Bezár

SZTE Magazin

boritonak

Szabó Győzővel forgatott az SZTE egykori hallgatója

Szabó Győzővel forgatott az SZTE egykori hallgatója

2021. június 16.
4 perc

A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar egykori hallgatója, Ódor Enikő, Magyarország egyik legismertebb színésze, Szabó Győző főszereplésével készítette el vizsgafilmjét, amellyel mesterképesítést szerzett a Werk Akadémián. A nagyjából negyedórás, Dilemma című kisfilmet a nyár végén mutatják majd be.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Ódor Enikő előbb a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karán bizonyított, majd a budapesti székhelyű Werk Akadémián tett sikeres záróvizsgát. Az egy éven át tartó alapképzés után mesterképesítést szerzett. Jelenleg Rendezőasszisztensnek-Szkripternek tanul az Akadémián. Amellett, hogy az elmúlt években elméletben a filmkészítés minden apró részletébe bepillantást nyert, a gyakorlatban több ismert magyar színésztől is tanulhatott. Ilyen volt többek között Szabó Győző is, aki főszerepet vállalt az SZTE egykori hallgatójának vizsgafilmjében.


cikkbe_1

 

-Éles váltás az SZTE Gazdaságtudományi Kara után beiratkozni a Werk Akadémiára. Miért döntöttél úgy, hogy a már meglévő szakmád mellett új hivatás után nézel?

 

-Mindig is a filmek világa érdekelt a legjobban. Sokáig azonban nem szerettem volna Szegedről a fővárosba költözni. Így a pályaválasztás alkalmakor logikusnak tűnt egy olyan szakma/hivatás mellett dönteni, amellyel Szegeden is érvényesülni tudok. A GTK kijelenthetem: jó választás volt! Nagyon sok hasznos tudásra tettem szert. Az egyetemi éveket kifejezetten imádtam. Nem titok, hogy „B” tervnek még ma is ott motoszkál a fejemben a gazdasági irány, de egyelőre a kamerák mögötti élet az, ami a legjobban vonz.


cikkbe_2

 

-Hogyan telt az elmúlt 2 év, milyen fontos ismeretekre tettél szert Budapesten?

 

-Nagyon izgalmas volt ez a két év, sok mindent elsajátítottam úgy az alap, mint a mesterképzésen. Tanultam produkciós, operatőri, forgatókönyv, vágás és rendezői ismereteket, filmelméletet és színészvezetést is. Szerencsére ezeket nem csak elméletben, de a gyakorlatban is sikerült elsajátítanunk. Minden év végén lehetőségünk nyílt egy-egy saját rövidfilmet forgatni, amit a forgatókönyvtől kezdve, a stáb és színészszervezésén át nekünk kellett kitalálni és összerakni. A tanáraink mindenben segítettek bennünket. Többek között ennek is köszönhető, hogy remek alkotások születtek a végén. Sőt a legtöbbször, nemcsak a saját kisfilmjeink elkészítésére koncentráltunk, hanem örömmel bedolgoztunk a csoporttársaink forgatásán is. Gyakorlatilag mindenki ott segített, ahol tudott. Nagyon jó kis csapat állt össze, akikkel azóta iskola időn kívül is tartjuk a kapcsolatot.


cikkbe_3

 

-A vizsgafilmedben a főszerepet Szabó Győző játszotta. Kevesen mondhatják el pályakezdőként, hogy ilyen élményekben van részük. Számodra milyen jelentőséggel bírt mindez, mit adott a forgatás?

 

-Hatalmas élmény volt Szabó Győzővel és a többiekkel is forgatni. Hálás vagyok nekik azért, hogy eljöttek és segítettek megvalósítani az ötletemet. Természetesen nagyon izgultam, szerettem volna úgy összerakni mindent, hogy a forgatáson még véletlenül se kelljen „bakizással” rabolni a színészek idejét. A tapasztalathiánynak köszönhetően nyilván akadtak nehézségek, de összességében pozitív élményként tekintek arra a két napra, annak pedig külön örülök, hogy a tervezett időt végig tartani tudtuk. Győzővel szuper volt együtt dolgozni, természetesen profin hozta a karakterét és emellett nagyon segítőkész volt mindenkivel. Ahogyan az összes többi szereplő is,Gombos Krisztián, Orosz Helga, Schumacher Vanda, Jakab Ada. Boldog vagyok, hogy az ország legtehetségesebb színészei és színésznői szereplésével és egy profi stábbal tudtuk leforgatni a vizsgafilmet, a hangulat remek volt, sokat tanultam. Biztos vagyok benne, hogy örök élmény marad.

 

-Hogyan tud, tud-e egyáltalán a későbbiekben ötvöződni az az ismeret, tapasztalat, amit a GTK-n és az, amit a Werk Akadémián szereztél?

 

- Egyelőre nem tudom, hogy a GTK-n szerzett tudás, hogyan kapcsolódik majd a filmek világáról szerzett ismereteimhez, viszont hiszem, hogy az semmiképp sem hátrány, ha több lábon áll az ember. A GTK-n például a kereskedelem és marketing mellett, angol nyelven végeztem el a mesterképzést is, nemzetközi gazdálkodás szakirányon. Az angol tehát biztos vagyok benne, hogy jól jön majd a forgatásokon is.

 

Ódor Enikő, Dilemma című vizsgafilmjét nyár végén mutatják majd be Budapesten, a Toldi Moziban. Az azonban, hogy erre a nyilvánosság előtt vagy zárt körben kerül majd sor, a koronavírus-járvány alakulásától függ.


SZTEinfo - Pósa Tamara

Fotó: Hajcser Zoltán


Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek