Bezár

SZTE Magazin

Jeddlik_anyos_dij

Jedlik Ányos-díjas kutató: Dr. Karikó Katalin és Dr. Dékány Imre

Jedlik Ányos-díjas kutató: Dr. Karikó Katalin és Dr. Dékány Imre

2021. június 09.
4 perc

A koronavírus-járvány ellen küzdő kutatóknak, valamint a szellemi tulajdonvédelem terén kiemelkedően teljesítő szakembereknek ítélték oda a Jedlik Ányos-díjat. Az öt kitüntetett közül három – Dr. Karikó Katalin kutatóbiológus és Dr. Dékány Imre kutató vegyész, valamint Dr. Szecskay András jogász – kötődik a Szegedi Tudományegyetemhez.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A szellemi tulajdonvédelem egyik kiemelt ünnepe a Jedlik Ányos-díj átadása. Méltó tisztelgés ez – Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke szerint – az ipari és akadémiai kutatás-fejlesztés sikeres alkotó személyiségei, feltalálói, valamint a szellemi tulajdonvédelem kiváló művelői előtt.


Az mRNS terápia úttörője

 

Az mRNS elkészítésének 1984-ben induló történetét is vázolta Dr. Karikó Katalin abban a kisfilmben, amely a Jedlik Ányos-díj elnyerése alkalmából röviden bemutatta munkásságát. Az interjúban a szegedi egyetemről indult kutatóbiológus elmondta: fordulatot jelentett, amikor a lipid burokba csomagolt mRNS-t bevihették a sejtekbe…


Kariko_Katalin_FOTO_MTI_Cseke_Csilla

Dr. Karikó Katalin „kutatóbiológus, biokémikus, a BioNTech RNA Pharmaceuticals GmbH alelnöke a díját korábban vette át” – derül ki az MTI tudósításából. „Mint a méltatásban elhangzott, a kutatóbiológus kutatócsoportja makákókon demonstrálta a nukleozid módosított mRNS alkalmasságát fehérjepótlásra, ezzel utat nyitva új típusú terápiáknak. Az új technológiára több rendkívüli jelentőségű, számos országban megadott szabadalmat alapítottak, melyeknek feltalálója. Az általa kidolgozott technológián alapulnak azok a legújabb generációs, mRNS alapú vakcinakészítmények, melyek hatékony eszközt jelentenek napjainkban a koronavírus világjárvány megfékezésében.”


Az MTA ösztöndíjasaként 1978-ban indult kutatói pályájának főbb állomásait is vázolja a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának honlapjának laudációja. Dr. Karikó Katalin „eredményeit 181 nemzetközi folyóiratban megjelent cikkben és egyéb közleményben publikálta, azokra összesen mintegy 12400 hivatkozás történt. Ezidáig több, mint 70 közzétételig, adatközlésig jutó szabadalmi bejelentés kidolgozásában vett részt feltalálóként, összesen 10 szabadalomcsaládban, tucatnyi országban, régióban, amiből több, mint 25 nemzeti, regionális szabadalmat adtak meg.”


Kovalens kötésben a kémiával

 

Szabadalmakkal megfűszerezett hat évtizedes munkásságáról vall Dr. Dékány Imre a Jedlik Ányos-díj elnyerése alkalmából róla készült kisfilmben. Megtudhatjuk – többek között –, hogy az SZTE jogelődjét jelentő szegedi József Attila Tudományegyetemen diplomázó vegyész hű maradt alma materéhez. Jelenleg nanomedicinával is foglalkozik.


Dekany_Imre_Jedlik_Anyos-dij

 

Dr. Dékány Imre „egyetemi tanár, professor emeritus – az MTI összegzése szerint – kutatócsoportjával egy olyan nanotechnológiai eljárásra épülő fertőtlenítési módszert dolgozott ki, amely látható fény hatására alkalmas a felületeken és a levegőben lévő mikroorganizmusok, valamint allergének inaktiválására. A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Kolloidkémiai Tanszékének, valamint az SZTE Fizikai Kémiai és Anyagtudomány Tanszékének vezetője által kidolgozott új módszernek különösen fontos jelentősége van a koronavírus terjedésének visszaszorításában.”

 

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal honlapján olvasható laudáció szerint Dr. Dékány Imre „eredményeit 482 nemzetközi folyóiratban megjelent cikkben és 151 egyéb közleményben publikálta, azokra összesen több mint 15000 hivatkozás történt. Több folyóirat szerkesztőbizottságának tagja. Ezidáig 35 közzétételig, adatközlésig jutó szabadalmi bejelentés kidolgozásában vett részt feltalálóként, 30 szabadalomcsaládban, 4 országban, régióban, s ezekből 16 szabadalmat adtak meg.”

 

A Szerzői Jogi Egyesület elnöke

 

A szellemi alkotásokkal foglalkozó Szecskay Ügyvédi Iroda alapítója környezetében fellelhető kortárs képzőművészeti alkotások közül is fölvillant néhányat a szegedi egyetemen diplomázó jogászt bemutató kisfilm.


Jedlik_Anyos-dij_Pomazi_Szecskay_MTI_Monus_M

 

Dr. Szecskay András „jogi diplomáját 1973-ban szerezte meg az Szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, summa cum laude minősítéssel. 1975 óta a Budapest Ügyvédi Kamara tagja. 1975 és 1992 között az SBGK Budapesti Ügyvédi és Szabadalmi Iroda, 1992-2004 között pedig a Moquet Borde & Associés francia nemzetközi ügyvédi iroda partnere” – derül ki a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal honlapjának laudációjából.

 

Dr. Szecskay András „a Budapesti Ügyvédi Kamarában töltött be különböző tisztségeket és kamarai tevékenysége mellett számos hazai és nemzetközi szervezetben vesz részt aktívan” – összegzett az MTI tudósítása.

 

25 év, 123 díjazott

 

A 2021. június 8-i díjátadón vehette át az elismerést – a szegedi egyetemről indult személyek mellett – Dr. Fekete Andrea gyermekgyógyász, a Semmelweis Egyetem docense, a SigmaDrugs gyógyszerfejlesztő startup vezetője, továbbá Dr. Kotschy András, a Servier gyógyszerkutató intézet igazgatója, tudományos kutatócsoport vezetője is.


Pomazi_Gyula_a_Szellemi_Tulajdon_Nemzeti_Hivatala_SZTNH_elnoke_MTI_Monus_M

A Jedlik Ányos-díj megalapítása óta eltelt 25 évben összesen 123-an részesültek a kitüntetésben. Honoris causa díjat 24 személynek adományoztak – összegzett Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke.

 

Az idén kitüntetett kutatók életművében közös pont, hogy az egészségügyhöz kapcsolódva fejtettek ki sikeres kutató-fejlesztő tevékenységet. Munkájukkal hozzájárultak a koronavírusjárvány elleni küzdelemhez, illetve a rák gyógyításához, ezáltal emberéletek megmentéséhez. A Jedlik Ányos-díjban részesülők munkássága világszínvonalat képvisel.


*


A Jedlik Ányos-díj átadó ünnepségéről készült felvétel 2021. június 27-én 9 óra 55 perctől látható az m5 csatorna Novum műsorában. A film az adást követően visszanézhető, megosztható az alábbi honlapról: http://novumtv.hu/adasaink

 

SZTEinfo – Ú. I.

Forrás: MTI, sztnh.gov.hu

Fotók: SZTE NKI / Bobkó Anna;

MTI / Cseke Csilla, Mónus Márton

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek