SZTE magazin

vaslucaEB_nyito1

Vas Luca élete első Európa-bajnokságán sikeresen szerepelt

Az SZTE másodéves gyógytornász hallgatója az egyik legkeményebb versenyszámban, a 25 kilométeres távon képviselte Magyarországot a kontinensbajnokságon és nyolcadik helyen ért célba. A hatszoros felnőtt magyar bajnok úszó, az Egészségtudományi és Szociális Képzési Karon az alapképzés felénél tart. Az Európa-bajnokság alatt voltak a gyakorlati vizsgái, így amikor éppen nem úszott, akkor a lelátón vagy a lobbyban laptoppal az ölében ült és tanult. Édesanyja nyomdokain jár az SZTE-n.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Vas Luca, a HAÁSZ Szegedi Úszó Egylet versenyzője. A szülei már kiskorától kezdve arra nevelték, hogy a sport nem mehet a tanulás rovására. Ez a későbbiekben a saját maga elvárásává alakult át, a mai napig nagyon fontos számára, hogy a lehető legjobban teljesítsen minden területen, így a Szegedi Tudományegyetem hallgatójaként is.


Vas_Luca-8


Luca napi két edzéssel készül, kora reggel és délután, ezeken felül pedig kondi és kardio edzése is van, attól függően, éppen melyik részében tart a felkészülésnek. Ez az online oktatással jól kivitelezhető volt, de a jelenléti oktatás visszatértével természetesen egy kicsit átalakul majd. Az úszás és a tanulás kitölti a mindennapjait, a barátaira és a családjára viszont igyekszik kellő időt fordítani. Ez meglehetősen fontos a feszített tempó mellett, mert velük tud a legjobban feltöltődni és ők azok, akik átlendítik a hullámvölgyeken.


Az édesanyja nyomdokain járó hallgató hálás az egyetemnek, illetve az ETSZK vezetőségének, valamennyi oktatójának, hogy lehetővé teszik, hogy a versenysportot és a tanulást párhuzamosan végezheti. 


Vas_Luca_web


Kiskorától fogva az SZTE-re szeretett volna járni, mert imádja a várost. Volt egy időszak, amikor az amerikai egyetemek is szóba jöttek az úszás révén, de nem tudták meggyőzni róla, hogy jobb lenne neki a tengerentúlon. Az is Szeged mellett szólt, hogy édesanyja, az akkori Egészségügyi Főiskolai Kar Általános szociális munkás szakán tanult, így most Luca ugyanabba az épületbe jár.


- A gyógytornász szak nem sétagalopp, sok a gyakorlati óra, de éppen a sport az, ami motivál a hétköznapokban. Eredetileg anglisztikára jelentkeztem, de szerencsére még mielőtt elkezdtem volna, jött a felismerés, hogy sportolókkal szeretnék dolgozni, őket segíteni. Magyarországon még nem annyira elterjedt, hogy minden sportklubnak saját gyógytornásza legyen, ebben nagy lehetőséget látok a későbbiekben – tudtuk meg az impozáns eredményekkel büszkélkedő sportolótól.


Hatszoros hosszútávúszó felnőtt országos bajnoki címe mellett rövidpályán is nyert magyar bajnokságot és medencés hosszútávúszó országos bajnoki címe is van, de a legfrissebb eredményére a legbüszkébb. Élete első Európa-bajnokságán nyolcadikként ért célba a leghosszabb, 25 kilométeres távon.


- Nem fogalmaztunk meg konkrét helyezést célként. Sokkal fontosabb volt, hogy végigússzam a távot, hiszen nem ritka, hogy a versenyzők még a vége előtt kiszállnak a vízből. Ez az extrém körülmények - ilyen például a 16-17 fokos víz, illetve az embert próbálóan hosszú táv - miatt van. Elképesztő boldog voltam utána, legfőképpen azért, mert bizonyítottam saját magamnak is, hogy rengeteg dologra képes vagyok. Nem csak fizikálisan, mentálisan is megerőltető volt, ennek ellenére élveztem minden percét. Az pedig, hogy 8. helyezést értem el, csak még inkább okot adott az ünneplésre - mondta el Gellért Gábor és Táczi Zsolt tanítványa.


-  Az Európa-bajnokság óriási motivációt adott a jövőre nézve, szuper élmény volt klasszisokkal versenyezni, egy medencében edzeni. Bőven van még hova fejlődnöm, és bízom benne, hogy újra lesz alkalmam és lehetőségem is bizonyítani. A tanulást illetően pedig, még 2 évem hátra van az alapképzésből, majd mesterképzés és kiskori álmom, ami ma már nyugodtan mondható célnak, hogy PhD fokozatot szerezzek. Szeretném kihozni magamból a maximumot az élet minden területén. Számomra a gyógytornász szakma maga az álom, hiszen általa a sportban tudok majd maradni, úszóként szerzett tapasztalataimat kamatoztatni – zárta gondolatait Vas Luca, aki még azt a kulisszatitkot is elárulta, hogy nem mindegy, milyen zenét hallgat edzés vagy verseny előtt, mert az utolsó dallam, gyakran órákon keresztül a fülében cseng.


Vas_Luca-webre


 

SZTEinfo – Lévai Ferenc

Fotó: Sahin-Tóth István, Derencsényi István/Magyar Úszó Szövetség



Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Letöltés



SZEM_boritoSZEM_angol
AMM_kulonszamAlmaMater_Magazin_2019_tel
SZTEminarium_cimlapSZEM_klinika_2020_01