak vagyunk úgy, általában. Az élet is hozzá szoktatja a nőket, hogy a család mellett, minden kihívásnak megfeleljenek. Ha probléma adódik otthon, a gyerekkel, a háztartásban vagy a munkában, akkor biztos, hogy megtalálják a megoldást, hogy miként lehet mindezt összehangolni.

– Úgy is mondhatjuk, a divatos kifejezéssel élve, hogy innovatívabb a nők közelítése a problémákhoz?

– Mindenképpen praktikus és célirányos. Szerintem a nőkben van annyi tehetség és rugalmasság, hogy mindig megtalálják az alkalomhoz illő, megfelelő megoldást.

Segítő példaképek

– Köztudott tudományos berkekben, hogy Kondorosi Ádám genetikus professzorral együtt, szimbiózisban dolgoztak. Az összhangot az is kifejezi, hogy a férje vezetéknevét felvette, amikor családot alapítottak. Hogyan kell elképzelni az önök közti munkamegosztást?

– A mi esetünk különleges. A doktori képzést egy helyen végeztük, s a témavezetőm azt mondta: egyformán tehetségesek vagyunk. Amikor Ádám a Szegedi Biológiai Központba került, a végzés után én is itt kezdtem a pályámat. Amikor ideértem, álmélkodva és csodálkozva néztem: micsoda tehetségek dolgoznak itt. Nekem akkor az egyetlen célom az volt, hogy a világ legjobb felesége legyek és mindenben segítsem a férjemet. Tehát elmondhatom: nem volt semmilyen vezetői ambícióm. Boldog voltam, hogy csinálhattam azt a munkát, amit szeretek, s ezzel elő tudom segíteni a férjem karrierjét.

– Mégis ismert lett az ön neve is már a 80-as évektől. Ma „A tudománydiplomata akadémiája” címmel választotta mentornak az „Összefogás az egészségért – szakértelem, bizalom, biztonság a 21. században 21Nő ajánlásával” elnevezésű program. Mi történt a két évszám között?

– Nagyon érdekelt maga a tudomány. Mindig magam ugrottam bele olyan kutatási területbe, ami a világon senkit sem foglalkoztatott. Ezek többnyire nehéz témák, ezért is vállalkoztak oly kevesen a kutatásukra. Aztán persze akadtak követők… A tudományos elismertséget elértem a munkám alapján, nemzetközi porondon is. De az, hogy én egészen magas szintekre jutottam, akkor történt, amikor a férjem beteg lett, s nekem át kellett vennem a dolgokat. Mivel akkor még nem tudtam, a betegsége mennyire súlyos és mennyire átmeneti, reménykedve a gyógyulásában esténként, titokban elvégeztem az ő munkáját is, ameddig lehetett. A tudományterületünkön mindenki nagyon tisztelte és elismerte Ádámot egészen fiatal korától, így a nemzetközi szervezetekbe már kezdettől őt választottak be. Amikor már látszott, hogy a betegsége visszafordíthatatlan, engem választottak be a különböző testületekbe… De mindkettőnket nagyon elismertek, és Ádám halála után két évvel közösen kaptuk mega tudományterületünk legnagyobb szakmai díját.

– „Tégy oly célt fel, amelyre soha senki nem ért. Mert szép dolog a középszerű tudós emberekkel elérkezni, de szebb még a legtudósbakkal egyarányú messze hagyíttani, a legszebb penig mindeneket fellyülhaladni, és a nagy hegynek oly részében állani, ahová soha senki maga erejétől nem hághatott, s talán soha nem is hág” – idézte Apáczai Csere Jánost 2016-os előadásában. Ki a példaképe?

– Egyrészt a férjem volt, aki inspirált és kihívások elé állított. Másrészt az apám, Tarnai Andor irodalomtörténész, aki nagy tudásával és végtelen szerénységével volt a példaképem, mint ahogy Ullmann Ágnes mikrobiológus, a Pasteur Intézet híres kutatója is, akitől sokat tanultam, hogyan lehet nőként a tudomány világában helytállni, és aki „pótanyámként” kritikáival, tanácsaival nagyon sokat segített. Sajnos mára, már csak az emlékeimben élnek...

Közelebb Európához

– Tudományos munkája elismeréseként az MTA mellett tagjai közé választotta önt az amerikai, az európai, a francia, a német akadémia is. Mi kell ahhoz, hogy egy kutatónő sikeres legyen a karrierépítésben?

– Azt látom, hogy a közép-európai országokban a hagyományok még mindig sokkal erősebbek. Nagyon más, ahogy a nők egy nyugat-európai országban építik föl a karrierjüket. Ott már az egyetem alatt is arra törekednek, hogy lépcsőzetes életpályát építsenek, hogy sikeresek legyenek. Magyarországon nem érzem ezt a késztetést. Mert nagyon fontos, hogy az embernek családja és gyerekei legyenek. De az okos megoldáshoz, vagyis hogy miként lehet egy nőnek karriert építeni és a szakmáját művelni úgy, hogy közben a családot is ellássa és gyereket is vállaljon, az nagyobb odafigyelést igényelne az egész társadalomtól, a családtól, a férjektől. A közös munkamegosztásra gondolok. A nőket a házastársuknak is ösztökélnie kellene arra, hogy folytassák a munkájukat, amihez széles körben meg kellene adni a támogatást.

– Közelebb Európához címmel tartott előadást az MTÜ 2016-os nyitányán a SZAB székházban. Ott kiemelte, hogy több figyelmet kellene szentelni a tudomány oktatására. Miért?

– Magas szintű oktatást kell nyújtani a hallgatóknak, meggyőződésem. Amikor én jelentkeztem az egyetemre, akkor a szakbiológus képzés újdonságnak számított. Egy évfolyamon 16-18 diák tanult. Így aztán az oktatóinktól, a professzoroktól olyan figyelmet és részletes tudást kaptunk, amit a nagy létszámú évfolyamokban nem lehetett megadni. Most nagyon sok a biológus hallgató és valószínűleg nem lehet kialakítani azt a bensőséges mester-tanítvány kapcsolatot, ami nekünk megadatott. Másrészt, a mi időnkben ez egy életcél volt, nem volt más lehetőség a kitörésre, mint a kiválóságra való törekvés. Ma úgy látom, mintha kevesebb lenne a motiváció a fiatalokban.

– Milyen kapcsolatokat ápol a kutatói utánpótlást is biztosító Szegedi Tudományegyetemmel?

– A szakmai kapcsolatunk rendszeres az SZTE több tanszékével is. Most éppen egy közös cikk beadásán dolgozunk, amit együtt végeztünk az SZTE Mikrobiológiai Tanszék és az Orvosi Vegytani Tanszék munkatársaival. Több fiatalnak ilyen együttműködésből született meg a PhD védéshez szükséges első szerzős publikációja.

– A tudomány nemzetközi. Az MTA Lendület pályázata vagy a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatási rendszerének célja, hogy egy kutató számára mindegy legyen, hogy szegedi vagy párizsi laboratóriumban dolgozik. A világ tudományos térképén hol helyezkedik el Szeged?

– A Szegedi Biológiai Kutatóközpont fénykorát arra az időre teszem, amikor itt megindult a munka. Akkoriban jelentős támogatás érkezett – teljesen új műszerparkkal, rengeteg fiatal és kivételesen tehetséges kutatóval, akiket az ország különböző egyetemeiről és kutatóhelyeiről öt éven át gyűjtöttek össze. Lehetőség volt híres külföldi professzorok meghívására is, akik vállalták a fiatalok mentorálását. Az ő jelenlétükkel, valamint a nemzetközi tréningeken, kurzusokon résztvevő nagyszámú hallgató révén nemzetközi volt a légkör. Ez nagyon sokat számított. Mára beszűkült az intézet, kevés a külföldi hallgató és kutató, nem vagyunk elég vonzók a nagy nyugati intézetekhez képest. Ezen próbál segíteni az Akadémia nemzetközi vendég professzori ösztöndíja, ami néhány hónapos meghívást tesz lehetővé. Ezzel mi is éltünk és egy angol vendégprofesszor jelenléte, mentorálása sokat lendített a fiatalok tudományos felkészítésében. Jó lenne, ha hasonló meghívások rendszeresek lehetnének és sokkal inkább nemzetközibb lenne a tudomány Szegeden is!

– Elnyerte 2018-ban a Nobel-díj egyik előszobájának is nevezett Balzan Díjat. Előtte 1985-ben az Akadémiai-, 2007-ben a Hotchkiss- és a 2012-ben a Széchenyi-díjat, valamint a szűkebb tudományterületének legnagyobb nemzetközi IS-MPMI díját. Mit üzen azoknak a fiataloknak, akik dobogós helyezettek lettek az előző években például a SZAB Tudományos díj pályázatán, vagy dolgozatot nyújtanak be a Covid19 pandémia időszakában élő „Kutatási eredményekről SZABadon” felhívásra?

– Végezzék szenvedéllyel a munkájukat! Ez sikerre vezet. A különböző fokozatú elismerések pozitív hatással lehetnek mindenkinek a pályájára, ha ezeket ösztökélésnek tekintik. Merjenek nagyot és merészet álmodni!

*

A szimbiózis csodái

„Azt mindenki tudja, hogy a nitrogén elengedhetetlen az élethez, a fehérjék, nukleinsavak szintéziséhez. A levegő tele van ugyan nitrogén gázzal, de ezt sem az állatok, sem a növények nem tudják hasznosítani. A növények a talajban lévő nitrátot tudják beépíteni szerves molekulákba és mi a növényektől jutunk nitrogén forráshoz. A probléma az, hogy a talajban kevés a nitrogén és ezt a mezőgazdaságban nitrogén műtrágyázással pótolják, ami viszont nagyon szennyezi a környezetet és hozzájárul a klímaváltozáshoz. Van viszont néhány baktérium, amely képes a levegő nitrogénjét redukálni ammóniává, és ennek leghatékonyabb formája a pillangós virágú növények és a rhizobium talajbaktériumok szimbiózisában jön létre. Ezt tanulmányozzuk mi – vázolta fő kutatási témája lényegét Kondorosi Éva, aki akadémiai székfoglalóját A szimbiózis csodái címmel tartotta meg. – Arra keressük a választ, hogy például: miként indukálja a baktérium egy új növényi szerv, a gyökérgümő létrejöttét a gazdanövényben? Mi történik a baktériumokkal a növényi sejtekben? Hogyan alakulnak át nitrogénkötő bakteroidokká és mindezt milyen molekuláris kommunikáció teszi lehetővé a baktérium és a növény partner között? Ez hallatlanul érdekes! Felfedeztünk egy olyan géncsaládot, ami körülbelül 700 kis fehérjét, peptidet kódol, de csak a baktériumokat tartalmazó növényi sejtekben működik és a baktériumok átalakulását irányítja. Ezek a peptidek hallatlanul sok és új biológiai aktivitást jelentenek, nagy részük még felfedezésre vár, de már vannak ígéretes „antibiotikum” jelöltek, amik hatékonyan ölik a patogén baktériumokat és gombákat. Jelenleg azt vizsgáljuk, hogy vannak-e közöttük hatékony vírus vagy rák ellenes molekulák is.”

SZTEinfo – Újszászi Ilona

Archív fotó: Dusha Béla,

Fotók: Sahin-Tóth István